2002 október 26-án 15 óra 17 perckor Grunwalksy Ferenc filmrendező, operatőr és forgatókönyvíró kezébe vette a mikrofont és beszélni kezdett. 18.42-ig lényegében folyamatosan beszélt, kisebb megszakításokkal melyek nagyobb részben a „Settenkedőtől” érkeztek, de néhányan az utasok közül és éreztek magukban vállalkozókedvet, hogy kihangosított formában szóljanak hozzá az adott témához.



Az interaktivitás fenntartása végett a másik módzser az volt, hogy az utasok papírcetliken juttatták el kérdéseiket az idegenvezetőkhöz, akik élőben reagáltak ezekre. Az eleinte csak egyesével szállingózó kérdések pont jókor kezdtek el tizesével ömleni a mondandójának végéhez közelítő párosra, új témákat dobva fel.

A busz tehát elindult a hősök teréről, és Grunwalsky azzal indított, hogy elmesélte, mit látott az angyal szemében a Nekem lámpást... forgatásán, amikor egyetlen tériszonymentes alkotóként ötven méter magasba emelkedett, ám ez maradjon a résztvevők titka, akit érdekel másszon fel és nézze meg. Bakács rögtön utána közölte, hogy nem tartja magát igazán jó választásnak, mivel életének első 18 évét Veszprémben tötötte, sokáig azt se tudta hogy néz ki egy budapesti.

Éppen ezért az utazás túlnyomó részében csöndben figyelt az utasokkal együtt, csak néha-néha vette át a szót, hogy magasröptű gondolatait megossza az egybegyűltekkel. Legmaradandóbb közbeszólása minden bizonnyal az volt, amikor felvetette, hogy Budapest vigalmi negyede a vízen jöjjön létre, ahogy Párizsban is, mert például ha az ember részeg valahogy sokkal szívesebben hány a vízbe.

Majd két órás bolyongás vette kezdetét Budapest raktár- és gyárnegyedében, a Népstadion-Kerpesi út-Üllői út által határolt területen és környékén. A guide mindenkinek felhívta figyelmét a rengeteg feliratra, melyek már falfirka számba mennek és a rendkívűl telített, teljesen befogadhatatlan látványra ami az ember szeme elé tárul. Grunwalsky szerint A magyar operatőri iskola, mely a tiszta geometrikus formákról vált híressé képtelen lenne itt dolgozni, hiszen semmiféle gondolatot nem lehet a képekbe vinni, egymással összeegyeztethetlen dolgokat hordtak ösze itt. Órákon át lehet tekeregni ezen a részen, a kép szinte semmit nem fog változni.

Aztán a busz Csillaghegy felé vette az irányt, a Csillaghegy-Békásmegyeri Evangélikus Templomba, ahol az utasok az Ikonosztáz filmhét keretében megtekinthették idegenvezetőjük Gályarabok című filmjét. Donáth László lelkész röviden ismertette a templommal és a filmhéttel kapcsolatos legfontosabb információkat, ami lett volna hosszú is, ha Grunwalksy a csípős hidegben egyre jobban didergő utasok segítségére nem siet és a büfébe invitál mindenkit. A film a Wesselényi összeesküvést követő megtorló intézkedések következtében letartóztatott és gályarabnak eladott lekészek történetét mesélte el 18 percben.

A hősök tere felé Grunwalsky megköszönte a figyelmet és bevalotta, hogy ennyit még életében nem beszélt. Érdeklődésére, hogy nem alszik-e még mindenki, erőteljes taps volt a válasz, amely megnyugtatta a nap főszereplőjét, hogy a közönségnek bejött, amit eltervezett. Majdnem hétre ért vissza a busz a Műcsarnok melletti parkolóba, közel két órával később, mint ahogy az a tervben volt.



Másnap Gát György volt soron, aki remek ötlettel állt elő: Az utolsó autóbusz című 1980-ban forgatott dokumentumfilmjét hozta el és teljesen ehhez igazította a szubjektív utazást. A film Bródi János Hungarian Blues című nagylemezének hanganyagára épült és a korabeli értelmiség legnagyobb egyéniségeit szerepeltette, egy 48 órán át tartó házibulin, amely a volt 56-os autóbusz vonalán haladt, kisebb kitérőkkel. Bródi mellet felszállt a buszra Cseh Tamás, Bereményi Géza, Váncsa István, Szörényi Levente, Antal Imre és még sokan mások.

A terv az volt, hogy a mostani busz utasai belenéznek a filmbe, ám a technika ördöge ezt meghiusította, mivel a videómagnó csak a hangot tudta eljuttatni a befogadókhoz, a képpel adós maradt. Ez komoly gondot okozott a producernek, de azért sikerült áthidalni a problémát: a sok-sok zenével tarkított filmet hallgathatta a közönség, miközben a rendező folyamatosan kommentálta az elhangzottakat.

Többek között szóba került az ő generációjuk és az 56-os szám, ami többszörösen jelen van a történetben. Az egyik szemfüles utas még azt is észrevette, hogy Gát György is éppen 56 éves. A rendezőből lett producer annyit mondott el még, hogy csak nosztalgiával tud visszagondolni erre a korszakra, és feltette a kérdést, hogy vajon ma össze lehetne-e hívni az értelmiséget egy ilyen buszozásra. A kérdést rögtön meg is válaszolta, hogy nem és általában megjegyezte, hogy a mai helyzetre az jellemző, hogy „szét lettünk szedve”.

Míg szombaton majd’ két órával tovább tartott az utazás, addig – a technikai problémák miatt – a vasárnapi körút kissé rövidebb lett a tervezettnél és így viszonylag hamar, már háromnegyed ötkor megérkezett a busz a Műcsarnok parkolójába, ám a résztvevő felek megegyeztek, hogy egy későbbi alkalommal újra összegyűlnek és megnézik a filmet.