„A valóságban a társadalom, akár az érzelmeink, extrém lehet. Ha a társadalomban káosz uralkodik és korábban nehéz időket éltünk át, az nyilvánvalóan tudattalanul is megjelenik az érzelmeinkben. Éppen ezért fogékonyabb a közönségünk a provokatívabb filmekre, amelyek ebből a zűrzavarból születtek.” Ez az idézet Bong Joon-ho 2018-as Torontói Nemzetközi Filmfesztivál mesterkurzusáról származik (vagyis még az Élősködők előttről) és remekül megmagyarázza a nyugati világ számára extrémen brutálisnak tartott koreai bűnügyi filmek eredetét.
Ezek a filmek nem ismernek happy endet: kegyetlen bosszútörténetek, könyörtelen antagonisták, morális mocsokba süllyedő kisemberek, sokkoló és brutális szekvenciák, csodálatosan megkoreografált harcjelenetek, és egymástól távol álló műfajok keveredése jellemzi a koreai krimit. Alább tizenöt filmet ajánlunk, melyek mind kiváló példák a fent soroltakra. Vigyázat, a lista véresen szubjektív!
15. A Dirty Carnival (2006, Yoo Ha)
„A gengszter csak egy címke. Nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek hiszel.”
Yoo Ha filmje az olyan gengszterklasszikusokhoz nyúl vissza, mint a Sebhelyesarcú vagy a Közellenség, legalábbis ami a főhős bukását illeti, de a Keresztapa is láthatóan az ihletői között volt. A Dirty Carnival-ban az önző maffiafőnök az ígéretes jövő előtt álló kedvencét (Jo In-sung) gátlástalanul használja fel a saját (önimádó) terveihez, teszi mindezt a főhős legjobb barátján keresztül, aki történetesen forgatókönyvíró és épp egy gengszterfilmen dolgozik.
Az ifjú maffiózót a klasszikus értékek mozgatják: biztonságot akar nyújtani a családja minden tagjának, a szeretett nővel akar lenni, segíteni gyerekkori barátját és ugyanilyen erős a maffiacsaládhoz való tartozásának érzése, a hűség is. Minden egyes tettével egy jobb élet felé szeretne lépni, ám mindez csak még inkább a gengszterlétbe sodorja. Ez a vak bizalom és a mindenkinek megfelelni akarás, a tisztesség és a maffiaélet közti ellentét az, ami miatt vergődik és ami a vesztét okozza. A Sebhelyesarcúval ellentétben A Dirty Carnival nagyon szépen teszi egyre szimpatikusabbá a kezdetben könyörtelen főhőst, ami miatt még tragikusabb lesz a bukása.
14. The King of Pigs (2011, Yeon Sang-ho)
„Nem elég gonosszá válnom, szörnnyé kell válnom.”
A zseniális Train to Busan rendezőjének legelső (animációs) filmje a The King of Pigs, mely talán a legsötétebb darab ezen a listán. Már a kezdőképpel sokkol: a felesége meggyilkolása után zuhanyozni látjuk a főhőst, aki mintha mi sem történt volna, felkeresi rég nem látott gyerekkori barátját, hogy beszélgessenek a tinédzserkorukról. A kettejük visszaemlékezéséből bomlik ki a hátborzongató történet: gimnáziumban a társadalmi státuszuk szerint rangsorolódtak a gyerekek, a disznóktól a kutyákig.
A három főszereplő a disznók közé tartozott, akik közül csak egy mert szembeszállni az idősebb diákok brutális bántalmazásával és megalázásaival. A 90 perces játékidő nem fukarkodik az embertelen megszégyenítés explicit ábrázolásában, ráadásul nincs egyetlen pozitív szereplője vagy pillanata sem a filmnek, és még a filmvégi csavar sem hagy nyugtot a nézőnek. Mégis rettentően hatásosan (bár túlzóan extrémen) mutat be egy mai napig létező problémát: a gyerekkori bullyingot és annak hosszútávú hatását.
13. Veteran (2015, Ryoo Seung-wan)
„Szerinted milyen messzire tudsz menni a pénzeddel?”
