Tőzsér hosszú időt lehúzott a zeneiparban mielőtt a filmek felé vette az irányt. Zenészként, billenytűsként kezdte az R-Go-ban Szikora Róbert mellett, aki éppen a felvétel napján lett hetven éves. Innen evezett át a stúdióba, ahol hangmérnökként vett részt a Hungária, Fenyő Miklós és Cserháti Zsuzsa nagylemezeinek létrehozásában, de a ’90-es évek nagyobb nevei mellett a tiszavirág életű előadók lemezein is dolgozott. Zenész kollégája, Berkes Gábor vitte be a mozgóképes világba, első mozifilmje a Sas Tamás Rosszfiúk című alkotása volt.
Miközben hangmérnökként közel nyolcvan filmben dolgozott, néhány éve kipróbálta magát producerként is. Ugyanis miután 2006-ban Coppola Csalóka ifjúság című filmjének munkálatai után - ahol music editor volt - ismét hazajött, a FocusFox stúdióban kezdett el dolgozni. Itt egymásra találtak Ferenczi Gábor producerrel, és együtt karolták a fel a dobozból frissen előkerült Tüskevárat. Innentől kezdve producerként is együtt dolgoztak, és Tőzsér hozzáteszi, hogy azért mert belevágni, mert a ‘90-es években több albumnak is volt zenei producere, így azt érezte van, affinitása ehhez a szakmához is.
Beszélgettünk arról is, hogy miben különbözik egy zenés film egy prózai munkától. Kiderült, hogy leginkább az előkészületekben, mert itt minden esetben már a forgatás előtt, stúdiókörülmények között kell rögzíteni a számokat, amelyekre a szereplők a playbackelnek. Ezeket a zenés jeleneteket, illetve dalbetéteket gyakorlatilag úgy kell elkészíteni, ahogy a videoklipeket.
A szakember mesélt arról is, hogy milyen tapasztalatokat a szerzett a Pappa Pia munkálatai során, amelyeket be tudott építeni ebbe az alkotásba, hiszen az a film nagyon hasonló sémára épül, mint a Hogyan tudnék élni nélküled?: retro slágerek a betétdalok, de a történet nem kapcsolódik az eredeti előadókhoz. Általában a dalok jelentik a film gerincét, és a forgatókönyvírók erre húzzák fel a történetet.
Szó esett a színészek kiválasztásról is. Felmerült a kérdés, hogy egy zenés film esetében mi hangsúlyosabb, az énekhang vagy a színészi kvalitások. A hangmérnök szerint ugyanolyan fontos az, hogy hogyan tudja eljátszani a szerepet a kiválasztott színész, mint egy hagyományos alkotás esetében, mert ha esetleg nem tud jól énekelni, akkor a daloknál adhatja a hangját neki egy profi énekes is.
Miért kell újrahangszerelni egy számot, ha belekerül egy zenés filmbe? Mint ebben az esetben is, sokszor régi alkotások a betétdalok, és nem elérhető olyan minőségben az alap, ami egy mai filmben megfelelő lenne a moziélménynek, de előfordul olyan is, hogy nehéz, vagy lehetetlen leszedni az alapról az éneket, máskor az előadói jogok jelentek problémát, vagy egyszerűen csak modernizálni szeretnék a dalt.
Ha zenés filmről beszélünk, nem maradhat ki a jogdíj kérdése. Ebben az esetben három faját is szem előtt kell tartani, a szerői és az előadói jogon túl a felvétel jogdíját is. (pl. Londoni Filmharmonikusok), és ezért is sokszor fordul elő, hogy jobban megéri újrahangszerelni és újra felvenni egy dalt, mint fizetni mondjuk a Londoni Filharmonikusoknak. „A Pappa Piában van egy egyveleg, amit Gesztivel és Rakonczaival együtt csináltunk. Ebben a 2,5 perces egyvelegben ötvenkét szerző van. Nem volt egyszerű összeszedni az összes jogot.”
A musicalek zenei betéteinél elkerülhetetlen a szinkron, de vajon miért van, hogy míg régen minden filmet utószinkronizáltak, ma nem annyira kedvelt ez a megoldás? Erre is kitértünk. Technikai és művészeti oka is lehet ennek, például Goda Kriszta Kaméleon című filmjének egyik jelenetében csobogó víz mellett beszéltek a szereplők, ezért technikai szempontból megoldhatatlan lett volna a helyszínen felvett hangot használni. Művészeti szempontból pedig akkor kerül rá sor, ha rendező nincs megelégedve azzal, ami a forgatáson megszületett.
Beszélgettünk a filmslágerekről is, és Tőzsér elmesélte, hogy nagy vágya lenne egy olyan musicalt létrehozni, ami nem régi slágereket dolgoz fel, hanem saját új számokat ad a közönségnek.
A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, elérhető a népszerű podcast alkalmazásokon keresztül, ezeken a felületeken biztosan megtaláljátok az adásainkat: Spotify, Apple Podcasts és Google Podcasts.