Az ELTE-n kezdted a felsőfokú tanulmányaidat, majd a Bolognai Egyetem filmszakán végeztél, ezt követően pedig a DocNomads képzésén diplomáztál. Több országban és különböző filmes közegben tanultál. Mennyire változtatta meg a filmről és a dokumentumfilmről alkotott gondolkodásodat, hogy nem kizárólag magyar környezetben sajátítottad el a szakmát?
A külföldön töltött idő alatt kezdtem el valódi lehetőségként tekinteni a filmkészítésre. Azért nem itthon kezdtem el tanulni a szakmát, mert úgy éreztem, nem lenne esélyem, hogy az SZFE-re felvegyenek. Korábban Olaszországban éltem és egy ottani ismerősöm mesélt az olasz filmes képzésről, ami nagyon megtetszett, ezért jelentkeztem a Bolognai Egyetem filmszakára, ahol a képzés elsősorban az elméleti tudásra fókuszált, a gyakorlatot inkább a DocNomads-on sajátítottam el.
A DocNomads képzés egyik sajátossága, hogy különböző országokban és kultúrákban dolgoznak együtt az alkotók. Milyen tapasztalat volt számodra olyan filmesekkel együtt dolgozni, akik teljesen más kulturális háttérből érkeztek?
Nagy felismerés volt számomra, hogy a dokumentumfilm is megteremti a saját valóságát, nem egyszerűen leíró módon közelít a világhoz. A DocNomads-on eltöltött idő alatt rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtam. Teljesen más kulturális közegből érkező emberekkel tanulhattam együtt. Rengeteget tanultam saját magamról és arról, hogy hogyan kommunikálok. Azt figyeltem meg magamon, hogy talán lazábban kezelem a narratívát, mint ahogy az a kortárs magyar filmekben szokás. Ezen kívül elsősorban a verbális és narratív jelentésen túli tartalmak érdekelnek leginkább. Az alkotó világlátásának személyes torzításai az igazán érdekesek a számomra egy filmben.
A Mirhó két lánytestvérről szól, akik a nagymamájuk vidéki házában vakációznak és folyamatosan rivalizálnak egymással. Mi ihlette ezt a történetet?
A film történetét nem megtörtént események, hanem emléktöredékek inspirálták. A mirhó Szentes környékén használatos kifejezés, amely vízelvezető árkot jelent. Tulajdonképpen egy hátsókertek közt húzúdó senkiföldje. A nagymamám kertje mögött volt egy mirhó, ami számomra az általam ismert világ határait jelentette. Ha oda kijutottunk, bármit csinálhattunk, nem voltak érvényesek azok a szabályok, amiket egyébként be kellett tartanunk. Él bennem egy emlék, amikor kimentem a mirhóra és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, hogy bármit megtehetek. Nagyon sokat foglalkoztatott ez az érzés és zavarba hozott. Ez adta a kiindulópontot a filmhez.
Mi foglalkoztatott leginkább a két gyerek kapcsolatában?
A történetben a gyermeki bűntudat érdekelt, amikor nem teljesen világos, hogy mi is volt a vétek, amit elkövetett az illető. Az a folyamat foglalkoztatott, amikor valaki nem tud kikerülni a neheztelés és pitiáner kis bosszúk körforgásából. A Mirhó két emberről szól, akik nem találják egymáshoz az utat a nagymama kertjének az útvesztőjében. Tulajdonképpen nincs nyílt konfliktus. Egyikük sem árt igazán a másiknak, inkább a passzivitásukkal okoznak fájdalmat a másiknak. Egy intim közegen belül jelenik meg egy feszültség, aminek az oka nem teljesen átlátható. A nyáriszünetben unatkozó gyerek lelkiállapota is foglalkoztatott, amikor az időtlenségben nem várt irányba is elmozdulhatnak az események.
Mit jelent számodra ebben a történetben a mirhó? Van pluszjelentése?
Nem akartam konkrét jelentéssel felruházni. A mirhó a film világához tartozik. Az ismeretlen része. Katalizátorként működik közre abban, hogy a két lány közti viszony egyre zavarba ejtőbbé válik.
Operatőrként és társrendezőként dolgoztál a Wild Berries című rövid dokumentumfilmben, és operatőrként működtél közre a Spirits and Rocks: an Azorean Myth című dokumentumfilmben. Miben jelentett másfajta alkotói feladatot ezekhez képest egy fikciós kisfilm rendezése?
