Nem rothad Mexikó

Steven Soderbergh Trafficje csaknem másfél éves késéssel ért el a magyar mozikba, pedig sokan kultgyanút emlegettek. Vajon tényleg üt ez a film? Vagy csak Hollywood újabb álságos trükkjével van dolgunk? Aki hazugnak titulálja: Bakács Tibor Settenkedő, filmesztéta - aki megengedőbb: Sas Tamás, filmrendező-operatőr.

- A Trafficről igencsak vegyes visszhangokat hallani. Mennyire lehet ezt a mozit függetlennek, s mennyire hollywoodinak tekinteni?

- Sas Tamás: Függetlennek szerintem egyáltalán nem. Ez egy színtiszta hollywoodi produkció, viszont a jobbik fajtából.

- Bakács Tibor Settenkedő: Ez a film hazugság. Az amerikai filmről régebben azt gondoltam, hogy a filmi hatás miatt egyszerűsít, de most már antropológiai gyanúm van. Létezik ott egy népi esztétika, egy népi butaság, amely érdekes mód a leegyszerűsítésekben érzi jól magát, de épp ezért filozofisztikus is. Furcsa, de a hollywoodi film rendkívül sok filozófiát sugároz, ideológiának is mondhatnám. De hát akkor is hazugság. A Trafficben nem érzem Mexikó melegét és a rothadás ízét. Csak kliséket látok: a sivatag kellős közepén egyetlen autó áll, benn két nagyon kemény srác, de azért az ingükön érezzük, hogy a jó oldalon állnak – kapjuk a Serpico-féle modellt. Ezzel szemben Amerika magasan van fényképezve, kékek vannak - túl szabályosan működik ez a film.

- Nézzük a fényképezést! Tamás, te operatőrből lettél rendező, a filmben pedig egy vézna rendező vette kezébe a 35-ös kamerát. Soderbergh a Trafficet az ő Dogma-filmjeként jellemezte.

- S.T.: Én ezeknek a kiáltványoknak semmiféle jelentőséget nem tulajdonítok, inkább csak píárfogásnak érzem. A kézikamerázásról már lehet beszélni, ezt viszont nem a Dogma találta ki. Hogy rendező veszi kézbe a kamerát? Lehet hogy nem is igaz…Kizártnak tartom, hogy a próbákat és a felvételeket is ő csinálta végig, ugyanis nem tudta volna a színészi játékot olyan mértékben kontrollálni, ahogy azt kell.

- Múltkor Tibor nagyon tömören és felháborodottan így foglalta össze a véleményét a Trafficről: „independent mezbe bújtatott hollywoodi geci”. Neki lehet ennyire indulatosan menni ennek a filmnek?

- S.T.: Independent mez? Azért mert korszerű?…

- Kézikamera, független filmes sztárok…

- S.T.: Ez inkább csak egy sajátos európai, s még inkább magyar kritikai attitűd. Én indulatot ezzel a filmmel szemben egyáltalán nem érzek. Sokkal inkább fel tudok háborodni egy magyar filmen. Ami elvitathatatlan a Traffictől, az a filmnyelvi és technikai kifogástalansága, s ezzel kapcsolatban mélyen el kéne gondolkoznunk azon, hogy Európában egyáltalán tudunk-e filmet csinálni?

- B.T.S.: Én azért utálom ezt a filmet, amiért a kommunista párt utálja a szociáldemokráciát. A Traffic egy jó nagyot hazudik az independent kölcsönvett esztétikájáról. Az a gyanúm, hogy vásárlórétegnek tekintik a kicsit alternatív, a mozi mesélésében komolyabb szinteket elváró nézői csoportot.

Közelében jár a drog igazságának, de például semmit nem látunk a faluból. Tudja, hogy állítania kell valamit, de ezt, az eltérő etnikai, országbeli jellemzőket csak sablonokkal rajzolja fel, egyetlen eredeti megoldás nélkül.

- Egyszerűsít a film – mondod, ugyanakkor nem érzitek azt, hogy megpróbál egyszerre túl sokat markolni, s így sikkad el a lényeg?

- B.T.S.: Engem az bánt, hogy egyszercsak elmond egy nagyon lényeges dolgot a drogproblémáról, aztán, mint egy buta kislány elfelejti és továbbsiet. Egy ponton kiderül, hogy Benicio Del Toro azzal, hogy a nyomozást vezeti és kiirtja az egyik kartellt, valójában a másiknak dolgozik. Innentől kafkai érzéseknek kéne jelentkeznie, mégis elfeledkezik erről a sátáni finanszírozási rendszerről.

- A film ugyanakkor két mondat erejéig maga is rávilágít az ördögi leegyszerűsítésekre: a feketékről alkotott társadalmi sztereotípiák kényszerítik bele a feketéket a drogbizniszbe.

