filmhu: Lehet-e mondani, hogy reklámfilmrendezőként, első nagyjátékfilmed leforgatásával eleget teszel egy megrendelésnek?

Bergendy Péter: A rendezőknek az a dolguk, hogy filmet rendezzenek, és nem feltétlenül az, hogy saját vágyaikat, élményeiket fogalmazzák meg. Olyan filmeket kell készíteni, amelyekben benne van a rendező személyisége is, de a közönség igényeit szolgálja. Ha egy könyv Magyarországon elkel százhúszezer példányban, akkor abban rendkívül erős pszichológiai mozgatóerő van – és ezt a film rendezőjeként nekem lesz lehetőségem megmutatni. 

filmhu: Önmenedzseltél, hogy részt vegyél a könyv megfilmesítéséért dúló küzdelemben, vagy egy nap megcsörrent a telefon?

B.P.: Év elején hallottam, hogy rendezőt keresnek; Gyulával már korábban felvették a kapcsolatot, legyen ő az operatőr, és akkor kicsikét eltűnődtem, hogy egy ilyen, különösen a közönség szempontjából fontos „projektből” valahogyan kimaradok. Különös módon mégsem szálltam be a ringbe, hanem egyszerűen úgy gondolta Bodzsár István producer, érdemes volna egy fiatal – már amennyire én fiatal vagyok (38 – H.K.) – reklámfilmes tapasztalatokkal bíró rendezőt megkeresni. Úgyhogy utolsó körben elsősorban olyan rendezőkben gondolkodtak, akik tájékozottak a reklámfilmes világban is. Azt hiszem, ennek elsősorban a könyv szabad asszociációs nyelvezete az oka.

filmhu: Pados Gyulával számos reklámfilmet forgattál már.

B.P.: Majdnem minden munkámat vele csináltam, legyen szó tévéműsorról, reklámfilmről vagy videóklipről. Régóta vagyunk barátok. A nővére gimnáziumi osztálytársam volt. Tizennégy éves voltam, ő pedig tíz, mikor megismertük egymást. 

filmhu: Azt olvastam, Pados elsősorban művészfilmeket fényképezett Angliában. 

B.P.: Nem hiszem, hogy Gyula ilyen szempontok szerint kategorizálná a filmeket – mindenesetre én biztosan nem. Szűkebb körnek készült, nehezebben „fogyasztható” filmeket készített, de a legutóbbi filmje, a The Heart of Me, Helena Bonham Carterrel, már szélesebb közönségrétegnek szól.

filmhu: Pados volt az operatőre Antal Nimród Kontrolljának, és elmondta, kikkel dolgozna itthon szívesen: Fésős András, Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél…

B.P.: Nem nagyon tudott volna olyan rendezőket említeni itthon, akik „közönségfilmeket” készítenek. Jó filmek vannak, meg rosszak – csináljunk jó filmet, mindegy, milyen közönséghez szól, mindegy, milyen a műfaja.

filmhu: Mindenesetre azok, akik nálunk reklámfilmesként nagyjátékfilmbe fogtak, kivétel nélkül „közönségfilmet” forgattak.

B.P.: A reklámfilmnek elsődleges célja, hogy megfogja a nagyközönséget. Abból a szempontból kicsit különbözöm a reklámfilmrendezőktől, hogy alapvetően klasszikusfilm beállítottságú vagyok. Bertoluccin, David Leanen nevelkedtem – mellette persze ott volt Bud Spencer is… délután. Este Suttogások és sikolyok a Haladásban. 

filmhu: Filmklubot is szerveztél?

B.P.: Persze. Gimnáziumban meg az egyetem alatt is. Második otthonom pedig a Filmmúzeum volt, ahol azért elég alaposan megismertem a filmtörténetet. Nem véletlenül kerültem a Magyar Filmintézetbe, ahol egyetem mellett két-három évig dolgoztam tudományos segédmunkatársként. A reklámfilmezésből megtanultam a gyorsaságot, a könnyedséget, a szabályok fölrúgását, de alapvetően klasszikus filmben gondolkodom.

filmhu: A külföldi minták, példák ismeretében mit gondolsz: a reklámfilmesek azért is képesek átnyergelni a játékfilmre, mert a reklámpszichológiának köszönhetően „ismerik” a nézőt?

