Egy jó karácsonyi film milyen hatást vált ki belőled?

Az ember gyomra forróbb lesz, és már érzi a szájában a narancsot, a fahéjat, a szegfűszeget és a forralt bort. Persze olyan is van, amikor Grincshez hasonlóan az ember nem akar ezzel a témával foglalkozni. Ilyen esetben többnyire el lehet kerülni az ünnephez kapcsolódó dolgokat.

És egy rossz karácsonyi film milyen hatást vált ki belőled?

Nem éri el a célját, nem érzem azt, amit az előbb mondtam, csak azt, hogy erről is lehúztak még egy bőrt.

A Nagykarácsonnyal ezek szerint azt szeretnétek, hogy forróbb legyen a gyomrunk, és érezzük ezeket az ízeket.

Képletesen, de igen! Én már egy éve folyamatosan ezt érzem, mivel azóta dolgozom ezen a filmen. Emberfüggő persze, de engem kifejezetten jó érzéssel tölt el, hogy ezzel a témával foglalkozhatom. Az év különböző hónapjaiban voltak jó karácsonyi pillanataim. A járvány miatt tavaly elmaradtak a karácsonyi vásárok, a forgatáshoz viszont felépítettek egyet, így nekünk még az is volt. A forgatás közben arra gondoltam, ha idén sem rendezik meg őket, legalább a moziban láthatnak egyet a nézők.

Egy karácsonyi film attól lesz jó szerintem, ha szívhez szóló és felemelő, viszont nem csap át émelyítő giccsbe. Színészként mit tehetsz azért, hogy elkerülje a film a giccs csapdáját?

Sok mindent tehetek ezért. A filmkészítés persze csapatmunka, sok múlik azon, hogyan hangolják később a felvett jeleneteket, hogyan fényelik és milyen zenét raknak be alájuk. Sok ember céltudatos munkája kell ahhoz, hogy megtaláljuk a jó arányokat. De ha én a helyzetekhez illő módon játszom, és nem öntöm le a szerepem sziruppal, ami aztán az egészet homogén módon lefedi, akkor sokat segítek az utómunkának. 

Játék közben eszedbe jutnak egyáltalán ilyen elvont fogalmak, hogy giccs? Hogy nem akarok giccses lenni?

Nem. Konkrétumokkal foglalkozom. Ha látom, hogy a gyereknek ki van kötődve a cipőfűzője, bekötöm, és közben mondom el neki, hogy ma mégsem tud jönni Arnold bácsi (A tűzoltót alakító Ötvös András – a szerk.). Ebben a jelenetben azt is játszhatnám, hogy jaj, vajon sírni fognak-e a gyerekek, ha bejelentem a rossz hírt, de én úgy álltam hozzá, hogy megy tovább az élet, bekötöm a cipődet, és futhatsz tovább.

A nap végén átgondolod, hogy jó döntéseket hoztál-e a forgatáson?

Igen. Danival vagyunk olyan viszonyban, hogy felhívjuk egymást, ha valamiben nem vagyunk biztosak. Szerinted megértettem, amit mondtál? Ugye hogy ez egy nehéz pont volt? Neked is? És vajon mitől? Ilyeneket kérdeztem. A forgatáson folyamatosan beszéltünk arról, hogyan alakulnak a dolgok, mi sült el jól, mi kevésbé, és vajon miért.

 

Mit éreztél az utolsó forgatási nap után?

Aggodalmat, hogy az alkotás folyamata számomra véget ért, és mások folytatják. Mintha egy gyereket vennének ki a kezeim közül, továbbadják, én pedig aggódom, hogy most vajon mi lesz vele.

Elégedett voltál magaddal?

Kérdőjelek voltak bennem. Abból indultam ki, hogyan éreztem magam a forgatáson. És mivel nagyon élveztem ezeket a napokat, arra gondoltam, hogy nem lehettem annyira rossz. De nem tudtam, hogy ez mire lesz elég.

Majd mi, kritikusok megírjuk. 

Igen, egy szerep, egy film valójában a nézőben ér véget, ott csattan egyet utoljára.

Ötvös András minden interjújában elmondta, hogy tűzoltó akart lenni, és régi álmát váltotta valóra a film. Te egy tanítónőt játszol, vonzott bármikor az életed folyamán a tanári pálya?

Anyám mindig elmondta, hogy fiam, bármi lehetsz, csak tanár ne legyél. Az apám ugyanígy elmondta, hogy bármi lehetek, csak orvos ne. Mindketten a saját szakmájukról beszéltek, aminek ismerik a szépségeit és a nehézségeit is. Azt próbálták velem megértetni, hogy ezek olyan hivatások, a tűzoltót is ide sorolom, amelyeket csak szerelemből érdemes csinálni, máshogy nem, mivel nagyon sokat igényel az embertől. 