A dokumentumfilmekben, amiken részt vettem, ösztönből dolgozhattam. Ez nagyon jót tett ezeknek az alkotásoknak. Nem találtuk ki előre pontosan, hogy mit fogunk felvenni. Az írás tulajdonképpen a vágással egyidőben történt. A Mirhó esetében ennek fordítva kellett történnie. Izgalmas problémának tartom az ugrást az írott szövegtől a leforgatott anyagig. Ezen kívül egy fikciós filmben teljesen más a szereplőkkel való munka. Azt vettem észre a dokumentumfilmes munkáimban, hogy a szereplők óhatatlanul máshogy képzelik el a filmet, mint én. A Mirhó esetében nem éreztem ekkora eltérést.
Fontos különbség volt az is, hogy a Mirhó előtt csak háromfős stábokkal dolgoztam, és okozott bennem bizonyos szorongást, hogy most jóval nagyobb szakembergárda vesz majd körbe. De a forgatáson nagyon diszkrétnek és türelmesnek találtam a stábot, nem éreztem magam zavarban előttük. Csodálatos, hogy László Sára és Gerő Marcell producerek beálltak a Mirhó mögé úgy, hogy még sosem dolgoztam fikciós filmen. Szabó Gábor, a film operatőre, Arányi Vanda, a vágó és Zándoki Bálint hangmester nem sajnálták az időt és az energiát, amit beletettek ebbe a filmbe. Nagyon hálás vagyok az ő munkájukért is.
A Mirhó filmterve 2024-ben részt vett a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Pitchfórumán, ahol különdíjban részesült. Milyen szerepet játszott ez az elismerés abban, hogy a projekt végül megvalósulhatott?
Amikor a Friss Húson pitcheltük a Mirhót, már megkaptuk a gyártási támogatást az NFI-től, de mindenképp jólesett a bátorítás. Mivel először írtam forgatókönyvet, nem hagyományos formátumú scriptet készítettem, ezért fontos volt a pozitív szakmai visszajelzés.
A történetet főleg a gyerekek szemszögéből látjuk. Rendezőként mennyire volt fontos számodra, hogy a felnőttek világa és a történelmi kontextus inkább csak a háttérben maradjon?
Egy gyermek szemén keresztül akartam bemutatni a világot, amire a szűk perspektívák és a törékeny koherencia jellemző. Fontosnak tartottam, hogy a terek egymáshoz való viszonya kicsit zavarba ejtő legyen. A filmben olyan dolgok képeznek akadályokat a gyerekek előtt, melyek egy felnőtt számára jelentéktelenek. A felnőttek világa is ezen a szűrőn keresztül látható. A történelmi kontextus úgy jelenik meg, hogy nem következik belőle semmi, a külső események megülnek a cselekmény tetején, mint az olaj a víz felszínén, a szereplők élik tovább az életüket a saját kis valóságukban a nagyobb léptétű események árnyékában.
Hogyan találtad meg a két fiatal főszereplőt?
Csongrád megyében és a Vajdaságban catsingoltunk nyolc hónapig. Körülbelül kétszáz gyereket hallgattunk meg és közülük választottuk ki a két főszereplőt. Nagyon élveztem a castingfolyamatot. Fontos volt, hogy amatőr szereplőket kerestünk. Elsősorban a tekintetüket figyeltem. Rengeteget próbáltunk a forgatás előtt a helyszínen és azon kívül is, de nem a konkrét jeleneteket gyakoroltuk, hanem arra voltam kíváncsi, mennyit tudnak „megőrizni” magukból a kamera előtt.
Rendezőként miben más gyerekekkel dolgozni, mint felnőtt színészekkel?
A forgatás előtt nagyon sok időt töltöttünk együtt a két főszereplővel, hogy tudjam, az adott jelenetben mit mondjak vagy kérdezzek tőlük. Az volt a célom, hogy a saját életükből hozzanak elő érzelmeket, emlékeket, és ezekből dolgozzanak. Nagyon jól ráéreztek. A fiatalabbik lány nyolcéves volt a forgatáskor, és nagyon apró, finom gesztusokkal dolgozott. Mindketten nagyon komolyan vették a munkát és hatalmas teherbírással vetették magukat a feladatokba. Az idősebb lányban jóval több kérdés volt a saját játékával kapcsolatban, de ő is nagyon természetes gesztusokat használt. A felnőttekkel kicsit nehezebb volt a munka, főleg azért, mert képzett színészek és nyomasztott a gondolat, hogy sokkal tapasztaltabbak nálam.
