A 19. századi ír vidék egyik elszigetelt közösségében csoda megy végbe – legalábbis ezt hiszik a helyiek, és ezt jön hitelesíteni egy angol ápoló. A 11 éves lány azt állítja, hogy négy hónapja nem evett mást, csak „mennyei mannát”. A Pugh által alakított főszereplőt a csoda ígérete nem hozza lázba, helyette a lány egészségéért aggódik. Az előzetes alapján az események láncolata egyre feszültebbé és borongósabbá válik, és az égő ház képe erőszakot és tragédiát sejtet.

A hit, azon belül a hinni akarás és a kételkedés témái köré épül fel Sebastián Lelio legújabb filmje, a chilei rendező Egy fantasztikus nő című alkotása 2018-ban elnyerte a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscart.

 

Florence Pugh évek óta a csúcson van, és közben okosan egyensúlyozik a látványfilmes és a a nagyobb művészi kihívásokat jelentő szerepek között. Ő alakítja Fekete Özvegy adoptált testvérét a Marvel-univerzumban, de mellette továbbra is láthatjuk a The Wonderhez hasonló, nem a profitmaximalizálásban érdekelt filmekben. Alighanem ennek a két vonalnak a ritka összekapcsolódása lesz a Dűne második része, melyben a császár legidősebb lányát alakítja.

A The Wonder november 16-tól lesz látható a Netflixen, viszont Pugh akár most is elkapható a mozikban, a sajnos csak közepesen sikerült Nincs baj, drágám című disztópikus thrillerben egy elnyomott, de fokozatosan öntudatra ébredő feleséget alakít.