Nagyon tetszett a színészi játékod A hegyek szigetében. Minimalista módon formáltad meg Cristit, a rendőrfelügyelőt, úgy tűnt nekem, hogy nem akarja, talán nem is meri kimutatni az érzéseit.
Nagyon szeretem ezt a típusú pszichológiai színjátszást. A film összes többi szereplője szerepet játszik, ez többek között a beszédmódjukon is érződik. Corneliu Porumboiuval (a film rendezője – a szerk.) azt beszéltük, hogy úgy tudjuk elkülöníteni a többi karaktertől Cristit, hogy egy befelé forduló ember lesz. Olyan ő, mint egy jéghegy: csak egy kis része látszódik, a nagyja rejtve marad a vízben. Vannak jelenetek, ahol a zene segít belelátni a lelkébe. Arra kért a rendező, hogy a háttérből beszűrődő zene ritmusára sétáljak.
Cristi kapcsolódik Corneliu tíz évvel ezelőtti filmjéhez, a Rendészet, nyelvészethez. Abban is van egy ugyanilyen nevű rendőr, akinek nagy hatalma volt és a kedve szerint alkalmazta a törvényt. Arra voltunk kíváncsiak, hová juthatott el ez az ember tíz év leforgása alatt. Azt látjuk, hogy kiábrándult a rendszerből, ki akar lépni belőle. Ezért van az, hogy A hegyek szigetében Cristi szótlan, a véleményét és az érzéseit inkább megtartja magának.
A hegyek szigete egy nagyon élvezetes neo-noir. Ehhez képest meglepve olvastam, hogy sokan humorosnak találták a filmet. Szerinted is lehet rajta nevetni?
A film alapötletét én is viccesnek találtam. Van egy vékony humoros rétege, de szerintem ez nem egy vígjáték.
Egyetlen alkalom volt, amikor mosolyogtam. Amikor feltűnt a filmben egy rendező, és néhány pillanattal később már halott volt.
Az a jelenet eredetileg sokkal hosszabb és kifejezetten vicces volt. A rendező bejött a raktárba, és állandóan beszélt, például megosztotta a véleményét más filmekről. De végül Corneliu túl hosszúnak találta és radikálisan lerövidítette.
Ha egy rendező megöl egy másik rendezőt a filmjében, azzal tuti, hogy üzenni akar valamit. Beszéltetek erről Porumboiuval?
Sok irónia és játék van A hegyek szigetében. Megidéztük a thriller és a film noir egyes elemeit, például szerepel a filmben egy femme fatale. A moziban egy John Wayne-westernt, Az üldözőket nézik a szereplők. Ahogy említettem, van egy finom, filmes referenciákkal átszőtt, humoros rétege ennek az alkotásnak.
Amikor a szerepre készültél, néztél klasszikus thrillereket és film noirokat?
Leginkább a negyvenes évekből néztünk film noirokat, illetve több Hitchcock-filmet is megnéztünk. Cristi és Gilda csókjelenetét például Cary Grant és Ingrid Bergman inspirálta a Forgószélből. A játékosság és az irónia ennél a jelenetnél is érezhető, hiszen egy csúnya, kommunista épület előtt idéztünk meg egy hollywoodi klasszikust.
Eddig arról beszéltünk, hogy az amerikai film nagy hatást gyakorolt A hegyek szigetére. Romániában a szocializmus idején léteztek a fentebb említett zsánerek, azokhoz is vissza lehetett nyúlni?
Nem, az összes zsánerelem az amerikai filmekből érkezett. Nekünk csak gengszterfilmjeink voltak, az egyik fel is tűnik A hegyek szigetében, a Vádol a felügyelőt nézem a kórházban, a híres román színész-rendező, Sergiu Nicolaescu filmjét.
Jól gondolom, hogy azt a filmet a romániai közönség rögtön fel fogja ismerni?
Természetesen. Sőt, többen ismerik, mint ahányan A hegyek szigetét valaha meg fogják nézni.
