Milyen volt először látni közönséggel a filmedet?
Kétszer is levetítették a Friss Kakason, és mindkétszer beültem rá, mert iszonyatosan kíváncsi voltam, hogyan jut el a közönséghez, amit csináltam. Elsőre még nagyon féltem attól, hogy nem találják viccesnek, és kínosnak hat majd az egész. Amikor mégis elkezdtek nevetgélni rajta az emberek, akkor majdnem elsírtam magam. Picit megnyugodtam, és az nagyon jól esett, hogy utána sokan jöttek oda hozzám azzal, hogy milyen jó lett. Egyébként nem nagyon tudok mihez kezdeni a kedves kritikákkal, vagy azzal, ha dicsérnek. Ott is nagyjából lefagytam, és csak azt ismételgettem, hogy köszi, köszi, köszi.
Hogyan mutatnád be az olvasóknak, akik még nem látták?
Ezzel mindig bajban vagyok, mert nagyon nehéz két mondatban összefoglalni és szerintem sokat ad hozzá a filmhez a hangvétel is, amiben készült. Elég bugyután hangzik, ha annyit mondok, hogy van egy lány, aki újra szerelmes lesz, de berezel az érzéseitől és visszaszalad a múltjába megérteni ezeknek az érzéseknek a pontos mibenlétét, hogy utána újra tudjon bízni a jövőben. De hát amúgy tényleg összesen ennyiről szól.
Felhők felett / Fotó: MOME Anim
Ebből adja magát a kérdés: mennyire személyes neked ez a sztori?
Nagyon személyes, életem egyik legmeghatározóbb élményén alapul, és egy hosszú időszakot fed le belőle. Addigra nagyjából már túl voltam rajta, amikor elkezdtem csinálni a filmet. Abban az állapotban voltam, ahová a lány is eljut a film végén.
A filmbeli srácok is valódi személyeket testesítenek meg? Hogyan reagáltak, amikor kiderült, hogy szerepelnek a filmedben?
Őszintén hosszú ideig eszembe sem jutott, hogy ez rájuk milyen hatással lesz. De igazából az van, hogy mindegyik karakterbe sok innen-onnan összeszedett tapasztalatot gyúrtam össze, így se a jó, se a rossz fiú karaktere nem konkrétan egy egy személyt testesítenek meg. Valahol én magam is benne vagyok az összes karakterben.
Hogyan fogtál hozzá a filmhez, mi volt az első pont a folyamatban?
Először csak elkezdtem rajzolgatni egy rajzfüzetbe azokat a képeket, amik a fejemben voltak az egész élménnyel kapcsolatban. Utána megpróbáltam őket összeillesztgetni, mint egy puzzle-t. Ezt követte egy animatik, és aztán még 48 változat. Semmivel sem voltam teljesen megelégedve. Rengeteget változott az idők során. Tudni kell rólam, hogy addig nem hagyom abba a munkát valamin, amíg nem adja vissza teljesen azt a hangulatot, amit szeretnék érezni. Még februárban is volt egy változtatás a filmben, a delfines résznek eredetileg úgy lett volna vége, hogy a főszereplő felpattan a delfin hátára, és kilovagol vele a képből. De ezt túl egyszerűnek éreztem, ezért kicsit átvariáltam.
Felhők felett / Fotó: MOME Anim
Volt olyan ötleted, ami végül kimaradt, de nehéz szívvel engedted el?
Egy ilyen jut eszembe, de az nem kép, hanem csak hang. Imádom azt, amikor egymásra van vágva kétszer ugyanaz a hang, és ettől berezonál. A jógás csajnál lett volna ez, hogy amikor énekelget, éteri legyen. A hangmérnököm viszont azt mondta, hogy ezt mindenki hibának fogja gondolni, így el kellett engedni. Akkor egy kicsit fájt, hogy kimarad belőle, de túléltem.
Melyik részét élvezed a legjobban a munkának?
Imádok animálni, jó érzéssel tölt el, ha sikerül visszaadnia, amit elképzeltem, itt például a versszavalós jelenet volt a kedvencem. Régebben nem nagyon tudtam hátterezni, de most már azt is nagyon megszerettem.
Ilyen maximalizmus mellett mennyire volt kihívás csapatmunkában dolgozni?
