Mivel a díjakról korábban már értesülni lehetett, a záró ünnepség szimpla protokoll eseménnyé zsugorodott, melyen a magyar filmes szakma jelentős része képviseltette magát. Izgalmat kizárólag az jelenthetett, hogy ki mit fog mondani, a díj átvételekor, ám sokszor éppen erre nem voltak kíváncsiak a jelenlévők. A díjátadás első etapja a későbbiekhez képest egészen békésen zajlott le, Antal Nimród és Hutlassa Tamás átvették a Kontrollért az összes, nézettségi statisztika alapján nekik járó díjat.

A három életműdíjast olyan hosszan méltatta a bemutatásra felkért Molnár György, hogy a harmadiknak sorra kerülő Lénárt István leült a színpad szélére és ott várta meg türelmesen, hogy végre szólítsák. A két gyártásvezető és a dramaturg színpadra lépését egy-egy bejátszás előzte meg olyan filmekből, amelyekben ők is közreműködtek. Mivel a gyártásvezető illetve a dramaturg munkájának minősége nem jön át direkt módon a filmből, az egyetlen jó választásnak a Fehér György Szürkületéből vett részlet bizonyult, ahol Lénárt Papi mint színész tűnt fel.

Ezt követte a dokumentumfilmes zsűri értékelése, mely, valljuk meg túlságosan hosszúra nyúlt. Dr. Vekerdy Tamás pszichológus sajnos nem kalkulálta bele mondandójába a tömegpszichózis néhány fontos alapelvét, és átfogó képet igyekezett nyújtani az idei mezőny filmjeiről. Bevezetőjében a dokumentumfilmek nehéz helyzetéről beszélt, valamint arról, hogy televízió uralta korunkban igazi, hiteles információt talán éppen a dokumentumfilmekből lehet nyerni, a világ tárgyilagos és tényszerű, tehát manipulálatlan megismerésének ez lehetne a megfelelő módja, ha a műfaj nagyobb nyilvánossághoz tudna jutni.

A 12 díjazott film rövid ismertetése mellett további 10 filmet kiemelt a programból, melyeket szintén díjazott volna a zsűri, ha lett volna rá módja. Végül a fődíjas, A birodalom iskolája című, már nem is olyan rövid és kissé ügyetlen méltatásába kezdett, amikor a közönség hátsó soraiból erőteljes köhögéshullám indult meg, majd szó szerint letapsolták a beszélőt a színpadról.

Őt követte Dettre Gábor, a kísérleti és kisjátékfilmes zsűri elnöke, aki jóval rövidebben szólott, de annál keményebben, mind a nagyjátékfilmes mezőny alkotóinak jelentős részéhez, mind a közönséghez, ahonnan ismét növekvő számú torokköszörülés volt hallható. Dettre még néhány percnyi türelmet kért, amit meg is kapott, és elmondta, hogy jó lenne, ha nem csak az induló rendezők ugródeszkája lenne ez a műfaj, mert bizony az idei mezőny számos nagyjátékfilmes alkotójára ráférne a rövidfilmes gyakorlás, akkor talán nem készült volna ennyi dühítő alkotás. E szavak hallatán zavart morajlás futott végig a tömegen, Dettre pedig sietve korrigált, hogy természetesen voltak jó filmek is. A négy díjazott film mellett további négyet említett meg, melyek elnyerték a zsűri tetszését, majd sor került a díjak átadására is.

Végül elérkezett az idő, hogy a nagyjátékfilmes kategória díjait is átadják a filmek alkotóinak. Herskó János, a zsűri elnöke mind Dettre szavaira, mind az előző este lezajlott vitára utalt néhány szóban, majd levonta a végkövetkeztetést, hogy ő tulajdonképpen utál értékelni. Ettől kezdve elég gyorsan peregtek az események, Gáspár Tibor a vidéki színészek érvényesülési esélyeiről beszélt, valamint felhívta a szakma figyelmét a sok tehetséges színészre szerte az országban. Fliegauf Benedek, filmjének operatőrét, Szatmári Pétert dicsérte a Dealer látványvilágáért. A rendező elmondta, hogy a film olyan hatást kelt, mintha a tér forogna a szereplők körül és ő ilyet eddig még nem látott. Az utolsónak színpadra lépő Janisch Attila pedig a filmkészítést a hadviseléshez hasonlította, mivel mindkettőhöz hadsereg kell és pénz. A fődíjas rendező hosszan méltatta munkatársai érdemeit és hangsúlyozta, hogy a filmrendező önmagában még semmi, a film a csapat munkájának gyümölcse. Ezzel a 35. Magyar Filmszemle díjkiosztója véget ért, majd tíz perc szünet után bemutatták Jancsó Miklós A mohácsi vész című filmjét.