A hegyek szigetét nézhetjük úgy, hogy a jelenlegi Romániáról szól, ahol a korrupció súlyos probléma?
Nem, ez a film nem a rendőrségről vagy a korrupcióról szól, hanem egy történetet mesél el egy kiábrándult, kiutat kereső rendőrről. Természetesen létező probléma a korrupció Romániában, de ugyanúgy jelen van Magyarországon, Olaszországban, Németországban vagy Angliában. Számos nyugat-európai újságíró rámutatott a film kapcsán, hogy mennyire korrupt hely Kelet-Európa. Úgy mondták, mintha az ő országaik mentesek lennének ettől a problémától. Hagyjuk már ezt! Ez nem igaz.
A film legegyedibb aspektusa a füttynyelv, amelyet a Kanári-szigeteken élő bűnözők beszélnek, és amit Cristinek is el kellett sajátítania. A valóságban mennyire tanultad meg ezt a nyelvet?
Kemény munka volt. Először egy két hetes tanfolyamon vettem részt, Francisco Corea volt a tanárom, akinek van egy gyerekeket oktató silbo nyelviskolája Gomera szigetén. Ez egy mély völgyekkel szabdalt, vulkanikus sziget, ahol utak híján sokáig nehéz volt érintkezésbe lépni a másikkal. A terepviszonyok áthidalására találták ki a lakosok ezt a nyelvet, és a mai napig használják, én is hallottam füttyöket, miközben a filmet forgattuk. Ez a nyelv felkerült az Unesco által létrehozott, az emberiség szellemi kulturális örökségét rendszerező listára.
Ismered annyira a füttynyelvet, hogy a gyakorlatban is tudd használni?
Igen. De ahhoz, hogy füttynyelvvel megértessem magam egy másik emberrel, kell hogy legyen egy közös beszélt nyelvünk is. A silbo eredetileg a spanyol nyelvre épül. Például, ha a magyar nyelvből kiindulva akarnánk használni a füttynyelvet, nekem először meg kellene tanulnom magyarul.
A hegyek szigete kedvéért megtanultad a silbót. Az igaz, hogy a Napszállta idején pedig magyarul tanultad meg a szöveged?
[Ivanovval angolul készült az interjú, ezen a ponton átváltott magyarra.] Eleget beszéltünk.
.jpg)
Tessék?
László mindig odajött hozzám a forgatáson, elmagyarázta a jelenetet, és volt, hogy olyasmit is mondott, hogy [ismét átvált magyarra] „attól tartok, nincs sok időnk”. Pár mondatot tudok magyarul a forgatókönyvből.
Nagyon jó a kiejtésed.
Köszönöm.
Melyik nyelv a nehezebb? A silbo vagy a magyar?
Egyértelműen a magyar. A nyelvtanárom azt mondta, hogy a magyar a második legnehezebb nyelv a szankszrit régebbi formája után.
Nemes Jeles László híres az egyedi rendezői stílusáról, nála a kamera szinte mindig a főszereplő nyomában lohol. A nézők számára ez egy újszerű élményt jelentett. Arra vagyok kíváncsi, hogy a forgatáson színészként is újszerű élmény volt ez a fajta filmkészítés?
Sokat beszélgettünk a kameramozgásról, hogy ne egy hideg, élettelen tárgyként fogjuk fel a kamerát. Erdély Mátyás operatőr arra kért minket, hogy úgy viszonyuljunk a kamerához, mintha az is egy szereplő lenne. Nagyon szerettem ezt a stílust, ide-oda siklott a kamera szereplők között, mintha egy táncos koreográfiában vettünk volna részt. A Saul fiában is remekül működött ez a típusú kameramozgás.
Jól fogadták a Napszálltát Romániában?
A Saul fia miatt eleve nagy respektje volt Lászlónak Romániában, és a Napszálltát is szerették. Természetesen ezt a cinefilek körére értem, hiszen a Napszállta egy művészfilm, és nem egy tömegeket vonzó popcornfilm.
