Ha egy sok kudarcot átélt nép akár a legkisebb esélyt is látja a győzelemre, rögtön ott akar lenni az első sorban. Úgy tűnik, ez az ún. lovas nemzetekre hatványozottan igaz. „Overdose úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér az éhezőnek”, írta már öt évvel ezelőtt Overdose – a veretlen 11 című könyve bevezetőjének első sorában Farkasházy Tivadar. Már megint csak azt felejtette el mindenki, hogy egy falat kenyér hosszútávon nem enyhíti az éhező kínjait, maximum egy pillanatra felvillantja előtte a boldog idők emlékét. Márpedig boldog idők voltak bőven, elég, ha Eclipse-re, Kincsemre, Kisbérre, vagy a Krúdy által is megénekelt Patience-re gondolunk.
Pedig a csodaló története nagyon ígéretesen indult. Hároméves korára már túl volt tizenegy győzelmen, és úgy tűnt, senki nem tudja majd megállítani. Trénere, Ribárszki Sándor szavai viszont már a film első perceiben, 2007-ben sötét jóslatként visszhangoznak. Könnyen el lehet rontani egy lovat, jelenti ki a sikeredző, bár akkor még sem ő, sem Dózi munkalovasa, Budinszki Barbara nem tudhatta, hogy mennyire könnyen. A nagy népi-nemzeti akarásnak nyögés lett a vége, a sánta lovat pedig még a hazug üzletembernél is hamarabb utolérték. Az új csodát áhítók számításait az egzotikusan hangzó patairha-gyulladás húzta keresztül, a háttérben halkan szól a Fields of Athenry.
Tíz lóból hat túl sem él egy ilyen betegséget, versenyezni meg jó, ha egy tud közülük. Ezúttal a szerencsés befutó és a körülmények áldozata is szegény Dózi lett. Miközben ő Angliában orvoslátogat, és próbálja legyűrni a betegséget, gazdájának meggyűlik a baja a kommandósokkal, edzője pedig úgy dönt, új életet kezd, még akkor is, ha a külföldre költözéssel elveszíti magyar edzői engedélyét. Hisz Németországban még a viaszosvászon terítőn is lófejek virítanak, a tévében meg porcelántányéron kínálják a frissen pucolt répát. Jaj, mi lesz így a nemzeti csodával, kesereg az egyszeri lóversenyrajongó, de egyet se féljen, amíg magyar edzői engedéllyel rendelkező szlovák edzőt lát! A film ezen részén már fogalmam sincs arról, hogy mi a magyar. Mondjuk arról sem, hogy akkor Overdose-nak most az a jó, ha kiengedik Ribárszki mellé németbe, vagy az, ha hoznak mellé egy új edzőt szlovákból. A hozzáértő ugyanis tíz perccel azután, hogy kijelenti, a ló olyan állat, ami nem szereti, ha kiszakítják a megszokott környezetéből, azt is kijelenti, hogy olyan állat is, ami nem tud igazi kapcsolatot kialakítani az emberrel. Ebbe a multikulti zűrzavarba trappol bele öt magyar cég, akik Mikóczy letartóztatása után úgy döntenek, kicsengetnek kétszázmilliót, és megvásárolják a sérült ló felét. Hogy az elsőt, vagy a hátsót, az nem derül ki a filmből. A szereplőkből már egészen biztos, hogy nem az éles eszével és tiszta szívével minden akadályt legyűrő legkisebb királyfi formálódik, hanem a haszonleső idősebb testvér, az országimázs-hasonlatot pedig mostanra talán már nem is kell magyarázni. Ferenczi jó érzékkel van ott mindenhol, Angliától a román utakig, tárgyalóteremtől a családi drámáig. Talán csak a drámai zenét viszi kicsit túlzásba, meg a homályban hagyott részleteket. Előbbiről csak ő tehet, utóbbi, gyanítom a szereplők sara.
Ha a tulajdonosok, trénerek, állatorvosok és családtagok helyére színészeket ültetne, Ferenczi akár nagyjátékfilmnek is eladhatná a sztorit. Az első képkockától remekül adagolja a feszültséget, és eléri, hogy izguljunk, még akkor is, ha betéve ismerjük az Overdose-életrajzot. Két forgatókönyvíró társával, Idrányi Flórával és Gül Togay-jal (és az élettel, ami most tényleg merészebb volt mindhármuknál) feszesre húzta a történetet, nem magyarázott feleslegesen, és főleg nem esett kísértésbe, pedig volt pár mellékvágány, ami elvonhatta volna a figyelmet a lényegről - a Mikóczy-botránytól Ribárszki külföldi szerencsepróbájáig.
Overdose-t nem Ribárszki és nem is Barbi tette naggyá, maximum ők köszönhetik neki, hogy elismertek lettek, állítja Mikóczy a film végéhez közeledve, és kezdi úgy érezni, hogy hülyének nézik. Én meg azt kezdem érezni, hogy még egy lepkékről szóló természetfilmen is fel tudnám idegesíteni magam. Mialatt Barbi azt zokogja a telefonba, hogy ő sosem vezetné halálba az állatot, Overdose visszatér a pályára. Még szerencse, hogy tudom, mi lesz a film vége, különben itt már legalább annyira bömbölnék, mint tízéves korom kedvenc filmjének, a Fekete szépségnek különösen ijesztő jeleneteinél. A halál elkerüli a versenypályát, sőt Dózi egy pillanatra még a hepiendet is meglebegteti, de csak azért, hogy utána úgy rázza le magáról, mint sztárzsokét a baden-badeni rajtketrec előtt. Nincs itt kérem semmi látnivaló, talán csak a könny Mikóczy szemében. A csoda elmarad, sérült lóval nem lehet megváltani a világot. Pár év múlva talán már senki nem fog emlékezni arra, hogy volt egyszer egy pejszínű angol telivér, aki tizenhatszor volt gyorsabb a leggyorsabbaknál.
Overdose-ból a visszavonulása után tenyészmén lett, a csodát viszont mi is cseszhetjük.
(A film a FILMTEAM produkciójában az HBO és a MNF támogatásával készült. Az HBO képernyője után decembertől a mozikban is látható lesz.)
