Filmhu: A kötelező dolgok soha sem mennek nehézségek nélkül. Milyen problémák kísérik az új tantárgy bevezetését?
Muhi Klára: A legsúlyosabb gond e pillanatban a szakképzett tanárok hiánya. A médiaoktatás kötelező bevezetésével ugyanis hirtelen rengeteg tanárra van szükség. Az ideális megoldás talán az lenne, ha megvárnánk, míg a bölcsészkarról, és más felsőoktatási intézményekből elegendő frissdiplomás érkezik az iskolákba, vagy pedig, ha másként gondolunk az egészre.
Volt egy olyan időszak a kilencvenes évek második felében, amikor a Nemzeti Alaptantervben (NAT) megfogalmazott követelményrendszerhez nem kapcsolódott kötelezően előírt órakeret. Így csak azokban az iskolákban tanítottak volna filmet és médiát, ahol átlátták az ügy a fontosságát, ahol tényleg van szakképzett tanár, technikai háttér, stb. Tehát nem mindenütt, és kötelezően. Nekem egyébként ez az alternatív, puha megoldás nagyon szimpatikus volt.
Hartai László: Szerintem viszont soha nem indult volna el a képzés, ha addig várunk, amíg lassan "kitermelődik" a megfelelő szakembergárda. A képzésnek az a “normális” menetrendje, ami most történik, beleértve az össze konfliktust és faramuci helyzetet. Az első húsz évben a pályán lévő tanárokat kell átképezni, ráadásul lehetőleg gyorsan.
Filmhu: Miként történik a tanárok (át)képzése?
H.L.: A rendszerben a szakirányú képzés jelenti a csúcsot, ahol a tanmenet négy féléves. Ez az oktatási forma az ELTE-n, a Pécsi, és a Debreceni Egyetemen illetve az Egri és a Szombathelyi Főiskolán folyik. A képzés leginkább a levelező szakra hasonlít, nem kell felvételizni, de félévente 100 ezer forint a tandíj.
A tanárok többsége azonban mindenféle előképzettség nélkül oktatja a tárgyat. Ezért különösen fontos a 120 órás, egy tanév alatt abszolválható képzési forma, amelynek keretében jóval többen készülhetnek fel alapszinten a mozgóképkultúra és médiaismeret oktatására, mint a szakirányú továbbképzési szakokon. Ezt a képzést a Magyar Mozgókép és Médiaoktatási Egyesület szervezi, a kurzusokon pedig a legjobb előadók tanítanak, hat részkurzusban, úgymint: elemzés, filmtörténet, filmelmélet, médiaelmélet, módszertan és kreatív gyakorlat. A képzés végén a hallgatók tanúsítványt kapnak. A tanfolyamon természetesen csak az alapokat, az 1x1-et lehet megtanítani a tanároknak. Arra szoktam kérni őket, hogy kezdetben legyenek inkább defenzívek. Az első évben csak néhány órát tartsanak, és csak abban a témában, ami valamiért számukra is érdekes. Ne akarják a tankönyvben olvasható témákat sorra “letanítani”.
Filmhu: Az ELTE filmelmélet és -esztétika szakán végzett hallgatók is elmehetnek média tanárnak. Milyen egzisztenciális lehetőséggel vághatnak neki a szak elvégzése után az álláskeresésnek. Biztos tanári állást jelent számukra, a „képzés csúcsán” szerzett diploma?
H.L.: Szó sincs róla. Azokba az elit gimnáziumokba, ahova ezek a frissen végzett tanárok mennének, már rég minden hely elkelt. Mindenkinek meg kell vívnia a maga kemény harcát az állásért.
Filmhu: Visszatérve a tanárok felkészítésére, miként történik a 120 órás képzés?
