Sok helyen kommunikáltátok, hogy az HBO első magyar gyártású realityje egészen más, mint amiket eddig láthattunk. Miben újítottatok?
A hidat az interneten keresztül tudják elérni az emberek, ami más fajta nézői szokást feltételez, mintha valaki bekapcsolja a tévét. Ha az online platformokon megjelenő realityket nézzük, látszik, hogy más a dinamikája és felépítése, tehát szakmai szempontokból is másképpen kell megközelíteni. Ebben az esetben az elejétől nyilvánvaló volt, hogy egy történetet szeretnének elmesélni, úgy, mint akár egy drámasorozat, vagy egy egyestés dokumentumfilm esetében.
A legtöbb valóságshow-formátumban vannak olyan vissza-visszatérő elemek, amit a kereskedelmi csatornák általában használnak, például a pontos időközönként megjelenő kiszavazás. Mi ezt szándékosan szerettük volna elkerülni. Mivel az elsődleges szervezőelv a történetmesélés volt, fontosnak tartottuk, hogy minden epizód olyan kérdőjellel érjen véget, ami miatt a néző várja a következő részt.
Miért pont erre a formátumra esett a választás?
Meghirdettünk egy tendert pár független magyarországi reality-gyártócég között. Kíváncsiak voltunk, ők, mint szakemberek, mit gondolnak arról, hogy a magyarországi nézőket mi érdekli. A The Bridge című külföldi formátumot két két pályázó is ajánlotta, de végül a hat-hét gyártó cég közül a Rubin Kristóf által vezetett Free Monkeys Production került ki győztesen. Szerencsére az angol HBO döntéshozói is azt gondolták, hogy ez a magyar közönség számára érdekes lesz.
Az eredeti spanyol szériához képest min változtattatok? Mi specifikusan magyar benne?
Teljesen magyar ötlet és sajátosság, hogy a műsor központi eleme az összefogás legyen. Általában két fajta reality létezik: az egyik a pártalálás, a randi köré épül, a másikban pedig a versengés a lényeg. Ebben a sorozatban viszont összefogásra van szükség a nyeremény eléréséhez. Fontos kérdés, hogy a játékosok le tudnak-e mondani a saját előnyükről a közös cél érdekében, hiszen A híd esetében az viszi előre a történetet, hogy rengeteg döntést kellett hozni a szereplőknek, olyanokat, amik az egymással való együttélést és kooperációt veszik alapul.
Úgy látom, hogy a szereplők döntései sokszor jól szimbolizálják azt, hogy mi Magyarországon hogyan élünk együtt, és hogyan viszonyulunk egymáshoz. Azért is tartottuk különösen fontosnak hangsúlyozni a műsorban ezt az elemet, mert itthon az egyik legérzékenyebb téma jelenleg az, hogy össze tudunk-e fogni, hogyan osztódunk csoportokra, hogyan teszünk keresztbe egymásnak, vagy segítünk-e a másik embernek.
A műsorvezető, Magyarósi Csaba szerepe is más, mint az itthon megszokott. Kevésbé van előtérben.
Nagy dilemma volt számunkra, hogy mennyire engedjük a külső hatást érvényesülni, mert A híd külföldi változataiban nagyobb szerep jut a játékmesternek. A legtöbb realityben a műsorvezetők ciklikusan, valamilyen céllal jelennek meg, akár egy-egy mélyebb interjút készítenek a szereplőkkel, vagy az ő átkötőikkel jutunk át a következő eseményekre. Nekünk viszont nagyon fontos volt, hogy az események maguk vigyék előre a történetet. Szerettük volna a dokumentumfilm-jelleget erősíteni, ami a nagyon zárt természeti környezetből is fakad, de ez megszakadt volna azzal, ha bejön kívülről egy újra és újra visszatérő “művi elem”, ami a szereplőket és később a nézőket is kibillenti abból az érzetből, hogy ők tényleg a világ végén vannak elzárva és tényleg nem kapnak segítséget. Csaba így üzenetek formájában adta a feladatokat a szereplőknek, és csak a végjátékban jut hangsúlyosabb szerephez.
Hogyan választottátok ki a helyszínt, amely szintén nem megszokott, mert nem egy “villa” és bár gyönyörű, de nem is valamilyen egzotikus környezet?
