Már az X előzeteséből is sejthető volt, hogy nagyon más hangvételű lesz, mint a korábbi közös filmetek. A Liza ellenpárját szerettétek volna megalkotni vele?
Erre Károly tudna igazán válaszolni, az ő agya az, amiből a forgatókönyv megszületett. Azt tudta, hogy a Liza mesevilágához képest szeretett volna egy nagyon realisztikus filmet csinálni és most éppen a krimi érdekelte, így jött az ötlet.
Hozzád mennyire áll közel az északi krimik realisztikusabb világa?
Nagyon! A skandinávokat eleve borzasztóan szeretem, a kultúrájukat, a gondolkodásmódjukat és a művészetüket is. Azt is imádom, hogy nem csak fiatalokról szóló filmek készülnek náluk, hiszen a világban vannak középkorúak, nyugdíjasok is, akiket más-más problémák foglalkoztatnak, és csodálatos, hogy ők mindezt ennyire natúr és emberközeli módon képesek ábrázolni.
A filmben rendőrnőt alakítasz. Hogyan készültél fel a szerep szakmai oldalára?
Gyorstalpaló kiképzést kaptunk az egész csapattal, akikkel együtt a rendőröket játszottunk. Egy pár napig volt velünk egy nagyon komoly helyszínelő, aki több évtizedet töltött el a szakmában. Egy kis segítséggel ujjlenyomatot is tudok most már venni. Nagyon élveztem azt is, amikor a TEK-esekkel lehettem, még a kommandós csapat formációkat is megmutatták.
Célba lőni is megtanítottak?
A fegyverkezelésre megtanítottak, de célba lőni nem kellett. De megbeszéltem velük, hogyha időm engedi, akkor megyek hozzájuk, mert gyerekkori vágyam, hogy lőjek. Kislány koromban keresztapám adott a kezembe légpuskát, amivel a kertjükben rálőhettem a kólás dobozra és sikerült is eltalálni. Azóta is izgat, ha pedig éppen olyan helyen járunk, ahol lőtér van, muszáj bemennem megnézni.
Volt már, hogy ennyire más világba kaptál bepillantást egy szerep kedvéért?
Nővérke már voltam a Jupiter holdjában, ami szintén érdekes dolog, de mondjuk sebeket átkötözni vagy infúziót betenni azért nem annyira izgalmas, mint lőfegyverrel közlekedni. A legjobban viszont tényleg mindig azt élvezem a saját szakmámban, amikor valami tőlem teljesen távol álló dolgot próbálhatok ki. Nyilván ettől nem leszek tudósa az adott területnek, ez csak egy töredéke annak, amit akár egy nyomozó, akár egy nővér csinál.
_kisebb.jpg)
Évát folyamatosan pánikrohamok gyötrik. A való életben volt már tapasztalatod a pánikbetegséggel?
Sajnos én is találkoztam ezzel, és a környezetemben is ismerek sokakat, akik küzdenek vele. Szörnyű dolog, de sajnos ez is a mostani világunknak egy furcsa velejárója. Nekem nagyon fontos ebben a filmben, hogy Éva, minden hátrányos helyzete, betegsége és démonjai ellenére rendelkezik olyan erővel és akarattal, amivel képes változtatni az életén.
Éva sok érzelmi szélsőségen megy keresztül, mennyire tudsz kilépni csak úgy ezekből, amikor leáll a kamera?
Muszáj volt valahogy, mert a 15 órás forgatás után még elmentem színházba játszani. De istenigazából nem tudsz kilépni belőle, mert mire hazaérsz, addigra már az foglalkoztat, hogy másnap mi lesz, meg azon aggódsz, hogy mindjárt fel kell kelni, mert reggel négykor már visznek tovább. Ez egy ilyen őrületet, ami két és fél hónapon át tart.
A stáb jó részével együtt dolgoztál a Lizában. Ahogy ez a film is sokkal sötétebb tónusú, a forgatás hangulata is más volt?
Iszonyatos különbség volt, eleve egy rózsaszín vígjátékban dolgozni kicsit könnyedebb, itt viszont egyfolytában drámai pillanatok követik egymást, komolyabb mélységeket érintünk. Másrészt nagyon durva tempóban zajlott a forgatás - persze minden forgatás durva tempóban zajlik, de ez egy különösen kemény menet volt, mert rengeteg beállítást vettünk fel, többet kellett ismételni a jeleneteket, mindenféle szögből rögzíteni őket.
Egy kicsit könnyedebb vizekre evezve, hogyan jellemeznéd Éva öltözködési stílusát?
Nem túl nőies, nem túl előnyös, ámde praktikus! A leggyilkosabb dolog a sálam volt, amit három ember felügyelt, hogyan tekeredik a nyakamba, hogy minden snitt között meglegyen a kapcsolódás. Elmondani sem tudom, mennyire gyűlöltem azt a sálat, állandóan jött valaki, és azt igazgatta. De végén már mindenki nagyon utálta és arról beszélt, hogy a forgatás végén a sálat az egész stáb együtt fogja elégetni.
A Varsói Filmfesztiválon volt a film világpremierje. Milyen élmény volt számodra?
Én is ott láttam először a kész verziót, és olyan boldogság töltötte el a lelkemet, ami ritka. Maximalista vagyok, mindig találok valamit, amit ma már másképp csinálnék a filmben, ezt viszont nagyon kereknek és egésznek éreztem. Az is nagyon jól esett, hogy mindkét vetítés utáni beszélgetésen azzal kezdték a nézők, hogy köszönik a filmet. Aki meg nem tudott maradni a beszélgetésre, a folyosón kiabálta utánunk, hogy ’Thank you!’. Azóta is azon töröm a fejem, hogy mi lehet az oka, de valószínűleg ennyire sikerült kitöltenünk a lelküket. Persze az is lehet, hogy ez egy lengyel szokás.
