Fiar antarktiszi tudósítása

Fiar Sándoron kívül a Fortyogó Föld másik alkotója Tóth Zsolt Marcell is a filmes csapat tagja, velük van még Molnár Attila Dávid operatőr, aki a víz alatti felvételeket rögzíti és Nemes Veronika hangmérnök, aki az interjúk hangja mellett a természetfilmes részek zörejeiért is felelős. A négytagú filmes csoport három kutató munkáját filmezi az Antarktiszon: Nagy Balázsét, Bugya Éváét és Illyés Péterét.

Fiar Sándorra hárul a filmes terepi segédmunkák java része: - Megtisztelő volt, amikor cipelhettem az operatőrök statívját, a búvárcucc kiegészítőit vagy segédkezhettem Éva és Balázs, terepi felméréseinél. Szerencsére csoportunk legerősebb embere, Péter ezekre a feladatokra nálam sokkal alkalmasabbnak bizonyult. - A rendező a terepmunkák mellett a csapat antarktiszi filmes tapasztalatainak továbbítására is tudott időt szánni: 
 
A fahrt-sín

A fahrt-sínt a kenguruk földjén készítették kifejezetten olyan őrült filmesek számára, akik képesek néhány mozgó-kamerás felvételért kilométereket cipelni az összeszerelhető alumínium-rudakból és műanyag kerekekből álló másfél méter hosszú csomagocskát. E szerkezet első igazi próbáját az Atacama-sivatagban állta ki. Tapasztaltuk, hogy igenis megéri néhány megmozduló filmkockáért napokat építgetni az általunk Tilly-Tolly-nak becézgetett szerkentyűt, mégha a másfél órája rendezgetett és már majdnem vízszintes sínpálya valamelyik köve mindig helyet is változtat. Néhány szikla cudarul belefagyott a permafrosztba (állandóan fagyott altalaj), nem törődve azzal, hogy az a néhány centiméter hiányzik a tökéletes fahrt úthoz.
 
Még cifrább volt a helyzet, ha a buzgó természetfilmes valamilyen mozgó témát vett célba, például fészket építő Adelie-pingvinek a King George-szigeten. Rögtön adott is a prekoncepció: madár balra el, kamera közben lassan jobbra indul, pingvin felemel egy kavicsot és csőrében a fészekanyaggal, a kamera mozgásával teljesen szinkronba kerülve visszatér a fészkéhez. A végén esetleg boldog szárnyemelgetés vagy hangos, örömteli tülkölés zárná a schnittet. Nos, ezeknél a jeleneteknél az ezredik rontott felvétel után eszközünk tényleg rászolgált a nevére.   

A napkollektorok 

Felszerelésünk következő generációjához tartoztak a napkollektorok. Nincs többé töltés a kocsma pultja alatt, nincs könyörgés a helyi iskolaigazgatóhoz. Ez a komplett napelemes töltő szett, amelyeket azután a halovány antarktiszi napkorong tanácsára párhuzamosan kötöttünk. Jóleső érzés volt sátraink védelmében hallgatni a szorgosan döngicsélő töltőkészülékek hangját. Csakhogy azokat a napokat azért nehéz elfelejteni, amikor a -szolár-paneleket- valahogy el kellett juttatnunk a táborhelyre. Mindezt természetesen szánon, csak épp a rénszarvasok hiányoztak. A napelemes kiegészítők (akkumulátorok, inverterek és egyéb macerátorok) jó nehezek, a kollektorok pedig olyan nagyok és törékenyek, hogy nem lehetett őket erősen a szánhoz rögzíteni. Azt a kérdést még nem igazán mertük föltenni magunknak, vajon hogyan visszük majd mindezt vissza a chilei bázis repülőterére.
 
Víz alatti filmezés!

Atti nagy álma valósult meg ezzel, és szeretném még hozzátenni, hogy ő az első magyar búvár antarktiszi vizeken. Persze, mint minden úttörő jellegű munkának, ennek is voltak buktatói. Az első merülések igen kecsegtetőnek bizonyultak, a következők annál lehangolóbbnak. A víz alatti látási viszonyok erősen megkérdőjelezték a merülések sikerét. A gleccserek olvadásából származó sűrű, átlátszatlan gleccsertej időnként teljesen beterítette az öblöket. Próbáltuk apály idején, próbáltuk dagály idején; a sarki vizek nehezen adták meg magukat. Kevés félelmetesebb helyzetet tudok elképzelni, mint egyedül merülni, ismeretlen vizekben, kisteherautó nagyságú, bagzó elefántfókák között. A gázolás ellen nem nagyon tudunk mit tenni. No persze már eddig is sokat nyertünk a víz alatti képekkel, pedig a torpedószerűen úszó pingvinekből csak a buborékcsíkot sikerült rögzíteni, fókát pedig csak tisztes távolságból. De mindannyian csodálattal bámultuk az ismeretlen víz alatti világ színes moszaterdőit, a furcsa ászka- és bolharákokat, a sziporkázó tengeri csillagokat és a rejtőzködő halakat.

A hang és ellensége a szél
 
A hangrögzítés egyike a legveszélyesebb filmes foglalatosságoknak. Először is mindig hozzá vagy kábelezve az operatőrhöz, aki néha - akciót észlelve - gyors futásnak ered. Meg kell tanulni tehát észrevétlennek maradni. Felmérve Zsolt tekintélyes testsúlyát erre a legmegfelelőbb személy nem is lehetett volna más, mint a törékeny Veronika. A második szabály viszont: légy gyors és erős, semmiképp se törékeny, ne akadályozd a gyors akciókat. És egyáltalán, szinte jelen se legyél, de azért minden egyes jelenethez rögzítsd a megfelelő helyen és időben a megfelelő hangot. Na, ezeknek az elvárásoknak szerintem csak egy nő tud megfelelni. Verus még Chilében minden mikrofonra szőrös, szélálló ruhácskákat varrt gondosan, és a kamera is kapott egy kezes-lábast. Kétségtelen, hogy igen nagy hasznukat vettük, amikor a sűrű hóesésben hóembert formázó pingvineket és viharmadarakat forgattuk.
 
Az Antarktiszon a hang legnagyobb ellensége a szél! Számtalan ismétlést kívánt egy-egy jelenet vagy felkonferálás, ha a hangja nem sikerült értékelhetőre. Persze a hang akkor lesz az igazi a filmen, ha a szöveg is érthető, de a háttérben azért ott tombol a szél. Ehhez aztán ízekre kell szedni a hang-kavalkádot és mindent külön rögzíteni. Sok hűhó semmiért - akkor igazán jó, ha senki sem vesz észre semmit. Ugyanakkor a hangrögzítés érdekében csoportunk - hogy is mondjam - legkevésbé tiszteletet parancsoló testméretű tagjának időnként pimasz közelségbe kellett lopózkodni a filmezés alanyához. Talán nem véletlen, hogy Verus szenvedte el a legtöbb szkua-támadást, ő ismeri igazán a süvöltő szél hidegét és a csorgó-csilingelő gleccserjég dermesztő zenéjét.

A csapat honlapja: http://www.antarctica.hu/