Mi is el tudtuk volna vinni A hidat egy egzotikus szigetre, mert ennek a típusú műsornak az első kiindulópontja, hogy olyan helyen legyen, ahol nem tudsz segítséget kérni a civilizációtól. Magyarországon bármilyen tó közelében tíz kilométerre már vannak olyan kisboltok, ahol ha mást nem, néhány csavart magadhoz vehetsz. De fontos volt számunkra, hogy ha már itthon nem tudtuk létrehozni az elszigeteltséget, akkor a helyszínünk olyan természetes szépségében mutassa be a tájat, amiben érezzük még a nyers erőt. Ez pedig hozzánk legközelebb Erdélyben található meg. Több helyszín is esélyes volt, de a legtöbb szóba kerülő hely esetében olyan hideg volt a víz, amiben kétséges volt, hogy tudnak-e egyáltalán dolgozni.
Nekünk nemcsak a valóságra kellett figyelnünk, hanem arra is, hogy látványában is meg tudjuk mutatni, ez egy elzárt hely és tényleg magukra maradnak a szereplők. A Belis-tó – amelyért én nagyon kampányoltam a helyszínkeresés során – Erdélyben, egy völgyben van, és bármennyire is a turisták kedvelt helye, arra a tizennyolc napra, amíg a forgatás zajlott, lezártuk. Tehát ez a csapat sokszor teljesen egyedül volt a tó mellett, ahol tényleg nem volt civilizáció, mert csak egyórás sétával érhették volna el a következő települést.
Mi volt a legfontosabb szempont a szereplők kiválasztásánál?
A szereplők összeválogatásánál mindig arra kell figyelni, hogy a mi nézőközönségünk jól tudjon rezonálni velük, ezért figyeltünk rá, hogy olyan típusú emberek jelenjenek meg a műsorban, akik a fiatal nézői célcsoportnak vonzóak, akár példaértékűek lehetnek. Viszont a casting során előfordult, hogy mást láttunk emberekben, mint amit végül a műsor kihozott belőlük. De ezért is volt érdekes.
Nagyon figyeltünk arra is, hogy mindegyiküknek legyen olyan tulajdonsága, képessége, ami miatt azt érezheti, nem véletlenül van a műsorban, és azt, hogy ez determinálja őt arra: hasznos csapattag legyen. Fontos volt számunkra, hogy olyan emberek szerepeljenek, akik tudnak reflektálni magukra, a környezetükre, és a belső folyamataikról értelmesen tudjanak beszélni a kamera előtt. Végül azt is ki kell emelnem, hogy minden kiválasztott játékos úgy érkezett a faházba, hogy valóban azt érezték, ez a nyeremény megváltoztatja az életüket: volt, aki a testvéréért, a szerelméért, a gyerekéért vagy a saját maga előremeneteléért játszott, és mindannyian meg tudták fogalmazni ezeket a célokat.
Többször is említetted, hogy történetet szerettetek volna elmesélni, és nézőként is érzékelhető volt, hogy pontos dramaturgiája van a műsornak. Mennyire szigorú forgatókönyvvel dolgoztatok?
A híd című formátumot egy holland jogtulajdonos alkotta meg, azért vannak kötelező elemek, hogy előre tudjunk tervezni. A valóságshow-k mindegyikében van valamilyen típusú forgatókönyv, ebben az esetben a szereplők számára adott döntési lehetőségekkel formáltuk a cselekményt, hiszen minden döntéssel dinamikák alakulnak ki a játékosok között, egyes szereplők előtérbe, mások háttérbe kerülnek. Ráadásul időben ezekkel tudjuk gyorsítani vagy lassítani az eseményeket: minél furmányosabb kihívásokat adunk nekik, annál inkább lassul a híd építése.
Azt azonban fontos kiemelni, hogy soha semmilyen formában nem manipuláltuk a szereplők döntéseit. Mi tényleg csak beadtuk a kérdést, amivel létrehoztunk egy helyzetet, és ezt nekik kellett ott a házban megoldani. Hogy kit választottak ki egy feladatra, hogy az adott személy hogy döntött, az számunkra is meglepetés volt.
Volt valamilyen prekoncepciótok a műsor alakulását illetően?
