Egy hideg téli délutánon kaptatunk fel a családi házakkal teli utcába, amely a Naphegyen kacskaringózik. Szerencsére hónak és jégnek még nyoma sincs, így viszonylag könnyedén eljutunk a társasházba, amelynek egyik kicsi lakásában forog éppen Mayer Bernadette első, Szemem fénye munkacímű nagyjátékfilmje. Inkubátoros projektről van szó, a stáb is viszonylag kis létszámú, de a pár szobás lakásba nehezen is férnének be többen. A beállás a nappaliban folyik, és hogy ne legyek láb alatt, addig behúzódok a szűk konyhába, majd itt, egy kis asztal mellé kucorodunk le a rendezővel.
Mayer Bernadette már az Inkubátoros pitch-ben sem csinált titkot belőle, hogy alkotását a személyes története ihlette. Kamasz volt még, amikor édesanyja elveszítette a látását. Emiatt gyakran meg is kapja a kérdést, hogy a filmben mégis miért férfi szemszögből mutatja meg az eseményeket.
Csepeli Eszter operatőr és Mayer Bernadette rendező a forgatáson / Fotó: Kárász Karolina
„Az egyik ok, amiért nem anya-lány kapcsolatban gondolkodtam az az, hogy nem kívántam a filmben azt a témát is feltárni, hogy vajon napjainkban mit vár el a társadalom a női szerepektől. Nevezetesen: mennyiben alapvetés, hogy egy fiatal lány feláldozza az ambícióit egy korán megbetegedett szülő ápolása érdekében, és ehhez képest milyen elvárásokat támasztunk egy fiatal férfival szemben. A kezdetektől fiú főszereplőt képzeltem el. Úgy érzem, erősebbé teszi a történetet az a fajta kémia, ami egy fiúgyerek és anyja között húzódik.
Ebben az esetben még bonyolultabbá teszi a köztük lévő kötődést, hogy az anya egyedülálló szülőként nevelte fel a fiát. A csonka család már önmagában hordozhat kibillent szerepköröket, amit végérvényesen felkavar a történet során bekövetkező tragédia. Az apa nélkül felnőtt fiú apává válásának ügye is izgalmas felállás. Különösen, ha még az is dilemma, hogy kinek az apjává váljon.”
A filmbeli anya karakterét is egészen más személyiségnek álmodta meg, mint amilyen a valódi megfelelője. „Az anya karaktere a történetben merőben más személyiség, mint édesanyám volt, és ez abszolút tudatos döntés volt a részemről. Úgy éreztem, sokkal jobbat tesz a történetnek, ha egy látszólag nagyon stabil, ambíciózus nő az, akivel megtörténik egy mindent elsöprő tragédia, mely során felszínre kerülnek a valódi, elfojtott félelmei. Persze személyiségtől függetlenül bármelyikünk identitását felforgatná egy ilyen horderejű veszteség. Ugyanakkor a feldolgozási folyamatban meghatározó szerepe van, annak, hogy kinek milyen az eredendő személyisége. Ennek mentén dőlhet el, hogy hova építjük magunkat újra. Szándékosan nem a vissza szót használom.”
Csepeli Eszter / Fotó: Kárász Karolina
A szerepre már az elejétől kifejezetten Für Anikót képzelte el. „Für Anikót olyan színésznőnek láttam, akinek hihetetlen nagy a spektruma. Ez a nő óriási ívet jár be a történetben, esendő, rengeteg féle érzés dobálja majd, melyeken sokszor képtelen úrrá lenni, mint egy fuldokló egy hegyi folyamban. Ez az anya egy olyan karakter, aki felé sokféle érzelmet érez majd a néző, és azokat is fluktuálva. Anikóról úgy hiszem, hogy hihetetlenül érzékeny, mindent tud a lélek összes bugyráról, mindemellett temperamentumos, magával ragadó jelenség. Mindezeket pedig hitelesen alkalmazza a színészetében. Mindig is benne gondolkodtam, már Tóth Marcsi íróval is tulajdonképpen rá kezdtük el írni az első draftokat a kezdetekkor. Míg a fejlesztés során a film írói változtak, és ezzel együtt a történet is sokáig kereste a megfelelő formáját, a két fő karakter megingathatatlanul tartotta magát.”
Für Anikóhoz hasonlóan Vilmányi Benett is szerepelt a négy évvel ezelőtti Inkubátor döntőjére készült mood videóban, a rendező szerint ebből már kiderült, milyen jól rezonál egymással a két színész. Mégsem volt benne biztos, hogy Vilmányi fogja a film főszerepét kapni. „Benett egy örökifjú, és tényleg egy gyerek veszett el benne, ami az érzékenységét illeti. De elkezdett túlkoros lenni ahhoz, hogy pelyhedző bajszú, tejfeles szájú fiúcskaként »el tudjuk adni«. Castingoltunk tinédzsereket, de nem éreztem úgy, hogy meglenne a megfelelő ember. Aztán jött a hír, hogy Benett visszadobta azt a bizonyos Junior Príma-díjat. Akkor eszméltem rá, hogy pontosan ezt a fajta önérzetességet, lobbanékonyságot keresem a fiatalokban, ami benne természetesen megvan. Rájöttem, arra is, hogy az a csillag-együttállás, ahogyan ők Anikóval működtek a pitchre készített teaserben, az egy olyan kincs, ami mellett nem szabad elmenni. Akkor egy hirtelen váltással újragondoltam a forgatókönyvet, hogy Benett korához igazítsam. Ez egy nagyon jó lökést adott az anyagnak. Ezek után az jelentett kihívást, hogy megtaláljam azt az életeseményt a fiú életében, ami pótolni képes a kamaszkor adta drámai erőket.”
