A Sárkányok háza premiere előtt már lehetett hallani róla, hogy Martin ezúttal a kezdetektől aktív szerepet vállal a gyártásban; a stáblistán producerként van feltüntetve, és állítólag folyamatosan véleményezi a fő forgatókönyvíró, Ryan J. Condral munkáját. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az első epizód miért idézi sokkal inkább a Trónok harca nyitányát, mintsem a szégyenletesen gyenge záróévadát. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy könnyű volt végignézni.
A Trónok harca lezárása óta eltelt három évben talán kicsit elszoktunk a sorozatra jellemző brutalitástól, vagy csak nagyképernyőn teljesen más élmény megtapasztalni hasonlóan erőszakos jeleneteket, de tény, hogy az elején még tapsoló, hangosan beszélgető közönség hamar döbbent csöndbe burkolózott. Ráadásul az epizód közepe táján van egy olyan vérfagyasztóan kegyetlen, tabudöntögető jelenet, amit akkor is nehéz lenne végignézni, ha otthon a kanapén egy régi laptop szemcsés képernyőjén, lenémítva látnánk.
Díszletekre, sárkányos CGI-ra, kézműves páncélokra most is volt pénz bőven, ez pedig azt eredményezte, hogy az influenszerekből, színészekből és jelmezes rajongókból álló közönség gyakorlatilag sokkos állapotban hagyta el az Etele Pláza zsúfolt mozitermét.
Előzmény és folytatás
172 évvel Daenerys születése előtt, a Targaryen-dinasztia hatalmának zenitjén, „a sárkányok anyjára” megjelenésében nagyon hasonló őse, Rhaenyra hercegnő sárkányháton szeli a főváros légterét. Apja, az aktuális király sok próbálkozás után sem tudott férfi utódot, azaz elfogadható trónörököst nemzeni, így halála esetén az önfejű és kegyetlen öccs, Daemon kerülne trónra. Ennek az udvarban sokan nem örülnének, a korabeli Westeros patriarchális társadalma viszont nem áll készen egy nő uralmára…
Az alaphelyzetet jelentő konfliktus nem egyedi, és viszonylag hasonló a Trónok harca első évadának felütéséhez: adott egy király, akinek szükségszerű halála után számos örökös léphet föl valamilyen szempontból legitim trónköveteléssel, és bizonyos szempontból igazat adhatunk szinte bármelyiküknek. Innentől pedig személyes preferencia kérdése, kinek szurkolunk, és pont ez a sok perspektíva, a jó és rossz oldal didaktikus megkülönböztetésének hiánya volt annak idején a Trónok harca legnagyobb erőssége.
Amíg egy prequel az eredeti mű erősségeit viszi tovább és elhagyja annak gyengeségeit, nem nevezhető még egy bőr öncélú és érdektelen lehúzásának, mint például a nemrég megjelent Obi-Wan Kenobi-sorozat és a Star Wars-univerzum esete.
Amit várhatunk
Ez még akkor is igaz, ha a Sárkányok háza készítői egyébként rendkívül kézenfekvő, korai dátumot választottak a sorozat első epizódjához. Aki rendelkezik egy kis háttértudással A tűz és jég dala mitológiájában, könnyen rájöhet, hogy az igazi konfrontáció akár a következő évadig is elhúzódhat, és mivel a most bemutatott szereplők gyerekei, sőt unokái is szerepet vállalnak majd a hatalmi harcokban, kezdeti siker esetén a Sárkányok háza simán elnyújtható hat-nyolc évadon keresztül.
A témaválasztás is ügyes, hiszen a történet a Trónok harcának cselekményénél jóval hosszabb időszakot ölel fel, ez pedig a szereplők folyamatos cserélődésével megoldaná az eredeti sorozat legnagyobb problémáját, ahol a színészek túl gyorsan öregedtek karaktereikhez képest.
A színészekről elmondható, hogy az első rész alapján mindenki jól hozta a ráosztott szerepet, különösen a Viserys királyt játszó Paddy Considine és a feleségét alakító Sian Brooke emlékezetesek. Leginkább a Ki vagy doki?-ból és A koronából ismert Matt Smith színrelépése lepett meg, akinek nehéz volt elvonatkoztatni korábbi családbarát szerepeitől és elhinni, hogy itt most ő lesz az antihős Daemon herceg.
A szereplőgárdában ugyanakkor ő a legnagyobb név, így nem beszélhetünk sztárparádéról – legalábbis egyelőre. Ha visszaemlékszünk 2011-re, a Trónok harca kezdetekor nem volt nagy név Emilia Clarke, Kit Harrington, Nikolaj Coster-Waldau és Peter Dinklage sem. A vérmesebb rajongóknak egyébként külön örömet adhat felismerni az ikonikus szereplők őseit, akik után esetleg még nevüket is kapták.
Egy új kezdet
A Sárkányok háza a Trónok harcához hasonlóan könyvadaptáció, Martin 2018-ban megjelent Tűz és vér című könyvén alapszik, az irodalmi művek között viszont komoly stilisztikai különbségek vannak. A Tűz és vér különlegessége, hogy három fiktív történész, tehát három egyaránt megbízhatatlan elbeszélő szemszögéből meséli el a Targaryen-polgárháború történetet. Ez a narratív bravúr nyilván nem vihető át egy-az-egyben képernyőre (habár Ridley Scott tavaly megjelent filmje, Az utolsó párbaj pont valami hasonlóval próbálkozott), így a magam részéről kíváncsian várom, hogyan nyúlnak ehhez a kihívást jelentő problémához.
És ez a kulcs: az első rész mindenképpen a sorozat folytatására ösztönöz. Visszaadja a – valahol a Trónok harca hatodik évada táján elveszett – reményt, hogy értékelhető formában láthatjuk megelevenedni Martin agyrémeit.