Vlad Ivanov a Napszállta a című filmben (fotó: Mozinet)
Egy korábbi interjúnkban Fillenz Ádám operatőr élete legnehezebb forgatásának nevezte a Tegnapot. Te játszottad a főszerepet ebben a filmben, számodra is megterhelő volt a forgatás?
Én úgy fogalmaznék, hogy életem egyik legnehezebb forgatása volt. Marokkóban nagyon körülményes filmet készíteni, mert semmit nem vehet biztosra az ember. Szerződést kötöttünk arról, hogy a sivatagban fogunk forgatni. Megjelentünk a helyszínen, ők viszont meggondolták magukat, és hiába hivatkoztunk a szerződésre, az őket nem érdekelte. És ha el is jutottunk odáig, hogy forgatunk, nagyon nehéz volt abban a hőségben játszani, reggel tíz órakor már-már 40 fok fölött járt a hőmérséklet. Egy homokvihar is elkapott bennünket, és a városi forgatások Casablancában és Marrakeshben sem bizonyultak könnyűnek.
Tudtál egyáltalán a filmezésre koncentrálni, ha közben az foglalkoztatott, hogy túléld ezeket a nehézségeket?
Persze, a túlélésre is kellett koncentrálni, de ez nem terelhette el a gondolataimat. Egy bizonyos ponton el kellett felejteni minden külső, hátráltató tényezőt, és csak azzal törődni, hogy mi most filmet forgatunk. Emlékszem egy jelenetre, Casablancában, egy szegénynegyed közepén vettük fel: drága ruhákat viseltem, és egy luxuskocsit, egy Range Rovert vezettem. Kiszálltam az autóból, tettem pár lépést, és egy alak kést lóbálva közelített felém, a pénzemet akarta. A produkció által alkalmazott biztonsági őröknek kellett közbelépni. Az eset után az egyik asszisztens megkérdezte, hogy akarom-e folytatni a felvételt vagy pihenek. Ne álljunk le – feleltem. Azért vagyok itt, hogy forgassunk, szóval csináljuk.
Sokan, akik nem ismerik ezt a szakmát, azt hiszik, hogy a színészek élete csupa ragyogás és élvezet: vörös szőnyegen vonulnak fel, pezsgők isznak, mindenki őket tapsolja. A valóságban azonban ez egy nagyon kemény munka is tud lenni. Minden másról, minden zavaró tényezőről el kell felejtkeznie a színésznek, hogy csak a szerepére koncentrálhasson.
Szerepeltél Bong Joon-ho Snowpiercer című filmjében. A dél-koreai rendező világraszóló sikert aratott legújabb, Élősködők című alkotásával, amely az Arany Pálma mellett a legjobb filmnek járó Oscart is megnyerte. Mesélsz arról, milyen volt vele dolgozni?
A színészkarrierem egyik legjobb élményeként tartom számon: rendkívül professzionális volt a forgatás. És azért is nagyszerű élmény volt, mert együtt játszhattam Tilda Swintonnal, John Hurttel és Ed Harrisszel. Nehéz és nagyon érdekes feladatot kellett megoldanom: mivel összesen két szót mondott a karakterem az egész film alatt – no bullets –, ezért a testemre, a nézésemre kellett hagyatkoznom, ezekből kellett összeraknom a színészi játékomat. Bong zseniális rendező, de azt képzeld el, hogy a film producere is egy hasonlóan zseniális rendező, Park Chan-wook volt.
Ki a kedvenc színészed?
Marlon Brando. Kiváló színész volt, aki emellett egy okos és a világra nyitott ember benyomását keltette. Ahhoz, hogy valaki igazán magas színvonalon művelje ezt a szakmát, szerintem ezekkel a tulajdonságokkal is rendelkeznie kell. Egy színész nem sétálhat úgy az utcán, mint egy normális ember, állandóan figyelnie kell a többieket, minél több ingert magába kell szívnia. Olyannak kell lennie, mint a szivacsnak. Ebben a szakmában fel kell építenünk magunkban egy adatbázist, amiből aztán dolgozhatunk.