Rengeteget tanultam magamról belőle. Az egyik ilyen nagy rádöbbenésem, hogy alapvetően szerintem nem, viszont egy ilyen helyzetben nagyon durván konfliktuskerülő vagyok. Rengetegszer éreztem úgy, hogy a dolgok amiket máshogy szeretnék, a javítások, azok inkább csak az én dilijeim és csak egy szubjektív mérce alapján nem mennek át a szűrőn az egyes jelenetek, objektíven viszont igen. És emiatt tök nagy gondban voltam, mert egyrészt úgy éreztem, hogy nem tudom átadni amit szeretnék, mert csak érzem, hogy hogy kéne máshogy és emiatt nem is fogják tudni úgy megcsinálni, másrészt pedig hogy tök sokat dolgoznak vele az emberek és én utána azt milyen alapon ítélem meg, adom vissza hogy még javítsanak rajta. Fura volt az egész. Nagyon nehezen mondtam nemet, és többnyire sajnos nem is mondtam meg nekik, ha valamilyen változtatást szerettem volna, hanem mindig inkább én csináltam meg utólag. Emiatt nagyon elcsúszott a munka, legalább három évig tartott.
Felhők felett / Fotó: MOME Anim
Rengeteg vizuális poént vonultatsz fel a filmben, a főszereplő lány arcából serkenő virágoskerttől kezdve a dilis mimikákon át egészen az olyan kis háttérelemekig, mint a „Nemzeti Televízió” stúdióját díszítő döglött madarak. Mindet kifejezetten ehhez a filmhez találtad ki, vagy voltak előre betárazott poénok is benne?
A mindennapokban nagyon figyelek a részletekre, és sokszor van az, hogy ha valakivel beszélgetek, akkor magamat és a szituációt is kívülről nézem. Valahogy egyszerre több helyen van a fejem, folyamatosan figyelem a történéseket, amik zajlanak körülöttem. Ami tetszik, vagy idegesít, vagy bénának találom, az megakad az elmémben. Filmkészítés közben meg egyszerűen csak kijönnek belőlem. A virágos rész tudatosabb volt, ott próbáltam a szerelemhez illő képeket kitalálni, a Nemzeti Televízió díszlete meg olyasmi, ami kiskoromból maradt meg. Mamáéknál mindig tévéztem, és volt egy műsor egy borzalmasan csúnya, kovácsoltvas lépcsővel, amit valami hálós anyaggal díszítettek.
Miért pont Rilke versét szavalják a filmben?
Beírtam a keresőbe, hogy szerelmes vers. Vicces, hogy magyarul pont annyi a címe, hogy A szerelmes lány, és kb. tényleg azt az érzés hozta, amit a főszereplőnek ott az ágyban szerintem érezni kellett.
A stáblistáról viszont nem derült ki, hogy ki adja elő a szerelmes dalt a montázs alatt.
Igen, ezt majd ki kell egészítenem. Hegyi Olivér csinálta azt a dalt, a bulijelenethez és a tripes részhez is a zenét. Nagyon szerettem a zenéit, ismertük is egymást, ezért őt kértem meg rá. Együtt írtuk meg a szöveget, nem akartunk nagyon mélyet, csak valami aranyosat. Én énekeltem fel, a zenét pedig ő adta hozzá. Fontosnak tartok még megemlíteni két nevet akik a zenében segítettek. Az egyikőjük a hangmérnököm, Kalotás Csabi, aki szintén írt hozzá rövidebb betéteket. A végefőcím zenét pedig István Geri szolgáltatta, aki szerintem nagyon jó eltalálta azt a hangulatot amit szerettem volna ha átad a film lezárása.
Hárshegyi Vivien a 10. Friss Hús díjátadóján / Fotó: Friss Hús/Oláh Gergely Máté
A Felhők felett stílusa egy kicsit pont Olivér filmjére, a Take Me Please-re emlékeztetett. Hatással volt rád?
Biztos, hogy hatással volt rám, ő az egyik kedvenc animációs rendezőm. Iszonyúan tetszik, ahogy megfog egy-egy történetet, és szerintem nagyon jól képes érzelmeket kiváltani a nézőből. Az elmúlt években több olyan barátom is járt a MOME-ra akik tulajdonképpen egy alkotói körhöz sorolhatók, ilyen még Balogh Fábián és Szénási Marcell is, akik hasonló irányok mentén alkotnak. Én is ehhez a vizuális világhoz tudok a legjobban kapcsolódni, amit szoktak trashként is címkézni, Oli filmje is ide sorolható. Gondolom ezen szempontok és az alkotói hozzáállás alapján ugrik be Oli a filmem után, illetve a filmnyelvi hasonlóságok és a zene hangulatteremtő ereje – amit ő csinált többnyire – is biztosan közre játszik. Én viszont azt gondolom hogy attól függetlenül, hogy hasonló irányból közelítünk esztétikailag az animáció és történetmesélés felé, közelebbről nézve sok különbség lelhető fel kettőnk filmje között.