Ezek szerint nem akartál tanár lenni. Élvezted, hogy a szereped jelentős részében gyerekekkel kellett foglalkoznod?

Azt tényleg egy pedagógiai feladatként éltem meg. Mindig ahhoz a gyerekhez szóltam hozzá, akiről azt éreztem, hogy szeretné, hogy foglalkozzanak vele. Mindig kiválasztottam egy diákot, apró játékokat és párbeszédeket találtunk ki, azokat játszottuk, és ezeket felvette a kamera. Sokat improvizáltunk, a legjobbak a filmbe is bekerültek.

 

Más típusú álmodat valóra váltotta a film?

Végre kaptam egy nagy szerepet, amit végig tudtam vinni. Erre nem lehet felkészülni, csak aközben lehet megtanulni, miközben csinálja az ember. Tudnom kellett, hogy az adott jelenetben éppen hol tart a karakterem, mi történik előtte és utána vele. Mint a Tetrisben, úgy kellett összeraknom a karakter színeit és ízeit. Izgalmas feladat volt, mert a színházban ez máshogy működik.

A színészeket mindig féltik a forgatáson. A színpadi állványzaton meddig mászhattál te, és honnantól látjuk a kaszkadőrt?

Azért is féltenek, mert ha lesérül a színész, akkor a forgatás is le kell álljon. A totálokon a kaszkadőr látható, a közeliken én. Mindketten végigmentünk a “pályán” , csak ő folyamatában. én szakaszokban. Amikor a csillag alatt lógok, egy hevederrel oldottuk meg, és egy nagy haszongépjárműféleség volt a lábam alatt, hogy ne fáradjak el. Egy-két órába telt, mire felvettük a jelenetet, de erre is számítottunk. Teljes biztonságban éreztem magam. Szóval egyáltalán nem volt félelmetes élmény, hanem egy színészi feladat, hiszen el kellett játszanom, hogy életveszélyben vagyok.

Elmennél színészként akciófilmbe dolgozni?

Mindenképp! Néha dolgozom a Digic céggel, ami számítógépes játékok animálásával is foglalkozik, és motion capture-t csinálok velük. Ilyenkor a karakterek mozgásának és mimikájának az alapanyagát készítjük el, amin aztán a Digic kiváló animátorai továbbdolgoznak. Kaptam már akcióhőst, beépített ügynököt, de szörny is voltam már. Nagyon izgalmas munka.

Arnold a filmben tériszonyos lesz, és ez az újkeletű félelme ellehetetleníti a munkáját. Színészként átéltél hasonlót? Álltál már komoly félelmek közepette a színpadra?

Ez főleg akkor fordul elő, ha nem vagyok biztos a dolgomban. Ha a próbafolyamat során nem jutok el odáig, hogy tudjam, mit miért csinálok, és honnan hova tartok. Ha erre nincs idő, akkor elég pőrén áll ki az ember, és ez nagyon ijesztő tud lenni.

Ami ebből igazán érdekes, hogy vajon mennyire merem elismerni a félelmemet, mennyire merek abból dolgozni, és nem csak elfedni, és erősnek láttatni magam. Ha csak elfedem, az azzal a veszéllyel jár, hogy falat építek a közönség és közém, illetve a kollégáim és közém. Azt gondolom, ha az ember mások előtt vállalja a hibáit, esendőségét, ez segítheti is abban, hogy kikerüljön ijesztő helyzetekből.

Ha lefagyok a színpadon, és nincs védőhálóm, nincs egy súgó, aki segítsen, akkor alkalomadtán jobban veszi a néző, ha nem próbálom takargatni a helyzetet. Remélhetőleg majd a kollégám kihúz belőle.

 

Van erről konkrét emléked, hogy ott álltál a színpadon, és semmi nem jutott eszedbe?

Előadás közben elment az áram, és megszólalt a tűzvédelmi riasztó. Vendégjátszottunk, és aznap már többször megszólalt. Beázott az épület, és probléma volt az elektromos rendszerrel. Sejtettük hogy ez újból meg fog történni, a közönség viszont nem tudott erről. Elment az áram, megszólalt a hang, és volt némi ijedelem a nézőtéren. 

Úgy döntöttem, hogy kilépek a szerepemből: elmondtam, hogy ez egy tűzjelző, és aznap már a negyedik alkalommal hallgatjuk. Megkértem a nézőket, hogy hallgassák tovább a telefonbeszélgetést a sötétben. Éppen egy telefonos résznél tartottunk a darabban, pont akkor ment el az áram, amikor felvettem, és mire vége lett a beszélgetésnek, az áram is visszajött. Volt benne egy kis varázslat. Vállaltam az esendőségem, és mégis úgy éreztem, jól jöttünk ki belőle. Egy tűzoltónak is hasonlóan nehéz beismernie, hogy az adott helyzetben nem képes segíteni másokon, hanem fordítva, neki van szüksége segítségre.

