Filmhu: Röviden a kezdetekről: hogyan kerültél kapcsolatba a filmezéssel?
Lengyel Balázs: Eredetileg fotósnak tanultam, amit az Iparművészeti Főiskolán folytattam volna, viszont rajzolni is kellett a felvételin. Ebben abszolút tehetségtelen vagyok, így lehetetlen volt, hogy bejussak. Voltak ismerőseim, akik már kilencedik alkalommal felvételiztek, én viszont nem akartam ezzel éveket eltölteni, inkább elmentem az ELTE filmszakára, mellette az esztétika szakra, amiből végül diplomáztam. Ez után próbáltam bejutni az SzFE-re, ami nem sikerült, közben viszont jártam a filmhu forgatókönyvíró iskolájába.
Filmhu: Itt ismerkedtetek meg Lovas Balázs forgatókönyvíróval, akivel ma már rendszeresen dolgoztok együtt?
L.B.: Igen, illetve Krigler Gáborral és Hegedűs Bálinttal is. Ők hárman amolyan dream team-ként vezették az iskolát. Tőlük sajátítottam el az alapokat, majd 2005-ben, miután lediplomáztam esztétikából, kimentem Londonba. Egy könyvesboltban dolgoztam, de közben jelentkeztem a Working Title Pictures-nél, mert náluk szerettem volna elhelyezkedni. Ez egy nagy filmgyártó cég, olyan, hatalmas költségvetésű mozikkal, mint a Bridget Jones naplója vagy a Fargo. Ők nem kerestek senkit, én viszont nem kértem volna fizetést. Még így is próbáltak lerázni, visszarendeltek egy későbbi időpontra, oda is elmentem, a végén pedig megkérdezték, hogy tudok-e kávét meg teát főzni, aztán kiküldtek dolgozni a konyhába.
Angliában van egy szabály, hogy fizetés nélkül csak egy bizonyos ideig dolgozhat valaki, utána a cégnek ajánlania kell egy pozíciót, ha van. Náluk továbbra sem volt felvétel, abban viszont segítettek, hogy befolyásos filmgyártó cégként odatelefonáltak néhány helyre, ahova esélyes volt, hogy felvesznek. A Soho tele van kisebb-nagyobb filmes irodákkal, így jutottam el egy vágóstúdióba, ahol lehúztam négy-öt hónapot, aminek a végére már különböző segédvágó-asszisztensi feladataim is voltak.
Lengyel Balázs: A répa
Filmhu: Közben tovább gyakoroltad a forgatókönyvírást is?
L.B.: Olyannyira, hogy minden létező szabadidőmet erre használtam. Ugyanúgy dolgoztam a könyveken, ahogy azt itthon tanultam, az egyetlen különbség, hogy angolul kellett írni. Megírtam például egy sitcom sorozat tervét, negyvenkét különböző helyre küldtem el, talán három helyről kaptam választ – udvarias visszautasítást. Volt egy nagyjátékfilm-tervem is, egy thriller, ezt itthon a Filmalap még az elsők közt utasította vissza.
Ezeket azért tartom fontosnak elmondani, mert a bukások árán jöttem rá, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az az, hogy Jancsi bohóc legyél, aki minden esetben fel tud állni. Így működtem. Ha jött egy visszautasítás, általában kidobtam a projektet és elkezdtem írni a következőt. Később jött egy lehetőség, hogy lehetnék az itt forgó Hellboy második részének a lótifutija (runner vagy harmadasszisztens). Hazaköltöztünk Londonból, a pozíciót meg közben odaadták másnak. Nagyjából ezzel egy időben viszont beadtam egy nagyjátékfilm-tervem forgatókönyvét mindenféle nemzetközi workshopba.
Filmhu: Ez már a Lajkó terve volt?
