Borbély Alexandra
A Spirál Bence (Bogdan Dumitrache) és két nő, Janka (Kiss Diána Magdolna) és Nóra (Borbély Alexandra) kapcsolatáról szól, a háttérben egy békés horgásztóval, amit a férfi a titokzatosan eltűnt apjától örökölt meg. Az üzlet nem megy fényesen, a halak pusztulnak és a horgász is kevés, a tó leépülése Bence és Janka megromló kapcsolatát is tükrözi, egyre gyakoribb közöttük az elfojtott konfliktus, egyre töredezetebb a kommunikáció. Nóra a tó gazdasági életét fellendítő pályázat írásában segít, így lép be ebbe a civilizációtól elzárt oázisba. A Spirál az örökölt sorsok és egy ember életébe visszatérő, ismétlődő kapcsolatok filmje, legfontosabb tanulsága, hogy a konfliktusokkal meg kell tanulni szembenézni, és fel kell ismerni, ha változásra van szükség.
Bogdan Dumitrache
A nyugodt természeti képek mögött nincsen zene vagy elidegenítő hatáselem, semmi, ami kizökkentene, csak a szereplők közti dráma lesz egyre nyugtalanítóbb. Bogdan Dumitrache természetes, sokszor szenvtelen játéka felidézte bennem a román újhullám kiemelkedő filmjeit (például a Mr. Lazarescu halálát vagy az Anyai szívet, amiknek éppen ő játszotta a főszerepeit), viszont ez a fajta letisztultság a Spirál esetében meg is nehezítette a történet értelmezését. Hiába kerestem az arcán a válaszokat, a film ebben a tekintetben bennem űrt hagyott maga után. A hogyanokat és a miérteket egy ponton el kellett engednem (nem mindig megy könnyen) és csak átadni magam a film csendes, megfigyelő hangulatának, ami viszont magával tudott rántani.
A film a varsói zsűrire is hatással volt, a hétvégi díjátadón különdíjjal jutalmazták, amit Felméri Cecília személyesen vett át. Mellette Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje nyerte a fesztivál FIPRESCI-fődíját.
Bergendy Péter Post Mortem című alkotása, vagyis az első hazai nagy költségvetésű horrorfilm előzetesén a rajongók is elismerően bólogattak: a fagyos faluba kihelyezett ijesztgetés szellemeket, feltámadó halottakat és levegőbe repített embereket ígért. A Post Mortem közvetlenül az első világháború után játszódik, Tomás (Klem Viktor) hazatér a frontról, majd felcsap halottfotósnak: a gyászoló családok úgy engedik el halott férjeiket, lányaikat vagy anyáikat, hogy díszruhába öltöztetve közös fényképet készítenek velük. Tomást Anna, a szomszéd falu kislánya (Hais Fruzsina) is meghívja, hogy fényképezze le a halottaikat, akiket a megfagyott föld miatt nem lehet eltemetni. Az érkezése különös természetfeletti események sorozatát indítja el, a fényképező vakuja bizarr hatással lesz a tetemekre. A szellemeket viszonylag hamar mutatja meg közelről a film – így már nem az lesz a fő kérdés, hogy mik ők, hanem hogy mit akarnak, miért nem hagyják abba a lakók terrorizálását.
Ha horrorfilmről van szó, én személy szerint kevésbé vonzódom a klasszikus vonalhoz – szellemek, zombik, vámpírok stb. –, sokkal inkább a pszichológiai nyomasztás kedvelője vagyok, mint amivel a tavalyi Fehér éjszakák vagy a Ragyogás is élt. A Post Mortem az előzetesben ígérteknek megfelelően az első pillanattól kezdve rohamtempóban sorakoztatja fel a hagyományos horrorelemeket, az első szellem és megránduló holttest után lényegében nincs megállás. Tomás és Anna közös nyomozása az egyetlen, ami egy kicsit megállítja az őrületet, a kapcsolatuk viszont kellemetlen irányt vesz: a frontról hazatérő felnőtt férfi és a 10 éves kislány, az egymás iránti rajongásukkal már-már a szerelem határát súrolják. Biztos vagyok benne, hogy a film rendezője nem annak szánta ezt a kapcsolatot, engem viszont zavarba hozott ez a közelség.