Amellett, hogy énekeltél benne, a főszereplőnek is te adod a hangját. Szeretsz szinkronizálni?
Nagyon élveztem, és sokáig úgy volt, hogy minden hang én leszek, mert nehezen adok ki a kezemből bármilyen részt. Sokan mondták, hogy ez így nem jó, kellenének szinkronszínészek, de nem hittem senkinek. Domonyi Rita, a filmem dramaturgja a diplomavédés után azt mondta, hogy imádja az egészet, de muszáj lenne valakikkel rendesen felvenni a hangot. Ezt már én is jelzésnek vettem, így kerestünk hozzá színészeket.
Miért Vilmányi Benettet és Kizlinger Lillát választottad?
Benettet csak a Terápiából ismertem, de rögtön ő ugrott be a vagány srác szerepére. A lányra nem volt ötletem, ezért megint csak beírtam a keresőbe, hogy fiatal színésznők. Lilla neve a berlini díj miatt került elő, a YouTube-on találtam vele egy beszélgetést. Tökre megtetszett, hogy jó kis rekedtes, picit flegma hangja van és nagyon természetesnek találtam ahogy színészkedik. Írtunk nekik, el is vállalták, de végül a főszereplő mégis én lettem, Lilla pedig a barátnője.
Felhők felett / Fotó: MOME Anim
Milyen volt megtudni, hogy beválogatták a filmedet Annecy-ba?
Éppen a Jászainál sétáltam, mert találkoznom kellett a barátaimmal, akikkel a Piros animációs stúdiót csináljuk, hogy kivegyünk hozzá egy új lakást. Nagyon fáradt voltam, és rosszkedvű, de egyszer csak megláttam Szosznyák Dominika e-mailjét, aki a film fesztiváloztatását végzi, és nagyon felvidultam a hírtől. Utána viszont alig akartam elhinni az egészet, nem is nagyon értem, hogyan sikerült bejutni. Egy kicsit még mindig várom, hogy érkezik egy olyan e-mail, amiben azt mondják, hogy “elnézést, tévedés történt, mégsem tartunk igényt a filmjére a fesztiválunkon, köszönjük, viszlát!”.
Hogyan kerültél animációs irányba eredetileg?
Sokáig grafikára készültem, mert illusztrálni szerettem volna, de egy idő után kiderült, hogy a grafika nem arról szól feltétlenül, hogy az ember illusztrálgat. Fél évig jártam egy borzalmas grafikus OKJ-ra, amit utáltam. Viszont volt egy ismerősöm, aki a budaörsi Illyés Művészeti Szakképző Akadémiába járt, és nagyon ajánlotta nekem, így elmentem a felvételire és sikerült bekerülni. Patrovits Tamás idején jártam oda, iszonyatosan hálás vagyok neki és a többi tanárnak. Végre azt éreztem, hogy valakinek tényleg tetszik, amit csinálok, közben pedig ugrásszerűen javult a vizuális világom. Miattuk kicsit elkezdtem én is hinni abban, hogy van értelme ezzel foglalkoznom, mert előtte nem nagyon éreztem biztatást.
Felhők felett / Fotó: MOME Anim
Mesélj egy kicsit a Piros Animation stúdióról. Hogyan és kikkel alapítottátok?
Hlavay Bencével és Erhardt Domonkossal sokat lógtunk együtt a MOME Z-ben, és amikor hazajöttem a strasbourgi Erasmusról, azzal vártak, hogy van egy ilyen ötletük, én pedig benne voltam. Nemrég volt egy nagyobb munkánk a Pénzmúzeumnak, amiben Lazin Damján kompozitorként vett részt, és olyan jó volt vele együtt dolgozni, hogy most bevettük negyedik tagnak a csapatba.
Hogyan látjátok a jövőt, továbbra is megrendelésre dolgoztok vagy saját projektet fejlesztetek?
Mindkettő tervben van, tök jó lenne, hogyha valami saját dolgot is tudnánk csinálni, de a megrendelői munkáktól sem zárkózunk el.
Mi az, amivel most foglalkozol?
Jelenleg Buda Flóra Anna (Entropia) új filmjében dolgozom, kifestés és kihúzás supervisor vagyok. Nagyon szeretem csinálni, gyönyörűen szép ez a film. Gondolkozom az Animation Sans Frontières programon is, ahol projektet lehet fejleszteni több nemzetközi iskola segítségével. Szívesen kipróbálnám azt is, hogyan kell saját sorozatot készíteni, a napokban jutott eszembe, hogy a Száz év magány például tök jó alapanyag lenne, imádom azt a könyvet.