Igen, van egy ilyen vonulata a filmnek, a hamis maszkulin pózok, a macsó életvitel kritikáját adja.

Mindent megoldok én. De ez hibás gondolkodás, hiszen előbb-utóbb biztos, hogy kell segítséget kérned, és minél később kérsz, annál több mindent kell helyrehozni, annál messzebb van a megoldás.

A filmben a tűzoltók előszeretettel ugratják, froclizzák a másikat. A színészek is ilyenek egymást közt?

Szerintem igen. Ha valaki így froclizza a másikat, az egy nagyon jó viszonyt feltételez. Ha megvan ez a jó kapcsolat egy társaságban, akkor bizony odaszúrnak a másiknak, mernek kritikával élni a másik irányába. Ez egy sokkal őszintébb viszony, mint az, hogy bármit is csináltál, azt mondják, hogy ügyes voltál.

Ha már párhuzamot keresünk tűzoltók és színészek között, én abban látom, hogy mindkét szakma képviselői együtt oldják meg a feladatokat, egymásra vannak utalva, előbbiek a bevetésen, mi a színpadon. És ahogy a tűzoltókocsiban pontosan le vannak osztva a szerepek, úgy a színpadi koreográfiában is mindenki pontosan tudja, mi a dolga. 

A filmben azt tanácsolod Arnoldnak, hogy válaszon egy hozzá közel álló állatot, és annak segítségével győzze le a félelmeit. Mi lenne a te állatod?

Nyuszi. Fürge állat, gyorsan reagál, szinte mindig azzal, hogy elfut. Ez a karakterem, Bárány Eszter állata lett volna.

És mi a te állatod?

Patkány. Az mindent túlél.

 

Már beszéltünk arról, hogy milyen szerinted egy jó karácsonyi film. Milyen számodra egy jó karácsony?

Van pár szabadnapom, ami tiszteletben van tartva, és fel lehet venni a fonalat a család többi tagjával. A hétköznapokban könnyen elmegy az egész nap rohanással akár este tízig, tizenegyig, és utána már nem hívjuk fel egymást. Karácsonykor viszont van annyi idő, hogy képbe kerülj, mi van a másikkal. Mi az, ami foglalkoztatja, a legfontosabb dolgokat megtudhatod a másikról. Szeretem, hogy jó beszélgetések alakulhatnak ki, ehhez csak körítés az evés és az ajándékozás. Az a lényeg, hogy együtt legyünk. Igyekszem, hogy ne csak karácsonykor történjen ez meg. Az emberi kapcsolatokban a rendszeresség egy kulcsszó. Olyan jó érzés abba energiát fektetni, hogy a másikra figyelek.

Elmeséled nekünk egy meghatározó karácsonyi élményed?

Kicsi voltam még, és már novemberben megtaláltam a karácsonyi ajándékom. Emlékszem, felálltam a kanapé karfájára, és nyújtózkodva le tudtam venni a könyvespolc tetejéről. Egy ékszerdoboz volt, benne egy gyűrű. Rájöttem, hogy az angyal úgy jár körbe a világban, hogy előre dolgozik, hiszen rengeteg helyre kell ajándékokat vinnie. És így a szülőknek annyi a dolguk 24-én, hogy leveszik a polc tetejéről az ajándékot és beteszik a karácsonyfa alá. Visszatettem a könyvespolc tetejére, és nagyon hosszú időnek éltem meg, mire karácsony lett, és tényleg megkaptam. 

Egy-két évig hordtam, és pont ez a gyűrű döbbentett rá az igazságra. Negyedikes voltam, és az énekkarban felső tagozatosok rákérdeztek, hogy honnan van ez a szép gyűrű. Mondtam, hogy az angyaltól. Kiröhögtek, hogy az angyal nem is létezik, erre én elkezdtem bőgni. Hazafelé végig sírtam, aztán anyám elé álltam: „Mondd meg nekem őszintén, tényleg nem léteznek angyalok?” Ő erre azt mondta: „Hát, fiam, én vettem a gyűrűt, annyit tudok.” Volt egy év, amíg nem csináltam semmit és duzzogtam, aztán rájöttem, milyen jó ezzel az öcsémet hülyíteni. Beálltam az ajtó és a lámpa közé, úgy csináltam, mintha szárnyaim lennének, az öcsém csak a körvonalaimat látta az ajtó mögül, és felkiáltott, hogy nézd anya, látom az angyalt!

Ezek szerint te már negyedikes korodban színész akartál lenni.

Nem tudom, milyen minőségben, de műveltem.

A fotókat Baski Sándor készítette.