L.B.: Nem, ez még azé a thrilleré, amit Londonban írtam. Ez így ment évekig, míg egyszer végre kaptam egy választ Amszterdamból, a Binger Filmlab nevű forgatókönyv fejlesztői workshoptól, hogy szívesen beszélgetnének velem. Ennek az lett az eredménye, hogy Nagypál Orsival együtt beválogattak az induló évfolyamba. Fél évet voltunk kint és fejlesztgettük a forgatókönyveinket – semmi nem lett belőle. Ellenben az alatt a fél év alatt megint profiktól tanulhattuk a forgatókönyv-írást, már amennyire ez tanulható egyáltalán. Sokat tudtam foglalkozni a forgatókönyv minden összetevőjével, a szövegtől a dramaturgiáig, és egy ilyen helyzetben szép lassan ráragad a szakma az emberre.
Részlet A répa című kisjátékfilmből
Ráadásul az, hogy mi a Bingerben dolgozunk, itthon is eljutott néhány emberhez, így Krigler Gáborhoz is, aki akkor már a forgatókönyv-fejlesztésért felelős producer volt az HBO-nál. Gábor elhívott magához és elmondta a tervét, ami a Budapest Noir című regénynek egy sorozat-adaptációja lett volna. Többen elkezdtünk rajta dolgozni, mi Lovas Balázzsal nagyjából másfél évet. Ígéretes tervek születtek, de az HBO végül különböző okok miatt leállította a projektet. Viszont ez alatt a másfél év kialakult egy olyan kapcsolat Gábor és köztem, amelynek köszönhetően megtudta, hogy számíthat rám forgatókönyvíróként és jól tudunk együtt dolgozni. Egyszer csak kipattant, hogy miről szeretnék filmet csinálni – ez volt a Lajkó. Felhívtam Balázst az ötlettel, mire mondta, hogy szívesen beszállna.
Miután nekivágtunk a forgatókönyv fejlesztésének, megkerestük Pusztai Ferit a KMH Filmtől, akit még Rotterdamban ismertem meg, mint Nagypál Orsi producerét. Odaadtam neki a treatmentet, amire rögtön igent mondott. Megint pályáztunk a Filmalaphoz, ezúttal sikerrel, és beindult a Lajkó többéves fejlesztése.
Filmhu: Sokat beszéltél csődbe ment tervekről, de mi az az első, ami összejött és büszke vagy rá?
L.B.: Ami elindított, az a Lajkó. Az Aranyélet, ahol felkértek a második évad vezető írói szerepére, később kezdődött. Említhetném A répát, mert az már lezárult, viszont nem készült volna el annak az előszele nélkül, hogy tudtuk, meg fogjuk csinálni a Lajkót. Azt lehet érezni egy forgatókönyv megírása után, hogy van-e benne annyi energia, amiből tényleg tovább lehet építkezni. A legegyszerűbb dolog elmesélni valakinek az ötletet, és ha azt mondja rá, hogy hú, ezt csináljuk meg, akkor érdemes igazán beleugrani. Nekem a Lajkó volt először ilyen, amikor nem csak az történt, hogy magamat definiáltam filmesként, hanem az első ötlet kitalálása után pár hónappal valaki odajött hozzám, hogy hallotta, hogy ezt csinálom, és hogy ez tök jó.
A kisfilmben szereplő család és az óriásrépa
Filmhu: A Lajkó elvileg egy fekete komédia lesz, a Filmalap is így hivatkozik rá a támogatásáról szóló közleményben. A történet alapján viszont egy sci-firől is beszélhetünk?
L.B.: Nagyon kevert műfajú lesz. Manapság divatos ráragasztani a „fekete komédia” címkét egy filmre, de ott van például A tanú, aminek a szatirikus vonala rendkívül fontos előképe a Lajkónak. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy Lajkó el fog jutni Bajkonurba és fel fog jutni az űrbe – itt már valóban egy sci-firől beszélünk. Ami ebben igazán izgalmas, és nem láttam még moziban, az a letisztult, amerikai asztronauta-világ helyett bemutatott, gyermekkorunk szocializmusából ismert szakadt, komikus, girbe-gurba szovjet kozmonauta-világ. Az is érdekes, hogy az oroszok tényleg elsőként lőttek ki valakit az űrbe, tehát a kommunizmus a zavarba ejtő, ostoba hozzá nem értése kombinálódik ezekkel a fantasztikus eredményekkel, ami egy nagyon izgalmas egyveleget ad.