A listán szereplő filmek közül ennek a legkevésbé nyomasztó a vége. A Veteran egy klasszikus, lazára vett bosszútörténet, mely az önfejű, de erős igazságérzetű főhős (Hwang Jung-min) elszántsága mellett bemutatja a rendőri korrupciót, és hogy rengeteg pénzzel mennyi mindent el lehet intézni. A sok helyen (nem alaptalanul) akcióvígjátékként hivatkozott film főszereplője egy rendőr, aki nyomozásba kezd egy ismerőse rejtélyes öngyilkossági kísérlete után, majd szembetalálja magát az egyik legkegyetlenebb cégörökössel, aki egy sértett kisfiú, sok hatalommal a kezében.
Az antagonistát játszó színész, Yoo Ah-in lehengerlően hozza a sértettségtől fűtött gazdag ficsúrt, aki még a saját kutyáját is halálra tudja verni dühében, ha nincs kéznél ember. A film bővelkedik humoros jelenetekben, amik ellensúlyozzák a beképzelt utód nagyon kegyetlen, legtöbbször csak szórakozásból elkövetett tetteit, és a brutalitása ellenére is nagyon szórakoztató film marad.
12. The City of Violence (2006, Ryoo Seung-wan)
„Nem a legerősebb marad talpon, hanem az marad talpon, aki a legerősebb.”
Amennyire hatott az ázsiai akciófilm Tarantino munkásságára, annyira hatott vissza Tarantino munkássága az ázsiai akciófilmre. Ryoo Seung-wan bromance vengeance filmje le sem tagadhatná a Kill Bill hatását, és ugyan a története viszonylag egyszerű, a harcjelenetek látványa, a retró beütése és a szuperül összeválogatott zenéi miatt nagyon kellemes nézni. Van öt gyerekkori elválaszthatatlan barát, akik közül az egyiket megölik, ez pedig nem hagyja nyugodni a többieket.
Ketten a gyilkos keresésére indulnak, ám egyikük tisztább, másikuk zsigeribb módon próbálja felderíteni a tettest, majd végül összefognak és bosszút állnak barátjukért. A plánozás és a testközeli bunyók a legizgalmasabbak, és a filmben két csodálatosan koreografált harcjelenet is van: az egyik egy utcai küzdelem b-boyokkal és -girlökkel, bringásokkal, hokisokkal, baseball játékosokkal és egyenruhás tinilányokkal, a másik pedig egy éttermi mészárlás (itt jön be a Kill Bill-hatás). Ezek a szemnek jóleső harcjelenetek annak is köszönhetők, hogy az egyik főszereplő, Jeong Du-hong a koreai kaszkadőrök egyik istene, és a másik főszereplő, aki amúgy a rendező is, bevállalt néhány meredek fogást.
11. The Villainess (2017, Jung Byung-gil)
„Nézd meg mivé tettél.”
A The Villainess elég ütősen, egy közel 10 perces, point-of-view videójáték-stílusú, majdnem egysnittes jelenettel vág bele a cselekménybe, ahol a főszereplő lánynak szobáról szobára kell megküzdenie az életére törő férfiakkal. Majd újabb szobák érkeznek, csak most szürreális beütéssel, ahol minden szobában más foglalkozást űznek az emberek. De ki ez a lány és hogy került ide? Egyáltalán hova került?
Miközben az emlékképekben ismerjük meg, hogy ki volt, a jelenben azt látjuk, hogy kivé válik, hogyan definiálják újra egy kiképzőtábornak tűnő helyen. A lassan kibontakozó bosszú sztoriban a főhőst játszó Kim Ok-vin az egyik pillanatban egy könyörtelen gyilkológép, a másikban pedig egy hihetetlenül aranyos romantikus szál főszereplője. Ez a (dupla) szerelmi szál pedig csak még inkább mélyíti a főszereplő életének tragikumát és az elégtételének jogosságát.
10. Burning (2018, Lee Chang-dong)
„Igazán éhes az az ember, aki a túlélésre éhezik. Miért élünk? Mi az élet értelme? Akik ezekre keresik a választ, azok az igazán éhes emberek.”
A Veteran sértett ficsúrja, Yoo Ah-in ebben a filmben egy magányos, gyámoltalan ifjút alakít, aki belecsöppen egy szerelmi háromszögbe. Az írónak tanult fiú fuvarozással foglalkozik, és egy nap összefut gyerekkori szomszédjával, akibe bele is szeret. Ám a lány néhány hónapra elutazik önkénteskedni, és egy gazdag, rejtélyes férfi mellett tér vissza, aki érthetetlen módon szeret a szeleburdi lánnyal lógni, nem mellesleg imád fóliaházakat felgyújtani. Ez az új férfi veszélyt is jelent a kapcsolatukra, másrészt nagyon izgatja a fiút az élethez való szabados hozzáállása. Aztán a lány eltűnik, és egyre gyanúsabb jelek utalnak rá, hogy a férfinak köze lehet hozzá.