Vilmányi Benett / Fotó: Kárász Karolina
A filmet nem „vérfagyasztó drámának” szánja. „Az egyik misszióm ezzek a filmmel, hogy átadja a nézőknek, milyen rendkívüli szerepe van annak, hogy képesek legyünk rátalálni a humorra a legborzasztóbb helyzetekben is. A humor emberi létezésünk méltatlanul alábecsült adománya. Nem holmi úri mulatság, hanem a lélek összeroppanásában védőpajzs. Persze azért ne egy könnyed limonádé vígjátékot képzelj el! Az abszurd helyzetek és a két szereplő nexusából adódó csipkelődések a főbb humorforrások. Forgatás közben volt, hogy sírva röhögtünk a monitor előtt. De a humor mellett ugyanúgy ott vannak a szívfacsaró és nagyon emberi, fájó pillanatok is a filmben. Fontos nekem, hogy keserédes legyen ez a film, és úgy érzem, így, a tizenhetedik forgatási napon, hogy nagyon jó úton vagyunk efelé.”
„Hol van a morzsaporszívó?” – kérdi a stábtól Für Anikó, aki az ablaknál térdel, előtte cserepes növények sorakoznak a földön. A szobában félhomály, fény csak az üvegajtón keresztül szűrődik be. Vilmányi Benett neki háttal ül a kanapén, és csekkeket rendezget. Az asztalon kihűlt pizza és egyéb kajamaradékok. A helyzet lakásszínház-jellegét erősíti, hogy hozzájuk közel, a sarokban kapok egy széket, így pont nem lógok be a képbe. Csepeli Eszter operatőr „bázisa” a szemközti sarokban van kialakítva. A jelenetben a már gyengén látó anya a kiöntött virágföldet porszívózza fel, miközben a fikusz átültetését tervezi. A fia azt kérdi, hogy kell-e valami a boltból, az anya meg azt gondolja, hogy hozzá beszél, nem látja, hogy mobil van a kezében.
Vilmányi Benettel is a konyhában ülünk le, a kezében egy Heidegger-kötet, amit a beállás alatt olvasgatott. David Foster Wallace döntésképtelenségtől lefagyó figuráihoz hasonlítja a szerepét. „Két embert kívánó feladatot kéne ellátnia, de ő csak egy ember. Egyrészt a megvakuló félben lévő anyukájának akar a támasza lenni, közben épp születik a saját gyereke.” A rendezővel régebb óta barátok, mint hogy a film felmerült volna, amiben „ugyanannyi nehézség van, mint kényelem”. A kezdeti forgatókönyv kapcsán volt egy tanácsa a rendezőnek: „A saját élményén alapult, de forgatókönyvírókkal próbálta megíratni, ami egyébként szerintem tök jó gondolat, csak hát úgy éreztem, hogy ő maga hiányzott belőle. Azt javasoltam neki, hogy inkább írja meg saját maga.”
Vilmányi Benett a forgatáson / Fotó: Kárász Karolina / Kino Alfa
Elmeséli, hogy a filmben szerepelt egy ténylegesen látássérült színész is: „Vannak olyan szituációk, amikre látóként nem vagy felkészülve, ha nem találkoztál még nem látóval. Negyedórája beszélgettek, amikor ő megkérdezte: Hogy nézel ki? És akkor tényleg elgondolkoztam, hogy foglaljam össze minél jobban, meg minél pontosabban. Érdekes volt, ahogy elkezdtem mondani a tónusaimat, a szemem színét, magamat, így ahogy látom, vagy megfigyelem. Például nagyon fontos volt neki – és ez már nyilván nem a vakságról, hanem a személyiségéről is szól –, hogy hány tetoválásom van, hol és milyenek. Szóval ez tök jó, hogy egy ilyen nagyon fontos érzékszervet kiveszünk, és utána hogy tájékozódik az ember külsőségekből.”
Az eddigi legjobb forgatási élménye egy elég feszült jelenet, az anyával pont ebben a konyhában veszekednek. „Úgy kell benne használni az idegrendszert, hogy az nem feltétlenül kellemes, de az meg, hogy egy ilyen jelenet sikerült, tök jó érzés. A jelenet is nagyon jó, mert nem mondja ki verbálisan a problémát. Tehát beszélünk, csak nem arról, ami tényleg a konfliktus köztünk, hanem valami másról. Akkora összeveszés lesz belőle, hogy ott konkrétan egy másik fejezete kezdődik a filmnek.”
Látogatásunk erre a napra szólt, de a film nem csak egy helyszínen fog játszódni. Mayer Bernadette-től megtudom, hogy múzeumba, a péceli Ráday-kastélyba, a Vásárcsarnokba is mennek még, korábban pedig forgattak a Balatonon és egy gödöllői nyaralóban is. „Fogjuk még riksával követni, ahogy a fiú vak anyjával száguld egy elektromos rolleren” – ígéri. (Utólagos kiegészítés: a forgatásn napján egész Budapestet betemette a hó, így rollerezés helyett szánkózást vettek fel.)
A film nagyjából egy-másfél év múlva lesz látható a mozikban.
