Magyar Éva tizenkét évvel ezelőtt döntött úgy, hogy összepakolja az egész életét, és a lányával együtt Angliába költözik. A főleg színházi és táncos háttér után külföldön a filmes karrierjére is koncentrálni kezdett, és a kezdeti nehézségek után rögtön egy hollywoodi blockbusterben, az X-Men: Az elsők egyik fontos mellékszerepében találta magát. A filmben a fiatal Magneto anyjaként küzd a túlélésért a haláltáborban, ahol végül a Kevin Bacon által megformált főgonosz végez vele. 

Az elmúlt tizenkét év sok sikert hozott számára, nagyszerű alkotók társaságában járja a világot, a legkülönbözőbb nemzetközi produkciókra hívják el egy-egy izgalmas szerepre – Dániában, Hollandiában, Amerikában és Angliában is forgatott. Éva részletesen mesélt nekünk minden most készülő, vagy már bemutatásra váró filmről vagy sorozatról, amiben látható.

Ian McKellen és Gemma Arterton oldalán nemrég fejezte be a The Critic című angol drámát, a Wolves of Warban II. világháborús katonák oldalán akciózik, a What Remains című filmben pedig a Skarsgaard család tagjai és Andrea Riseborough mellett lesz látható egy pszichológus szerepében. Ezek között volt olyan, amire kifejezetten a rendező kérte fel, casting nélkül került be a filmbe.

Magyar Éva és Ruth Wilson a Hedda Gabler című előadásban, a londoni Nemzeti Színházban 

Éva a Színház és Filmművészeti Főiskolán végzett a zenés színész osztályban, majd pár évre a Kaposvári Színházhoz került, ahol Kulka János, Molnár Piroska, Koltai Róbert és Jordán Tamás mellett is játszott. A színháztól végül elbúcsúzott, mert többet akart, mint egy helyben ülni és várni, hogy melyik évadban milyen szerepeket osztanak rá. Helyette társulatot alapított, bejárta a világot, díjakat nyert, de a filmes karrierje nem indult be, ezért amikor a lánya 16 éves lett, elhagyták az országot. 

Kíváncsiak voltunk, hogyan telt az első pár hónap Londonban, amit egy garázs méretű lakásban, mégis harmóniában töltöttek a lányával. „Nagyon jól megvoltunk, mert tudtuk, mit akarunk elérni.” Éva kevés tapasztalattal, de annál lelkesebben kezdte el építeni a filmes kapcsolatait, az egyetlen ügynöknek, akit ismert, egy képeslapon üzente meg, hogy Londonba költözött. Ezt a lépést utólag amatőrnek gondolja, mégis ennek köszönhető, hogy  beválogatták az X-Menbe. Ez a munka segítette őt túl a kezdeti nehézségeken, mondhatni életmentő volt.


Magyar Éva az X-Men: Az elsők jelenetében

Az első években főleg a színházban érték sikerek, a Londoni Nemzeti Színházban Ruth Wilson oldalán játszott, máskor a Royal Shakespeare társulat tagjaként lépett a Globe színpadára. A sok színházban töltött év után az utóbbi években indult be igazán aktívan a filmezés, ami a kora és a neme miatt is külön kihívást jelent, de a táncos háttér és a többnyelvűség rengetegszer előnyére válnak. Imádja a forgatásokkal járó hajtást, az ingázást, a hajnali fuvarokat, és hogy folyamatosan új emberekkel találkozik.  

Ritkán azért magyar filmekben is feltűnik, beszélgettünk Gyimesi Domonkos kisfilmjéről, a Ma még nem-ről is, amiért az idei Friss Húson a legjobb színésznő díjával jutalmazták. A demens nagymama története kapcsán kiderült, hogy éppen élete első forgatókönyvén dolgozik, amelyben saját, demenciával küzdő édesanyjával való kapcsolatát dolgozza fel.

Gyimesi Domonkos: Ma még nem

A magyar akcentus előnyei és hátrányai kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy a castingokon mennyire biztatják őt a kelet-európai gyökerei hangsúlyozására. Elmondása szerint a magyar akcentus sokszor vonz be furcsa szerepeket, máskor orosz vagy német akcentussá kell átformálnia a sajátját. Gyakran alakít kemény, erős nőket, elmesélte milyen volt a Wolves of War forgatásán akciójeleneteket forgatni, verekedni, súlyos fegyverekkel rohangálni. A táncos háttér és a sport itt is megsegítette őt, hogy hitelesen tudjon meghalni a kamera előtt. 

A beszélgetésünk végén elmesélte, hogyan tanította meg a Russian Doll főszereplőjét, Natasha Lyonne-t magyarul (a sorozat második évadát részben Budapesten forgatták), miért ríkatott meg a Piece of My Heart című film forgatásán egy csapatnyi táncost, és hogy mégis hogyan elegyedett szóba majd fogyasztott el egy kellemes reggelit Benedict Cumberbatch-csel. 

Menetrend:

  • 03:00 - The Critic
  • 05:50 - Sok film és sorozat, az elmúlt év szakmai sikerei
  • 09:30 - A filmezéssel járó hajtás
  • 11:45 - SZFE, táncos múlt, majd a kiköltözés 
  • 19:00 - X-Men: Elsők
  • 22:40 - Az első hónapok Londonban 
  • 29:00 - Kelet-Európaiság - elhagyni vagy ráerősíteni?
  • 34:00 - Wolves of War
  • 39:00 - Self-branding, a színészet átalakulása
  • 41:00 - Tanítás = terápia
  • 48:00 - Rengeteg színész, rengeteg szerepre - hogyan lehet ezt kibírni?
  • 56:00 - Magyar filmek és a hiányuk
  • 58:00 - Ma még nem
  • 01:02:00 - Saját forgatókönyv egy személyes történetről
  • 01:07:00 - Sorban álló, bemutatásra váró filmprojektek
  • 01:22:00 - Uszodai reggeli Benedict Cumberbatch-csel

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, fent van az Anchor, a Spotify, az Apple és a Mixcloud oldalán, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban is elérhető.