Klem Viktor
A látványra viszont nem lehet panasz (Nagy András operatőr és egy ihletett CGI-csapat munkája): a levegőbe repített emberek, a széteső házak és az életre kelő holtak mozgása jól néz ki, csak elhalálozott torzult arca váltott ki sikoly helyett nevetést a nézőkből. A nagy fináléban, a felfokozott izgalom közepén még egy érdekes Tarkovszkij-hommage-t is sikerült felfedeznem.
Tiszta szívből remélem, hogy a Post Mortem meg fogja találni a közönségét itthon is, nagy kár, hogy nem október végén lesz a hazai bemutató, amikor a műfaj rajongói a szokásosnál is nagyobb mennyiségben szeretik túladagolni a horrort. A magyar premierre egészen 2021 januárjáig kell várnunk.
Mészáros Blanka, Rezes Judit, Mészáros Máté, Börcsök Olivér
A harmadik magyar újdonság a Hét kis véletlen volt, Gothár Péter rendezésében, amit november végén a hazai mozikban is bemutatnak. A rendező hosszú hallgatást tört meg ezzel a munkájával, legutóbb 2002-ben állt a közönég elé egész estés játékfilmmel, a Magyar szépséggel, azóta pedig főleg színdarabokat készített.
A Hét kis véletlen főhőse Gertrúd, a zenetanár (Rezes Judit), aki restaurátor férje (Mészáros Máté) és kamasz fia (Börcsök Olivér) mellett belefásult az életbe. Szomorúságára gyógyírként bukkan fel egykori kis tanítványa, Albán (Mészáros Blanka), aki megbabonázza a nőt és az egész családot. A lány jelenléte felborítja a teret és az időt, felfordul a világ, a holtak életre kelnek, a fényképek megelevenednek, az emberek egerekké változnak. Persze mindez csak mese, az álmok és valóság furcsa hibride, aminek középpontjában mindig ott áll ez a furcsa nevű lány.
Míg Gothár Péter munkásságából a legtöbb embernek elsőre a Megáll az idő képei ugranak be, hozzám mindig közelebb állt két másik alkotása: az Idő van (1985) totális abszurditása és kegyetlen humora, és az Ajándék ez a nap (1979) főhősének fájdalmas vergődése a lakásproblémák és párkapcsolatok között – két különböző film, amiben a rendező alternatív, izgalmas hangnemben, játékosan használja a kamera jelenlétét, a kép síkjait és a zenét is. Ahogy az előbbiben Cserháti Zsuzsa egy gyufásdobozból előmászva vagy egy dunai hajón énekel a “kurva időről”, vagy amikor Esztergályos Cecília és asztaltársasága a hangoskodás közepén egy pillanatra némán kifordulnak a kamera felé, majd folytatják a zsivajgást. Ilyen pillanatokat a Hét kis véletlenben is találtam.
A Hét kis véletlen hasonlóan szerteágazó, mint az említett elődei: nem csak az idő fogalmával játszik, a párbeszédei is ezerféle irodalmi és filmes idézetből vannak összegyúrva. Ahogy a Final Cut egy-egy kockáját jó volt anno felismerni, itt is megvan ez az élmény – visszahallani Rejtő Jenő vagy Ottlik Géza sorait – de ahogy Pálfi György filmjénél, úgy itt sem fontos, hogy beazonosítsuk az idézeteket a történet megértéséhez.
Ehhez hozzáadódnak Táborosi András képi megoldásai és Bartók Béla zenéje, megspékelve a magyar polgári élet szatirikus kritikájával – így együtt egy zsúfolt, ingadozóan érdekes posztmodern művészi alkotássá teszik a filmet, amit nem kis munka befogadni, de némi nyitottság csodákra képes. A mozi előtt két órát töltöttem egy szobrokkal, festményekkel és installációkkal telepakolt modern művészeti múzeumban – ezek után a Hét kis véletlenre is könnyen tudtam úgy gondolni, mint egy a kiállított, néha érthető, néha kaotikus műalkotások közül.
A varsói fesztiválon a három nagyjáték- mellett két rövidfilmet is bemutattak: Holtai Gábor Második kör című disztópikus filmje a Shorts Special Screenings szekcióban, László Lili Mária Ne menekülj a csókok elől című rövidfilmje pedig a hivatalos versenyben szerepelt. A Második kör rendezőjével és forgatókönyvírójával itt beszélgettünk, és László Lilivel készült interjúnk is hamarosan érkezik.