M.K.: Az országban bárhová elmegyünk, ahol összejön körülbelül 30 tanár. Idén 12, tavaly 14 városban szerveződött ilyen tanfolyam. Filmelemzést, és televíziós műsorelemezést tanítok az általunk írt tankönyv szellemében. Egy önálló 6 órás foglalkozás jut a képszervezés, illetve a filmi elbeszélés, a montázs, valamint a műfajiság problémáira. A televízió világában elemezzük a szappanoperákat, a klipeket, a reklámokat és a hírműsorokat. Általában nagy szatyor változatos tartalmú kazettával érkezem, amelyben kanonizált klasszikusok, slágerfilmek, Barátok közt - és Vaczak szálló epizódok, régi és új reklámok, RTL- és MTV híradók, Inforg kisfilmek, szóval sok minden van. A legutóbbi narratológia órán például Altman Rövidre vágva című filmjét hasonlítottuk össze egy Barátok közt epizóddal. Általában kifejezetten törekszem arra, hogy provokáljam a hallgatókat már a választással is, mert ebben a tárgyban nincs "kötelező olvasmány". A médiaórán mindenféle szövegtípushoz hozzá kell tudni nyúlni, ami csak a gyereket elérheti, ráadásul okosan, szellemesen és szakszerűen.
Az egyik lehetséges "tanananyag"
Filmhu: Milyenek a külföldi tapasztalatok? Más országokban hogyan képzik a médiatanárokat?
H.L.: A szakirányú és a 120 órás képzéssel még Nyugat-Európával, például Angliával összehasonlítva is, jobban állunk. Ott az egy-két napos tanfolyamokon túl kevés a komolyabb léptékű képzési forma. Ennek ellenére egy angliai tanulmányutamon kitűnő médiaórákat láttam. Ennek oka talán az, hogy az iskolarendszer kedvezőbb feltételek között működik, mint nálunk, jobban felkészít arra a tanári szerepre, ami ennek a tárgynak az oktatásához kell. Például kevésbé tankönyvcentrikus az oktatás, óriási a taneszköz-kínálat, könnyen elérhető a szakirodalom, a tanárok óracsoportokban gondolkodhatnak, és az adott modulokhoz elkészíthetik a saját tanmenetüket, és a személyre szabott taneszközeiket.
Filmhu: Milyenek a képzés tapasztalatai?
M.K.: Az első órákon mindig megrémülök. Mintha egy alkalmatlan hadsereggel kellene egy kisebbfajta kulturális forradalmat véghez vinni. Egy vidéki tanár például az utolsó harminc év filmes történéseiről egyszerűen semmit nem tud. Moziba nem jár, az amerikai filmeket egyébként is megveti, a magyar filmről rég leszokott. Néha a Duna TV-n elcsíp egy-egy szebb darabot, de ezekből a szórványos élményekből nem nagyon áll össze semmi. A televízióval is hadilábon áll. A kibeszélő show-kon szörnyülködik, a reklámok kifinomult manipulációs technikáitól nem jön izgalomba. Mikor megkérem a csoportot, hogy kötelezően nézzen legalább egy hétig egy sorozatot, mindig nagy a berzenkedés. Aztán - úgy a második alkalommal, - általában a montázs óra után - õk rémülnek meg: “Nem gondoltuk, hogy ez ilyen bonyolult... Hogy ilyen mélységei vannak, és ekkora irodalma...” Egy mai gyerek, aki használja az audiovizuális médiumokat, valójában sokkal felkészültebb, sokkal kevésbé ‘naív’ néző, mint ezek a tanárjelöltek. Mégis, ez az egy év sok mindenre elég. A záródolgozatok már többnyire megnyugtatóak.
H.L.: Az idén először írattam egy tesztet azokkal a tanárokkal, akik a 120 órás gyorstalpalóra érkeztek, hogy megtudjam, milyen a filmes hátterük. A jelentkezők zömének nagyon eltérő és töredékes a háttértudása. A "világ vége" technika vagy tornatanárai jönnek a képzésre, kistelepülések kislétszámú általános iskoláiban tanító tanáremberek, akik bármit tanítanak, amit kell. Matekot, biológiát vagy táncot. Most éppen mozgóképet. Már az is nagy dolog, hogy néhányan tudnak Bódy Gábor, Fassbinder, vagy Tarr Béla létezéséről. Eddig leginkább azok a gimnáziumi tanárok vettek részt a képzésen, akik valóban ezt a tárgyat szerették volna tanítani. A legelején pedig azok, akik szinte már várták a képzés elindulását. Most egyre több az olyan résztvevő, aki valamilyen kényszer miatt jelentkezett a képzésre. Például nincs meg a kellő óraszáma és az iskola elküldte a tanfolyamra. Ma alapesetben egzisztenciális kérdéssé válik az ilyesfajta gyorstalpaló elvégzése, de ettől még, vagy éppen ezért sokkal komolyabban kell venni a dolgot. Nincs nyafogás, ők a tanárok, őket kell felkészíteni szakmailag hitelesen ennek a tárgynak az oktatására.