B.P.: Bízzunk benne, hogy ez így van, és a reklámfilmes komolyan veszi a munkáját, így átgondolja, mi hogyan, miért hat – nem csak végrehajtja a megrendelést. Érdekes, hogy a külföldi reklámfilmrendezőkből lett filmrendezők két utat járnak be: a Jerry Bruckheimer-féle vonal, így például Simon West (Con-Air) vagy Michael Bay (A szikla, Armageddon), egyértelműen reklámfilmes-videóklipes vizuális világot építenek be a munkáikba – ez kicsit hazavágja a filmeket, bár a nézőszám erre rácáfol. A másik társaság, a legdivatosabb, legkeresettebb reklámfilmrendezők, mint Jonathan Glazer (Szexi dög) vagy Michel Gondry (Libidó), olyan filmeket csinálnak, amit művészfilmnek szoktak hívni, legalábbis első filmjeik mély emberi drámák. 

filmhu: Mikor olvastad először a könyvet?

B.P.: Miután beszéltem a producerrel és az íróval. Elsődleges nehézségnek azt gondolom, hogy a regény számtalan kis epizódból áll, lévén naplószerű, de ez a filmben így nem működhet. Úgyhogy munkatársaimmal „rendet vágunk” a sok-sok apró történet között, sorba rakjuk őket, és megpróbálunk kialakítani egy filmszerű, lineáris szerkezetet. 

filmhu: Olvastad a forgatókönyvet? Egyáltalán: van már kész forgatókönyv? 

B.P.: Egyelőre az első változatot variálgatjuk, erősen. 

filmhu: Erre „vevők” a forgatókönyvírók? Különösen a regény szerzője?

B.P.: Abszolút. Mindenki tudja, hogy a film szabályai követelik meg a változtatásokat. 

filmhu: Szerencsésnek tartod, hogy Rigó Béla mellett Rácz Zsuzsa írja a forgatókönyvet?

B.P.: Abból a szempontból feltétlenül, hogy a filmben át kell jönnie Zsuzsa sajátos nyelvezetének. Az erősen meghatározó elem. 

filmhu: Az egyedülálló, harmincas nő Nyugat-Európában, az USA-ban jelentős vásárlóerőt (is) jelent, mondhatni, leginkább a pénztárcájukért versengenek. Rácz Zsuzsa könyvében Kéki Kata szimplán munkanélküli, és hol van a környékén olyan sztárügyvéd vagy magasan kvalifikált, vonzó szélhámos, mint a túlsúlyos Bridget Jones esetében? Pszichológusként, rendezőként, férfiként hogyan látod a regényben megfogalmazódó problémát, vagyis – az általam olyannyira gyűlölt szóval élve –: a „szingli”-séget?

B.P.: Kéki Kata ál-szingli. Nem arról van szó, hogy egy nap úgy dönt: önálló lesz, megáll egyedül a lábán, elérheti mindazt, amit egy férfi, hanem egyszerűen nem jön neki össze, hogy ne legyen szingli. Úgyhogy nekünk elsősorban a párkapcsolatokról kell szólnunk: hogyan próbálunk társat szerezni, és hogyan csinálhatnánk ezt a legjobban. 

filmhu: Magyarán nem erősíted azt a képet, hogy elkészül az első magyar „szingli”-film?

B.P.: Semmiképpen. Ennél jóval többről van szó.

filmhu: Pszichológusként egyetértesz-e velem abban, hogy a „szingli”-regények, filmek hősnői, és Rácz Zsuzsa regényének főszereplője, harmincévesen, vagy azon túl, lényegében „poszt-purbertáskori” mentális, emocionális válságokkal kénytelenek szembenézni? 

B.P.: Ez így van. Ennek nyilván társadalmi okai is vannak, de pszichológusként ezzel nem foglalkozom, hanem mélyebbre ásva, a kora gyermekkorban, a szűk családban kutakodnék. Ez a film azonban nem a mélylélektani összefüggésekre koncentrál, mert hát lássuk be, hol van a határ. Az alapvető kérdés azonban a következő: ahelyett, hogy valaki önmagán segítene, egy férfi méltó partnere lenne, segítő szerepbe kényszeríti magát. Lelki szemetesládaként pátyolgatja a férfiakat – azok legnagyobb örömére. Mert a férfiak kapva kapnak erre.

filmhu: Valóban?

B.P.: Megtalálják egymást az ilyen emberek.

filmhu: A férfiak nem is látják meg az „ápolónőben-pszichológusban,” rosszabb esetben „pszichiáterben”, egyben „olyanvagymintanyám”-ban a nőt? 

B.P.: Dehogynem. Hancúrozni mindig jó, mindenkivel. Ám nyilvánvaló, azok a pasik sem érett személyiségek, akik egy ilyen szituációba belemennek. Úgyhogy az itt a kérdés, a nő képes-e felnőni, és talál-e magának vele egyenrangú társat. 

filmhu: Egy ilyen típusú sikerregény esetében meg lehet-e határozni filmed célközönségét?