- B.T.S.: Ha a hollywoodi drogkommunikációt nézed, akkor teljesen egyértelmű, hogy a drogdíler az fekete, buzi és bűnöző. A drog mindig valami perverzként jelenik meg. A Trafficben már egy óriási dolog, hogy beemeli a felső középosztályt ebbe a kérdésbe – fontos pillanat, amikor a szenátor lánya afroamerikai dílerével kefél, itt látszik, hogy válnak ezek a társadalmi rétegek szoros érdekközösségekké. A régi büntetőjogra alapuló modell kudarcot vallott: túl sokan vannak a drogvilágban, tele lettek a börtönök. Ez a film már rámutat erre a csődre, ez lényeges dolog.

- Tamás, te éreztél a sablonokat a filmben?

- S.T.: Hogy az amerikai film sablonok új variációban történő összepakolása, már önmaga is közhelynek számít. Én megbocsátóbb vagyok vele szemben, noha átlátszóak, és európai szemmel kiált a vászonról mindaz, amit hibaként fel lehetne sorolni. Némi elrugaszkodást igényel a valóságtól, például, hogy a drogbíró lánya épp aznap lett kábszeres, amikor a papát kinevezték. Meg aztán a végén jön a happy end: a lány kigyógyul, s mellette ott a család.

- B.T.S.: Heroinból kigyógyulni nem így megy…

- S.T.: Kurvára nem.

- Fel lehet itt hozni a két kontinens eltérő befogadói attitűdjeit? Az amerikai nézők egészen mást várnak el a mozitól, s ehhez kell idomulnia a filmkészítésnek is…

- S.T.: Azt hiszem, fogalmunk sincs igazából arról, hogy Amerikában mire használják a filmet…

- Vannak erre ötleteid? Egyszerű entertainmentről van szó?

- S.T.: Nem, nem csupán szórakoztatás, mert azoknak a filmeknek is, amelyeket idesorolunk, megvannak a maguk tanulságai. Ugyanarra szolgálnak, mint a mesék, ahogy azt Bettelheim leírja: bizonyos lelki folyamatokba pozitív módon beavatkoznak, emóciókat szítanak fel és oltanak ki. Minden olyan pszichológiai műveletet elvégeznek, mint amit a mesék a gyerekekkel. A filmek nem európai szempontok szerint készülnek, tehát nem műalkotásként értelmezhetők – mint ahogy a Grimm-mesék sem azok, ha Dosztojevszkijjel vetjük össze őket.

- B.T.S.: Megengedő vagy. Attól hogy mesélnek, még szólhatunk a szülőknek, hogy ezt a mesét már hallottuk.

- S.T.: Én csak az értékrendjüket próbálom megérteni. Azt, hogy miért nyert ez a film négy Oscart. Ugyanakkor egy dolgot nem szabad lepöckölnünk, mint ahogy azt itthon a szakma és a kritika teszi, és ez a szakmaiság. Ha az európai értékeket kérjük számon ezen a filmen, mint karakterrajz, jellemfejlődés – azok nincsenek. Viszont van egy nagyon profi dramaturgiája, egy őrületesen működő szerkezete, amit innen nyálcsorgatva nézünk. Ez a film nagyon meg van csinálva…

- B.T.S.: Láttál már nem megcsinált hollywoodi filmet?

- S.T.: Láttál már megcsinált európai filmet? Láttál megcsinált magyar filmet?

- B.T.S.: Nem nézőként, hanem alkotóként szemlélsz. Persze hogy megvannak a meséhez a szavaik. Engem a Trafficben ez zavar: a megcsináltsága mellé még a kultikus jegyeket is megvásárolja magának. Egyszerre két lovat szeretne már megülni. Valószínű ilyen a piaci stratégia: ha 10 százalék vásárlóerőt jelentesz, akkor is megvásárollak.

- S.T.: Szerintem egész egyszerűen a függetlenektől bevezetett filmnyelvi változásokat integrálják.

- B.T.S.: Lelki kérdés, ki hova áll. A borzasztó az, hogy azért nem lehet a hollywoodi filmet félretenni, mert még a legsilányabb mozik is körülbelül öt-tíz évre előrejelzik a világ legfontosabb problémáit. Csak meg kell például figyelni, hogy változatják az akciófilmek a helyszíneket és az ellenségképet – máris beleláthatunk a Pentagonba.

- Soderbergh sokak szerint azért tűnik ki, mert ő egy olyan ember Hollywoodban, aki európai szemmel lát.

- S.T.: Ez talán még a Szex, hazugság, videóban igaz volt, de ma már a múlté.

- B.T.S.: Ez csak marketingfogás. Ott van Roland Emerich példája: egész tisztességes német rendezőként indult, de mára egy galaktikus fasiszta vált belőle.

- Ha már sci-finél és Európánál tartunk, Soderbergh következő projektje a Solaris lesz.

- S.T.: Biztos, hogy a világtörténelem szégyene lesz.

- B.T.S.: Tuti, hogy nem fogom megnézni.