Részlet Az andalúzia kutyából
Filmhu: Ha ez a helyzet, érdemes egyáltalán ezt a szélmalomharcot folytatni?
H.L.: Feltétlenül. Mert alapvető, hogy az iskolában tanító tanárok megérezzék azt a drámai kulturális fordulatot, ami az elmúlt 50-60 évben a világban végbement. Amelynek során az értékek konstruálását, a közösség számára alapvető, szimbolikus világot egyre inkább a média és a populáris kultúra jeleníti meg, mert ott zajlanak már a legfontosabb morális diskurzusok is. Azt is meg kell érteniük, hogy a hagyományos kultúrabefogadás is radikálisan változik. A tanárokkal ezekről a kérdésekről soha nem beszélt senki, és miközben "napszámban” végzik a klasszikus tudományok leegyszerűsített tanítását, pontosan tudják, hogy valami már egyáltalában nem működik az iskolában, mert a bőrükön, a gyerekek reakcióiból érzik ezt. Az iskola helyzete a mediatizált kultúrában alapvetően más, mint a felvilágosodás óta bármikor. A mozgókép- és médiaismeret tárgynak erről a dologról súlyosan fontos, érdekes, és lebilincselő mondandója van!
M.K.: A média ellenfél, ellenség az iskola számára. Ez azonnal kiderül ezeken a továbbképzéseken. Az "érdekes tudás" terepe, ahogyan Arató László szokta mondani. Sőt, gyakrabban a Mumus - ahogyan egy kitűnő angol kolléga nevezte az október végén, Piliscsabán megrendezett médiatanár konferencián -, akit legszívesebben lebunkóznánk. A Mumust - ahogyan ő fogalmazott - a médiatanárnak jó esetben meg kellene szelídítenie, legjobb esetben pedig keblére kellene ölelnie!
Jó hír, hogy dolgozik már az országban legalább kétszáz médiatanár, akik nagyon "rányíltak" arra, amit ez az új terület adhat az iskolának, amit ezen a konferencián éreztem először. Ezek a lelkes tanárok amióta belefogtak ebbe a dologba, valószínűleg fantasztikus élményekhez juthattak. Bizonytalan kimenetelű, de nagyon izgalmas, kalandos 45 percekhez, amelyek alatt felszabadító félredobni a hagyományos tanárszerepet.
Például a piliscsabai konferencián már módszertani problémaként merült föl, hogy a tanár a médiaszövegek értelmezésekor hogyan és mikor vesse be a saját "olvasatát". Az egyik foglalkozáson arról vitatkoztak, hogy a tanárnak egy film-, vagy médiaszöveg elemző óra végén feltétlenül szükséges-e "megmondania a tutit".
Filmhu: Vagyis egy vizuális szövegnek nem létezik egyetlen objektív olvasata, hanem sok különböző, egyenértékű. Az iskola számára mi a legfőbb probléma ebben a mediatizált környezetben?
H.L.: A média szembesíti leginkább a hagyományos oktatást azzal, hogy már nem lehet a régi módon oktatni. Jelenleg az iskola olyan tradicionális kultúraképet közvetít, amivel nem tudja megszólítani a gyerekeket, és nem vesz tudomást a diákok valós kulturális környezetéről. A tömegkultúrának nyoma sincs az iskolában, ez számos tantárgy súlyos problémája. A sulinak a gyerekek tényleges kulturális környezetének berendezésére, működésére nincs magyarázata, ahhoz nincs is semmiféle csatlakozása, sőt végtelenül gyanakvó ezzel a környezettel szemben. A diák reggel 8-tól 2-ig egy fiktív kulturális térben él, sejtelme nincs róla, hogy annak mi köze volna ahhoz, amit az iskolán kívül megél. Olyan mély a kulturális szakadék ma már, hogy ez a legtöbb tanár számára szinte lehetetlenné teszi a tanítást. Abszurd például, ahogyan az emberiség történelmének első 30 ezer évét megpróbálják belegyömöszölni egy 11-12 éves gyerek fejébe, és ha ez nem sikerül, akkor azt a tanár problémaként éli meg. Ha viszont egy tesztlapon pár évszámmal és fogalommagyarázattal ezt látszólag sikerül letudni, akkor az iskola boldog, és nyugodtan továbblép. Pedig mi történt? Semmi jó, semmi fejlesztő, semmi kreatív, később is használható. Szülőként azt élem meg, hogy az iskola rendkívül patetikusan át akarja adni azt, amit a szellemtörténetben megőrzésre érdemesnek ítéltek az évszázadok. Ezt becsomagolja, átadja, a gyerek meg nem akarja kicsomagolni. Erre az iskola felháborodik. Ezzel szemben az lenne a feladat, hogy az iskola átjárást teremtsen a múlthoz, a tradíciókhoz, hiszen ma sem szakadtunk el a barlangok falaira festő embertől.