A Burning nagyon lassan folyó film, ami sokszor unalmasnak tűnhet, miközben csak szeret elidőzni olyan képeken, mint a falra vetődő fénycsík, vagy a hosszan elnyúló naplemente. De az igazi erénye egyrészt a főszereplő morális hanyatlásának bemutatásában, másrészt abban van, hogy a fiúval együtt a nézőt is megvezeti a történet, és a film végén ott motoszkál bennünk a kérdés: volt bűncselekmény vagy sem?
9. The Witch Part I. Subversion (2018, Park Hoon-jung)
„Talán meg kellett volna öljelek. Akkor ma nem kellene a kezeim közt meghalnod.”
A trilógiának tervezett filmsorozat első része kicsit a Hanna – Gyilkos természet alapötletére emlékeztet, csak sokkal látványosabb harcjelenetekkel, és nagyon okosan megvezető történettel. Egy természetfeletti képességekkel rendelkező kislány megszökik a kiképzőitől, majd egy gyermektelen családnál lel otthonra. Különös képességét tinédzserkorában, egy tehetségkutató műsorban mutatja meg a világnak, amivel régi fogvatartói figyelmét is magára vonja, akik a nyomába erednek.
Annyira szépen vezet félre a film első fele (a koreai filmeknek nagy erénye, hogy a nyugati történetekhez szokott nézőt folyamatosan meglepi), hogy a másodikban érkező elképesztően látványos akciópornón már tényleg tátva marad a szánk. Van benne bőven gore, de műfaját tekintve inkább a sci-fi, thriller és melodráma háromszögben egyensúlyoz. Reméljük elkészül a folytatása!
8. The Yellow Sea (2010, Na Hong-jin)
„Hozd el nekem az egyik ujját.”
Na Hong-jin művészetére nem jellemző a könnyedség, de minden filmje közül valószínűleg ez a leglélektépőbb. Ebben semmi műfaji játék nincs, 140 percen keresztül ütik a lelkedet, hogy aztán a stáblista alatt még egyszer szöges bakanccsal ugráljanak rajta. A történet kínai gettóban élő főhőse (Ha Jung-woo) adósságtartozás miatt elvállal egy bérgyilkosi munkát Koreában, a gondosan eltervezett gyilkosságban azonban megzavarják.
De nemcsak ez tesz keresztbe a tervének: kiderül, hogy eltűnt a felesége, ezért nyomozni kezd utána. A koreai bűnügyi filmek visszatérő eleme, hogy sok szálon futnak, amik keresztbe-kasul szelik egymást, és itt sincs másképp: a férfit nemcsak a rendőrség üldözi, hanem a gyilkosságot valóban elkövető maffiacsapat, és még a kínai uzsorás is a nyomába ered. A film nagyon próbára teszi az ember gyomrát a legzsigeribb és legbrutálisabb testközeli harcokkal, a lelket pedig az egyre mélyebbre süllyedő kisember látványa szedi szét.
7. The Quiet Family (1998, Kim Jee-woon)
„Az ásás mostanában kezd kifizetődővé válni.”
A két nővér rendezőjének legelső filmje, amiben a 31 éves Song Kang-ho színészi életének hajnalán szerepel. Egy teljesen hétköznapi, unalmas és naiv család adósságtörlesztés miatt az isten háta mögött vesz egy motelt, ahol alig jár valaki és nem történik semmi. De az a pár ember, aki arra vetődik, mind valamilyen elhallgatnivaló célból jön, és mind rejtélyes körülmények közt hal meg. A család nem akar még jobban eladósodni, ha a rendőrség lezárná a motelt, úgyhogy inkább eltemetik a halottakat az erdőben. Ám egyre többen jönnek és egyre többen halnak meg, úgyhogy egyre több a teendője családnak.