B.P.: Kell gondolkozni célközönségben, szeretem is, ha tudom, kit kell megszólítani. Rácz Zsuzsa elmesélte, a közönségtalálkozókon ugyanúgy megjelent a tizenhárom éves kislány, mint a hetvenéves Nusi néni. Ezen ő maga is meglepődött, lévén a regény késő húszas, kora harmincas fiatal felnőttekkel foglalkozik. Akkor mégis kikhez szólunk? Maradjunk abban, azokhoz, akik érzelmes filmet szeretnének látni, bizonyos szempontból érettek, vagy vágynak arra, hogy benőjön a fejük lágya.

filmhu: A film az Unió Film és az RTL Klub koprodukciójában készül. Rendezőként mennyire kaptál szabad kezet?

B.P.: Teljesen.

filmhu: Nekem is így tűnik – csak meglep. Mekkora nézőszámmal lennél elégedett?

B.P.: Három-négyszázezer embert azért szívesen látnék. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy a moziba járók nyolcvan százaléka a 18-25 éves korosztály. 

filmhu: A szereplők kiválasztása elkezdődött-e? Reklámfilmesként nyilván sokat dolgozol színészekkel. 

B.P.: Nagyon szeretek amatőrökkel is dolgozni, akiket az utcán, a buszon találok. Ebben az esetben azonban nem lehet játszadozni, úgyhogy hardcore nagy színészeket keresgélünk. 

filmhu: Mikor kezdődnek el a próbafelvételek?

B.P.: Május közepén.

filmhu: Azt hittem, Kéki Kata szerepére már megvan a biztos „befutó”.  

B.P.: Van két-három „biztos” ember, de még korántsem néztünk meg mindenkit.

filmhu: Ha kimondom az általam vélt „biztos” nevét, rábólintasz?

B.P.: Igen?

filmhu: Ónodi Eszter.

B.P.: Nem ő lesz a címszereplő. Jó színésznő, természetesen megnéztem, de filmben még nem feltétlenül látott arcot választanánk a főszerepre, az epizódszerepekben azonban ismert, „jó nevű” színészek is lesznek. Magyarországon egyébként sem működik annyira a „sztárrendszer”, mint Amerikában. 

filmhu: Hány férfi szerepel a filmben?

B.P.: Három-négy fő figurára épül a történet, és kis színesben lesz sok-sok pasi. De hát nehéz sok jó pasit találni…

filmhu: …kevés jót is nehéz.

B.P.: Főleg, hogy még jó színész is legyen!

filmhu: Mikor kezdődne a forgatás?

B.P.: A tervezett időpont nyár vége.

filmhu: Elkészülne a film ebben az évben?

B.P.: Ezt még korai megmondani.

filmhu: Belehúztok-e, hogy a jövő évi Szemlén vetítsék?

B.P.: Elvileg belehúzunk, de jobb volna, ha a magyar filmek a mozikban mennének le, nem pedig a Filmszemlén, egyszeri alkalommal, ezerötszáz néző előtt. 

filmhu: Egyetértünk. De a forgalmazó - InterCom – mikorra tervezi a bemutató időpontját? 

B.P.: Csak tervek vannak. Szóba került egy karácsonyi és egy kora tavaszi bemutató is.

filmhu: Mennyi a film költségvetése?

B.P.: Bár végleges forgatókönyv még nincs a kezünkben: bruttó 267 millió forint.

filmhu: Elsőfilmesként is: hogy’ vagy lelkileg? 

B.P.: Köszönöm szépen, jól. Itt volt az ideje, hogy végre megjelenjek a mozivásznon. Tíz és fél évig csináltam a Cinemát. Ami benne van, az az én szellemi tőkém. Emellett nem volt időm, energiám arra, hogy filmeket készítsek. Tavaly óta nem vagyok főszerkesztő, bele is fogtam bizonyos filmtervek kidolgozásába, és akkor jött „Terézanyu”. 

filmhu: Vagyis „cinéphil”-ként folyamatosan tervezted, hogy filmet rendezz.

B.P.: Amióta az eszemet tudom, filmeket akarok rendezni. Nagyapám amatőr filmes volt. Nekem az volt a játék, hogy lementem a szomszéd gyerekekkel meg a normál 8-as és az S8-as felvevőgéppel az udvarra, és filmeket csináltunk. Imprinting, bevésődött. De mindig úgy gondoltam, az első film leforgatásához kell egy bizonyos életkor. Tíz évvel ezelőtt lehet, hogy nem lettem volna elégedett azzal, amit majd csinálok. Most úgy érzem, készen állok a Nagy Filmre.

filmhu: A Cinema hiányzik?

B.P.: Hiányzik még, igen. Osztottam az igét… Most majd osztom a filmvásznon.