Filmhu: Első hallásra sok pénznek tűnik a Filmalap által megítélt támogatás, de ebből olyan jelenetek is összejönnek, amelyek kimondottan az űrben vagy egy űrhajóban játszódnak?
L.B.: Egy űrkapszulában. Folyamatosan alakítjuk a költségvetés függvényében, hogy mi az, ami belefér és mi az, ami nem. Az űrkapszula pont egy olyan dolog, ami viszonylag könnyen forgatható, mivel létezik Magyarországon az űrkapszula, amiben még Farkas Bertalant küldték fel. A használni kívánt díszletek is építhetőek, és a VFX utómunka csapatunk részéről is vállalhatóak a jelenetek. Vannak ugyan a forgatókönyvben drága, nehezen megvalósítható dolgok is, de optimisták vagyunk. Ha a támogatáshoz hozzáadjuk a 25 százalékos adó-visszatérítést, amit a producer előlegez meg, már fölé is kúsztunk a 400 milliónak, ami sok mindenre elég.
„A Lajkó tele van szürreális elemekkel¨ / Forrás: filmhu
Filmhu: Keresztes Tamás játssza a fő- és címszereplőt. A kezdettől fogva vele terveztél?
L.B.: Igen, alapvetően rá lett írva a karakter. De nem egy Kusturica-féle roma karakterről van szó, ahogy a színes, szagos, táncos megközelítés sem jellemzi a filmet. Inkább egy skandináv típust kell elképzelni, ahol a főszereplő egy nagyon csendes, visszafogott, mélyen traumatizált férfi, akinek egyetlen célja van: feljutni az űrbe. Rögtön a film elején kiderül, hogy ennek nagyon személyes oka van, Lajkó ugyanis még gyerekkorában kilőtte az édesanyját az űrbe egy kerti budival együtt, miközben rakétákkal kísérletezett. Tőle szeretne ezért bocsánatot kérni.
Filmhu: Említed a skandináv megközelítést, ami viszont könnyen összekapcsolható a fekete humorral.
L.B.: Egy kicsit tényleg arra hajaz, de e mellett egy csomó, sajátosan magyar poén is lesz benne. A skandináv filmek humorában azt szeretem igazán, hogy a karakterek nincsenek tisztában azzal, hogy ők egy vígjátékban szerepelnek – ezt nagyon szeretném megtartani. De valahol A tanú is így működik, ott sem tudja Virág elvtárs, hogy vicces, sőt még Pelikán sem. A Lajkó tele van szürreális elemekkel, nem várt fordulatokkal, és gyakorlatilag egy áltörténelmet mutat be egészen Bajkonurig. Ahhoz, hogy ez jól működjön, szintén nagyon fontos, hogy a szereplők csak a nézők számára legyenek viccesek, ők magukat viszont ne így éljék meg. Olyan egyveleget szeretnék, amilyen történeteket a szüleinktől vagy a nagyszüleinktől hallunk, ami egyszerre humoros, miközben tragikus vagy horrorisztikus.
Trill Zsolt a korábbi rövidfilmben
Filmhu: A főszereplő mellett A répában látható Tóth Orsi vagy Trill Zsolt is benne lesz a filmben?
L.B.: A répa világára egy orosz-szláv hangulat volt jellemző. Oda olyan színészeket kerestem, akik belesimulnak egy ilyen világba, és könnyen rájuk is találtam. A kisfiú, Cservák Zoli, pedig a Saul fia utolsó jelenetéből lehet ismerős. Réder György, aki a kisfilmet is fényképezte és a Lajkó operatőre is lesz, dolgozott a Saulban, és ő vetette föl, hogy itt van ez a kisfiú, aki arcra tökéletesen beleillik egy orosz családba. Az pedig egy plusz meglepetésként ért, hogy gyakorlatilag ugyanolyan könnyű volt vele dolgozni, mint a profi színészekkel. Trill Zsolt eredetileg nem volt tervben a Lajkóhoz, de A répa után bekerült. Orsival is számoltam, de ő most babát vár, úgyhogy sokkal csodálatosabb dolga lesz annál, mint hogy az én filmemben szerepeljen. Egyelőre gondolkodunk rajta, hogy kire bízzuk az ő karakterét.