Őszintén szólva azon izgultunk első körben, hogy fel fogják-e tudni építeni a hidat, hiszen ez egy kemény fizikai munka. Ráadásul pszichológiai hatása van annak, amikor kikerülsz a környezetedből, nincsenek ott a társaid, akikre a mindennapokban támaszkodhatsz, hanem újakat kell keresni. Ez kimerítő és hatalmas stresszt okoz. Nagy öröm volt látni, hogy mi mindent képesek létrehozni összefogással. Nagyon remélem, hogy a műsor igazi üzenete átjön a nézőknek is.
 (2).jpg)
Závorszky Anna / Fotó: Kovács Bea
Szerinted mennyiben lett volna másmilyen a műsor, ha már úgy mentek volna oda, hogy tudják, mi lesz a feladatuk, esetleg az elejétől több segítséget kapnak?
Nem gondolom, hogy sokat változott volna a műsor lényege, ha több és jobb szerszámot kaptak volna a munkára, mert bármilyen felszerelésük is van, itt csak összefogással lehet előrejutni, szükségük volt a többiekre. Innentől fogva nem csak a saját céljukat és elhatározásukat kellett minden nap erőltetni, hanem folyamatosan figyelniük kellett a többiekre, erősíteni a szövetségeket és ami sallangos, azt elhagyni. Ennek ellenére persze minden apró elem változtat valamin, más emberek más dinamikában éltek volna együtt, más döntéseik lettek volna, más lett volna a sorozat íve, más dolgokra lehetett volna koncentrálni és mást kiemelni a vágás során.
Azt nézőként is látjuk, hogy milyen nehézségekkel néztek szembe a szereplők, de a stábot milyen élmények érték?
Az HBO oldaláról mi is kint voltunk a forgatáson, a szereplők döntési helyzeteinél a vezérlő sátorban egy gombostűt nem lehetett volna leejteni, néma csöndben vártuk, hogy milyen válaszokat adnak a játékosok. Ujjongtunk, amikor valami nagyon pozitív dolog történt, és letört minket, amikor valami nem úgy alakult. Számunkra is tartogatott meglepetéseket és olyan fordulatokat a műsor, ami miatt be kellett vetni más eszközöket, hogy az eredeti célhoz, a hídépítéshez tudjuk terelni őket.
A helyszínen, a forgatás alatt a Free Monkeystól Rubin Kristóf és Ócsai Dorka tartották a frontot és a dolgoztak azon, hogy a műsorban minden flottul menjen. De a legkeményebb feladat az operatőröknek jutott, akik öten voltak, és akiknek folyamatosan rögzíteni kellett az eseményeket, nem maradhattunk le semmiről. Komoly kihívás volt, hogy ott a helyszínen 12 órás váltásban, készenlétben, ilyen csodálatos képeket alkotva tudjanak dolgozni. Onnantól, hogy eldördült a startpisztoly, addig, amíg ki nem hirdettük a győztest, folyamatosan rögzíteni kellett az eseményeket. Bár mi is ott voltunk a forgatáson, de nekünk, az HBO munkatársainak inkább a vágás során volt jelentősebb szerepünk.
Volt olyan, amikor te is kedvet kaptál a hídépítéshez?
Néha az embert tényleg viszi a lelkesedés, és láttuk mi is, hogy egy kis idő után, akinek a fizikai részhez eleinte nem volt affinitása, az is elkezdett fűrészelni, kalapálni, meg kötözni. Valóban van annak egy nagyon jóleső érzése, hogy az ember minél többet dolgozik, annál jobban halad előre ez az építmény.
Tavasz óta már nem vagy az HBO kötelékében. Milyen filmeken, sorozatokon dolgozol most?
Petrányi Viktóriával és a Proton Cinemával összefogtunk tévésorozatok fejlesztésére. Egyik ilyen munkánk Benedek Ágota két könyvén (RumbaRumbamm és az Állva maszturbálok) alapul, amelyek kapcsán még az HBO-n belül kezdtünk el egy sorozatot fejleszteni és nagyon nagy örömünkre egy Budapesten megrendezett pitchfórumot megnyertünk az ötletünkkel. Novemberben a Content London eseményre megyünk vele, ami az egyik legnagyobb tévés vásár és ahol koproducereket, befektetőket keresünk a projektnek. De Vikivel van másik két filmtervünk is, melyek közül az egyiket az ACE Produceri workshopon fejlesztjük. Ez még a jövő zenéje.
