A járvány előtti utolsó forgatási riportunk Madarász Isti Átjáróházának forgatásán készült, akkor még nem lehetett tudni, hogy a következő két évben teljesen felborul a világ, köztük a moziba járási lehetőségeink és szokásaink is. Kis csúszással, de december 8-án végre eljut a mozikba a kalandos romantikus történet, amiben Rujder Vivien és Bárnai Péter esnek túlvilági szerelembe.

Krisztián vagány és laza srác, aki egy nála is furcsább nagynénikéjével (Kútvölgyi Erzsébet) kettesben él, és végre szerzett magának állást: egy hullaház éjjeliőre lett. Találkozása Ágival szerelem első látásra, de sajnos legközelebb már a halottasházban találkozik vele újra, mert időközben balesetet szenvedett. Csakhogy a szerelmes szív akkor is harcra kész, ha már nem dobog. Krisztián és Ági – bár egy világ választja el őket – nem nyugszik békében.

És szerencsére a hullaház nem olyan csendes hely, mint kívülről látszik: éjszakánként bőven történnek olyan csodák, amelyeknek köszönhetően a fiatalok is újra találkozhatnak. Egyedül talán nem boldogulnának, de a segítségükre van pár jó szándékú és jó humorú tetem, egy nagyvárosi boszorkány és a saját harcias lelkesedésük. Szükségük is lesz rá, mert a halál nem tréfál, és egy földöntúli hatalmú, az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény (Kulka János), mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak.


A filmterv Muhi András és Ferenczy Gábor producer segítségével valósult meg, a sztori Veres Attila Zsoldos Péter-díjas író/forgatókönyvíró fejéből pattant ki, a forgatást Madarász Isti irányította rendezőként. A filmben fontos szerepet kapott Kulka János és Kútvölgyi Erzsébet, valamint játszik benne Mészáros Máté, Galla Miklós, Székely B. Miklós, Dobó Kata, Árpa Attila és a két Pamkutya is. 

A forgatás során az alkotók 409 CGI-snittet vetettek be a film rendkívüli trükkjeinek megteremtéséhez. A digitális varázslat mellett Horgas Péter látványtervezőnek is olyan feladatokat kellett megoldania, amelyek magyar filmben valószínűleg még senkinek: az Átjáróházban egyszer a feje tetejére fordul a világ, melynek ábrázolásához olyan tereket, lakásbelsőt és más helyiségeket épített a stáb, amelyet egy hatalmas gépezet forgatni tudott – ezt a saját szemünkkel is megtapasztaltuk, amikor ellátogattunk a forgatásra. 

Rujder Vivien a felfordult szobában / Fotó: Pozsonyi Janka

„Kezdettől az volt a célunk, hogy az Átjáróház szórakoztassa a nézőit: humoros, szerethető, de emellett nagyon látványos filmet igyekeztünk létrehozni és csodás érzés, hogy ebben ilyen sok nagyszerű színész működött közre. A filmünk a szerelemről szól, arról, hogy a szerelem nem ismer lehetetlent és akár leküzdhetetlennek hitt határokon is keresztüljuthat, ezért nagyon örülök, hogy éppen decemberben kerül a mozikba, mert mikor is lenne aktuálisabb a szeretetről, sőt a földöntúli szeretetről beszélni, mint a karácsonyi időszakban” – mondta Madarász Isti. 

A film plakátja Kenczler Marci munkája. A tervezőnek is azzal a nehéz feladattal kellett megbirkóznia, hogy egyetlen képben megmutassa: a történet ugyan szokatlan helyszínen játszódik, mégis derűs, szerethető kaland rokonszenves szereplőkkel, sok ötlettel meg poénnal.

Az Átjáróház december 8-tól látható a hazai mozikban.