Aztán megjelenik egy férfi, aki a féltestvérét akarja eltenni láb alól az örökségért, egy zöldfülű rendőr és egy bérgyilkos, a motel mellett akar építkezni az állam és még az eső is elkezdi kimosni a hullákat. Imádnivaló fekete komédia, melynek balga főszereplői csak elszenvedik a körülöttük történő nonszensz eseményeket, és legjobb tudásuk szerint próbálják megoldani a helyzetet. Ráadásul nagyon szuper zenékkel dobták fel az abszurd szituációkat: van benne hiphop, rockabilly, (indie) rock, pop, és még komolyzene is, mindezek a 60-70-es és 90-es évek amerikai popkultúrájából. Nem mellesleg a japán Takashi Miike hihetetlenül elborult The Happiness of the Katakuris című musicalje ezen a filmen alapszik.
6. I Saw the Devil (2010, Kim Jee-woon)
„Nem válhatsz szörnyeteggé, hogy megölj egy másik szörnyet.”
A The Quiet Family után 12 évvel Kim Jee-woon megrendezte az I Saw the Devilt, ami elég hamar nagy rajongótáborra tett szert. A filmet inkább a horror kategóriába szokták sorolni a sorozatgyilkos módszerei miatt, de ez csak nekünk, nyugati filmeken edződött nézőknek horror. Az I Saw the Devil azon thrillerek egyike, amelyekben a protagonista és az antagonista macska-egér játékot űz és formálják egymás személyiségét.
A film főhőse (Byung-hun Lee) egy testőr, akinek feleségét egy sorozatgyilkos (az Oldboy főszerepét játszó Choi Min-sik) brutális módon megölte. A férfi bosszút esküszik, ám nem elégszik meg az egyszerű leszámolással: nyomkövetőt rak az elkövetőbe, akit minden alkalommal félholtra ver, de nem hagy meghalni, hogy legközelebb újra megkínozhassa. Nem kell sok, hogy a sorozatgyilkos rájöjjön erre, és a férfi többi családtagja is veszélybe kerüljön. Az I Saw the Devil nemcsak látványban brutális, de lélektanában is: a főhős annyira rákap a bosszú ízére, hogy nehéz eldönteni, meddig tart a bosszú, és mettől számít élvezetnek.
5. The Man From Nowhere (2010, Lee Jeong-beom)
„Aki a holnapnak él, azt a mának élők kicsinálják.”
A The Man from Nowhere első látásra emlékeztethet a Leon, a profira, legalábbis ami a gyereklány és egy felnőtt férfi között lévő különleges kapcsolatot illeti. Egy ex-katonai kiválóság (Won Bin) pár éve elvesztette várandós feleségét, azóta magányosan él, csak egy kislány (Kim Sae-ron) lóg folyton a nyakán, akit rossz emberek az anyjával együtt elrabolnak, ezzel magukra haragítják a férfit.
Az illegális szervkereskedelem, a durva gyerekmunka, a gyerekek megcsonkítása és egy kegyetlen bérgyilkos brutalitása emeli a tétet, mindehhez pedig hozzájön pár elképesztően látványos üldözés- és harcjelenet. Miközben az egyik pillanatban még mosolyog a néző, hogy a maffiakujon ebéd közben kiakad azon, hogy összevérezték a Dolce & Gabbana ingét hulladarabolás közben, a következő jelenetben összefeszül a szépen megkomponált harcjelenettől, majd könnyezik a férfi és a kislány megható találkozásán. A főszereplőt alakító Won Bin a The Man From Nowhere óta nem szerepelt filmben, pedig fantasztikusan játszik egy profi katonát – és ahogy majd láthatjuk a lista végén, egy mentálisan beteg fiút is.
4. The Wailing (2016, Na Hong-jin)
„Nem minden élő, ami mozog, lélegzik és beszél.”
Nem olvastam még olyan kritikát, amely ne istenítette volna a The Wailinget, és ugyan nehéz rávennie magát az embernek egy 156 perces filmre, de minden másodperce megéri. Egy faluban furcsa halálesetek történnek, a rendőrök pedig csak a sötétben tapogatóznak. Hol egy fehér ruhás nőre, hol egy japán emberre gyanakodnak, hívnak papot és sámánt is, de sehogy sem tudják megoldani az ügyet. A film akkor kezd még frusztrálóbb lenni, amikor már a főhős rendőr (Kwak Do-won) családját fenyegeti a veszély és a kislányával is megmagyarázhatatlan dolgok történnek.