Híradó a 70-es 80-as évekból
Filmhu: A mozgókép- és médiaismeret miként tud javítani a kialakult helyzeten?
H.L.: Furcsa mód éppen az adhat bizonyos esélyt, hogy a mozgókép és médiaismeret kis óraszámú képességfejlesztő tantárgyként nem bír olyan elismertséggel, mint a hagyományos "nagy" tantárgyak, az irodalom vagy a történelem. Így aztán jóval magasabb a szabadságfoka, sokkal ötletesebb, élettelibb módszereket alkalmazhat a tanár. Úgy tűzhet napirendre társadalomismereti, szellemtörténeti és művészeti, ábrázolástani kérdéseket, hogy a gyerekeket nem irritálja, sőt. Hogy úgy mondjam, önként és dalolva készítik el meg a "házi feladatot".
Filmhu: Hogyan illeszkedik a tantárgy az iskola tananyagába, tanrendjébe?
H.L.: Tematikalig önálló tárgyként, de hogy melyik óra keretében oktatják, az már az iskola belügye. Azon vagyunk, hogy ha lehet, inkább önálló tárgyként oktassák, ne vigyék más tantárgyon belülre. Ez a terület ugyanakkor bizonyos pontjain nagyon szorosan kapcsolódik a történelemhez, az informatikához, az irodalomhoz, a képzőművészetekhez. Ezeknek a kapcsolódásoknak a megfelelő kiépítése pedig részben a tanár feladta.
Filmhu: A mozgókép és médiaismeret, mint” forró”, vagyis a jelen környezetre is reagáló tantárgy gyorsan változik, így a tankönyv mennyire tekinthető lezártnak?
M.K.: Sokat mondó, hogy még öt év sem telt el, a tankönyvet máris kénytelenek voltunk újraírni. És a két tankönyv közti változás szembetűnő. Nemcsak arról van szó, hogy az új, két kötetes tankönyv teli van a szeptember 11.-i merénylet és a különböző valóságshow-k fotóival, de jelentősen megváltoztak a könyvben a média és a film arányai is. A film az újraírt változatban csak egyetlen sajátos "nyelvjárás" a média szövegtengerében, ha számunkra a legszebb, legbonyolultabb is.
Amerikai tragédia - szeptember 11.
H.L.: A következő nagy lépés 6-8 év múlva lehet, amikor már nem elsősorban a televízióról kell beszélni, hanem az új média által felvetett kérdésekről, az új média "nyelvéről", formáiról: a videójátékokról, a multimédiás szövegekről és persze az Internetről. Erről azonban még nem tudunk eleget. Amikor már ezek a szövegek töltik meg a médiát, amikor a tömeges használat kulcsszavai az interaktivitás, az elérés és a non-linearitás lesz, nyilvánvalóan beszélni kell minderről egy új tankönyvben is. A non-linearitás talán a legfontosabb, mert a Nettel olyan közegbe kerültünk, hogy a “szövegnek”, világnak nincs eleje, vége, belépünk egy olyan térbe, amelynek van logisztikája, de nincs dramaturgiája. Egy Angliából hozott média tankönyvben már most is csak egyetlen videóelemzési példa van, a kutatókat elsősorban már az érdekli, hogyan lehet értelmezni egy weblapot vagy egy netes portált.
Filmhu: Égetően szükséges a képi olvasatok értelmezésének elsajátítása, viszont a hazai körülmények mégsem teszik lehetővé az azonnali áttörést. Mennyi időre van szükség ahhoz, hogy lényeges változást érhessünk el?
H.L.: Erre szerintem legkorábban 25-30 éves távlatban van esély.