A forgatókönyv írásakor mennyire volt már konkrét elképzelésed arról, milyen helyszínen játszódjon a történet?
Amikor írtam a forgatókönyvet, a saját emlékeim voltak előttem. Amikor elkezdtünk helyszínt keresni, rájöttem, hogy nem olyan kertet és házat kell találnunk, ami valóban hasonlít az eredeti helyszínekre, hanem olyan tereket kerestem, amelyek a lehető legjobban visszaadják a gyerekkori percepcióm torzításait.
A filmet a Vajdaságban és Szentesen forgattátok. Mesélj egy kicsit a helyszínkeresésről!
A Vajdaságban az volt az érdekes, hogy sokkal jobban látható az idő dimenziója, mint Magyarországon. Sok olyan épületet lehet látni, amelyeknek a kertjét még gondozzák az egykori tulajdonosok rokonai, de nem adják el az ingatlant, és még ott vannak a régi tárgyak, bútorok. Ezt nagyon izgalmasnak találtam. Olyan helyet kerestem, amiben minél több a használható tárgy és jól dekonstruálható a tér. A házban, amit találtunk, a bútorok gazdagabb közeget sugalltak, mint amire a történethez szükség volt, ezért a környékről vittünk oda olyan berendezéseket, amik jobban illenek ahhoz, amit elképzeltem. Először úgy tűnt, hogy nem egy valódi vízelvezető árokban forgatjuk a mirhónál játszódó jeleneteket, mert nem úgy nézett ki, ahogy emlékeztem rá. Végül találtunk egy olyat, ami hasonlított arra, amit elképzeltem. A mirhónál játszódó jeleneteket Szentesen forgattuk, a kerti jeleneteket pedig Békéscsabán.
A Mirhót 16 mm-es filmre forgattátok. Szimler Bálint egy interjúban azt mondta, hogy ők azért választották ezt a technikát a Fekete pont esetében, mert vizuálisan, kompozícióban és fénykezelésben is vissza akarták adni a gyermeklétet. Ti is hasonló okok miatt döntöttetek az analóg technika mellett?
Azért akartam 16 mm-es nyersanyagra dolgozni, hogy amit a filmben létrehozunk, az egy kicsit távolabb álljon attól, amit valóságként látunk. Analóg filmen mindennek nagyon erős a jelenléte. A dramaturgiában is a jelenlétet szerettem volna hangsúlyozni, és a képi világgal is erre akartam ráerősíteni. A 16 mm-es technika hangsúlyozza a dolgok érzéki tulajdonságait és valóban olyan érzetet ad, mintha egy gyermek szemén keresztül látnánk a világot, ezen kívül nyers, időtlen hangulatot is kölcsönöz a történetnek.
A Mirhó az augusztus 14-21. között megrendezett Szarajevói Filmfesztiválon mutatkozott be. Mit tudtál leszűrni a közönség visszajelzéseiből?
Azt láttam a közönségen, hogy volt, akinek nagyon tetszett, és voltak, akik nem tudták, mit kezdjenek ezzel a filmmel.
Veled együtt öt magyar rendező, Pinczés Réka, Szelestey Bianka, Kreif Zsuzsanna és László Márk vett részt a fesztiválon a filmjével. Volt lehetőségetek megnézni és megbeszélni egymás alkotásait? Milyen élmény volt ilyen erős magyar jelenléttel részt venni a fesztiválon?
Fantasztikus érzés volt részt venni a fesztiválon. Sajnos a diákfilmes szekció vetítése után értem ki a fesztiválra, úgyhogy nem láttam minden magyar alkotást, de nagyon örültem, hogy Pinczés Réka nyert a filmjével. Két éve együtt pitcheltünk a Friss Húson, és már akkor is nagyon tetszett a filmterve.
Milyen projekteken dolgozol most?
Egy nagyjátékfilm forgatókönyvén dolgozom, amit a szüleim gyerekkora inspirált.
