Toszeczky Renáta szociális munkás egy Baptista Szeretetszolgálat által működtetett védett házat vezet Magyarországon. Korábban prostitúcióra kényszerített, emberkereskedelem áldozatául esett nők kerülnek ide, akiknek az életét a szociális munkások megpróbálják új mederbe terelni, hogy gyerekeikkel együtt új életet kezdhessenek. A film Renáta napi munkáját követi figyelemmel, a segítő munka esetlenségébe, kihívásaiba is betekintést enged, sok megmosolyogtató és felemelő pillanatot tartogat a nézők számára.

A Védelem alatt 2018 és 2020 forgott, több mint két éven át követték a főszereplő szakmai munkáját. „Renáta magánéletébe is betekintést nyújtunk, mindvégig arra helyezve a hangsúlyt, hogy egyensúlyozzunk a téma súlyossága és a reményt keltő felemelő pillanatok között. Renáta nem csupán emberfeletti munkát végez az áldozatokkal, de közben saját életét is próbálja egyenesbe hozni” – emelte ki a film producere, Petrovits Genovéva.

 

2020 novemberében a legjobb magyar film díját nyerte el a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, a szélesebb körű bemutatóval a covid miatt feltorlódott magyar filmes dömping miatt vártak egészen 2022 szeptemberéig, mondta el a Filmhunak a producer, aki a Védelem alatt aktualitására is felhívta a figyelmet:

Ez a film 2022 őszén nem is lehetne aktuálisabb. Egy olyan történetet hozunk el a nézőknek, ami arról szól, hogyan másszunk ki a legnagyobb gödörből, hogyan érdemes továbblépni, akarni, de az is rendben van, ha közben félünk, bizonytalankodunk, vagy felelősséget hárítunk. A lényeg, hogy dolgozzunk azon, hogy jobbá tegyük az életünket.

A Kino Alfa forgalmazásában szeptember 8-tól előbb budapesti, majd vidéki művészmozikban is látható lesz a Védelem alatt.