Egy fantasztikus nő (Una Mujer Fantástica) / Chile
Sokak szerint a legnagyobb esélyesnek kikiáltott, orosz Szeretet nélkül helyett egy meglepetésbefutó, a chilei Egy fantasztikus nő (Una Mujer Fantástica) happolhatja el a Testről és lélekről elől a díjat. Amennyiben a voksolásra jogosultak az idén szivárványszínűre szeretnék festeni a nemzetközinek is minősíthető kategória lobogóját, úgy könnyen piedesztálra emelhetik a hazai moziforgalmazásból egyelőre kimaradt filmet, amely egy transznemű nő vesszőfutását követi nyomon azok után, hogy Marina a történet elején elveszti a hirtelen elhunyt, nála jóval idősebb párját, a külvilág szemében tisztes családapát, mellesleg közismert vállalkozót. Marina nem gyászolhatja békében szerelmét, ebben lépten-nyomon megakadályozza őt a férfi családja, vagy az üzletember halálának körülményeit vizsgáló rendőrség.
Sebastián Lelio író-rendező a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvét vehette át a tavalyi Berlinalén, és sokkal könnyebben vitatnánk a döntést, ha nem ugyanaz a zsűri hozta volna meg, amely Arany Medvével tüntette ki Enyedi Ildikó filmjét. Az Egy fantasztikus nő kétségkívül érzelemdús, helyenként megrázó darab, amely egyértelműen képes arra, hogy megérintse az embert, szinte szó szerint: nem tartja rajta a kezét, nem ragadja meg, csupán megérinti. A forgatókönyv szerkezetileg ugyan rendkívül precíz és alapos, a történet folyásának iránya viszont túlságosan kiszámítható, a transzneműség megélésének bemutatásában vagy a többségi társadalmat képviselők reakcióiban pedig semmi újszerű nincs. Sebastián Lelio (szépen komponált képekkel és annál is szebben kidolgozott színvilággal operáló) filmje egy megható, érzékien mélabús dráma, de semmivel sem több annál. (BB)
A négyzet (The Square) / Svédország
Ruben Östlund, a kortárs svéd film egyik legszínesebb alakja, a zseniális Play (2011) és Lavina (2014) után újabb komplex filmet tett le az asztalra, ami egyszerre embert próbáló, elgondolkodtató, ugyanakkor hihetetlenül szórakoztató, és az idei idegennyelvű Oscar egyik legnagyobb esélyese. (Érthetetlen módon a Lavinát nem jelölték 2015-ben, ezt Östlund egy parádés reakció-videóban ünnepelte meg.) Most viszont, egy cannes-i Arany Pálmával a zsebében A négyzet mindent vihet. Az epizodikusan felépülő történet főhőse Christian (Claes Bang, aki Borbély Alexandra Európai Filmdíjának férfi-kategóriájában győzedelmeskedett), vezető kurátor a stockholmi modern művészetek múzeumában. Ő az összetartó kapocs azon a bő 150 perces hullámvasúton, amely a két és fél órás menetideje alatt megjárja az emberi hiúság, gazdagság és szegénység legmélyebb bugyrait, és egyszerre mutat görbe tükröt a felszínt kapargató modern művészeteknek és az ostoba marketing-stratégiáknak.
Egy véletlen esemény során elveszik Christian telefonja, aki asszisztense segítségével lenyomozza annak helyét, majd a Teslájába ülve elindul, hogy visszaszerezze a tolvajtól. Ami ezek után történik, azt nem lehet a nélkül elmagyarázni, hogy a részletekbe belemennénk, pedig A négyzet ereje pont ezekben rejlik. Ruben Östlund egyik pillanatról a másikra, olyan természetes eleganciával forgat fel mindent a főhőse körül, hogy öröm nézni minden percét. Az út során nem csak Christian türelmét és empátiáját kérdőjelezi meg, hanem a nézőét is: a film egyik kulcsjelenetében, egy emberi vadállat őrjöngését nézetve, hosszú perceken keresztül játszik velünk, próbára teszi a türelmünket és az idegeinket is, a kérdések egyre csak halmozódnak, választ viszont csak finoman adagolva, vagy egyáltalán nem ad rájuk. Mert mégis miért van éjjelente raveparti a méregdrága művészeti alkotások között, miért színez egy csimpánz a nappaliban, mitől válik tíz kupac kőtörmelék műalkotássá és egy 2x2 méteres leválasztott járdaszakasz az emberi egyenlőség szimbólumává? Talán van rájuk válasz, talán nincs, akár csak egy gondosan megkomponált és tabudöntőgető összművészeti alkotásnál. (PJ)
Szeretet nélkül (Loveless) / Oroszország
Enyedi Ildikó filmjének riválisai szinte mindannyian sötétebb tónusú alkotások, de a legkegyetlenebb témához talán az orosz jelölt nyúl: szülői szeretet nélkül felnőni borzalmas dolog, ám Andrey Zvyagintsev kompromisszum és feloldás-mentes drámája egy olyan kisfiú tragédiáját meséli el, akinek a sanyarú gyerekkornál sem jut majd több. Zvyagintsev, a hazájában botrányhősnek számító rendező már második Oscar-jelölését zsebelte be ezzel a komor hangvételű alkotással. A Szeretet nélkül korábbi filmjéhez, a 2014-es Leviathanhoz hasonlóan nem fest idilli képet az orosz hétköznapokról, ám a társadalomkritikát ezúttal annak legszűkebb egységéből, a családból kiindulva bontakoztatja ki. A történet egy felbomlóban lévő házaspár és eltűnt kisfiuk történetét tárja elénk: Zhenya és Boris talán sosem szerették egymást igazán, de az biztos, hogy kisfiuk, Alexey számára alig van hely életükben, a közelgő válás után pedig még kevésbé lenne.
Csakhogy Alexeynek egy nap ténylegesen nyoma vész otthonról, és a csonka család mindhiába keresi a megszokott búvóhelyein. A rendőrség tehetetlennek mutatkozik, így az egymás társaságát is már épphogy csak elviselni képes szülők közösen próbálnak a nyomára akadni, így a bürokratikus ellenszélében reménytelen hajtóvadászat indul a fiúért. A film eddigi sikereit tekintve van mire büszkének lennie az alkotóknak, számos jelölése között ott sorakozik a Golden Globe és a Céasar-díj, Cannesban elnyerte a Zsűri Díját, bár a European Film Awardson ugyan nem váltotta díjra a Legjobb film és a Legjobb rendező jelöléseket, de a film operatőri munkáját és a zenéjét is díjazták (előbbiért egy Ezüst Békát is elhozhatott a Camerimage Operatőri Filmfesztiválról, ahol viszont pont Herbai Máté és a Testről és lélekről előzte be). (HB)
The Insult (L'insulte) / Libanon
Az Egy fantasztikus nő mellett Ziad Doueiri filmje a másik olyan vetélytárs, amelyet még nem mutattak be itthon (és egyelőre nincs is hír a hazai forgalmazásról), pedig a The Insult aktualitása és feszült története több országban és rangos filmfesztiválon bizonyította már az erejét, az egyik főhőst alakító Kamel El Basha Velencében a Legjobb Színész díját is elnyerte. Egy beiruti tárgyalóteremben Toni (Adel Karam), a libanoni keresztény, és Yasser (Kamel El Basha), a palesztin menekülttábor lakója néz szembe egymással. A kettejük közt kialakult kisebb inzultus egy drámai hullámot indít el, amit felerősít a média, a két férfi pedig az egész ország figyelmének középpontjába kerül. (PJ)
Képek: Cannes Film Festival, Berlinale