A thrillerből szép lassan horrorfilm lesz, keveredik benne a keresztény vallás, a sámánizmus, a spiritualitás, az idegenektől való félelem, a paranoia, és a tehetetlenség miatti düh. Emellett meglepően sokszor válik abszurddá egy jelenet a humor miatt, hirtelen tud vígjátéki szituációból drámává, majd horrorrá formálódni. Nagyon lassan építkezik a film, nagyon sok helyen vezeti meg és bizonyítja el a nézőt, viszont mindez a katarzist szolgálja: egy olyan csodálatos negatív katarzist élhetünk át, amire csak nagyon kevés film képes.
3. A Bittersweet Life (2005, Kim Jee-woon)
„Ezer dolgot csinálhatsz tökéletesen, de egy hiba is elég, hogy mindent tönkretegyen.”
A története ugyan egyszerű, de A Bittersweet Life-ot a filmvégi csavar és a katarzis emelte a harmadik helyre. Egy üzletember megbíz egy férfit (Lee Byung Hun), hogy derítse ki csalja-e a fiatal szeretője. Ám az üzletember piszkos dolgait eltakarító férfiban érzelmek ébrednek a nő iránt, és nem köpi be a főnökénél, ez az árulás pedig a főhős pokoljárásához vezet: a korábbi társai szó szerint kicsinálják és a föld alól kell visszajönnie az életbe, hogy bosszút álljon.
A testi megsemmisülés és a sírból való visszatérés után ebben a filmben is egy nagyon látványos végső összecsapást kapunk, ami csodálatosan használja a komolyzenét drámai hatáskeltésként. Viszont tudták hova fokozni a finálé utáni jelenettel, amely sok kérdést felvet: érdemes úgy továbbélni, hogy nem tapasztaltunk szerelmet, vagy inkább haljunk meg a szerelem, vagy annak illúziója miatt? Értelmet keresünk-e az értelmetlen életben, még ha az nem is valós, és kapaszkodunk ebbe a nem létező dologba, amire annyira vágyunk.
2. The Chaser (2008, Na Hong-jin)
„Nem adtam el a nőket. Megöltem őket.”
Na Hong-jin harmadik filmjével szerepel ezen a listán, és nem véletlenül. A rendező debütáló egész estése, a The Chaser elég magasra tette a lécet, megalapozta a rá jellemző sok szálon futó történetmesélést, a néző megvezetését, a feszültség folyamatos növelését és a negatív katarzist – a The Chaser cselekménye a végére idegileg teljesen kikészíti a nézőt.
A film főszereplője egy rendőrből stricivé avanzsált férfi (Kim Yoon-seok), akinek az egyik örömlányát elrabolja egy sorozatgyilkos. A gyilkost elfogják, be is vallja tetteit, a teszetosza rendőrök azonban mégis elengedik. Eközben a főhős nemcsak az elrabolt (talán még életben lévő) lány után kutat, hanem bizonyítékokat is keres, a gyilkos nyomában van és versenyt fut az idővel Szöul klausztrofób utcáin. A nyugati filmeken szocializálódott néző várhat a deus ex machinára, de itt nem lesz isteni beavatkozás – itt bizony nem lélegezhetünk fel egy pillanatra sem, olyan mély ütéseket vág be a film, hogy napokkal később is érezni fogjuk.
1. Mother (2009, Bong Joon-ho)
„Hisz ismered, a légynek sem tudna ártani.”
Sorozatgyilkosok, bosszúállók, ördögök, maffiózók, ex-katonák és piti bűnözők után mégis hogy kerülhet az első helyre egy olyan film, melynek főszereplője egy középkorú anya, aki fogyatékos fiát próbálja felmentetni a gyilkosság vádja alól? És miért nem szerepel a listán a Memories of Murder Bong Joon-ho-tól?
Mert azt már sok helyen egekig magasztalták, és mit lehet még mondani a kortárs koreai krimi csimborasszójáról? Ezért inkább egy sokkal több figyelmet érdemlő filmet választottunk: a teljesen hétköznapi kisember pokoljárását, morális megsemmisülését, és a szülői szeretet mérhetetlenségét nem mutatja be semelyik másik film annyira szívszorítóan, mint a Mother. Nem mellesleg Bong Joon-ho annyira ügyesen vezeti félre a nézőt a szereplők jellemének kibontásában, hogy tényleg meghökkentő a végkifejlet. Persze ehhez kellett az anyát játszó Kim Hye-ja és a fiút alakító Won Bin lehengerlő jelenléte is.
Herczeg Zsófi az animációval foglalkozó Dot & Line szerkesztője.
