A Várkert mozi sorozatában ezúttal a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál filmjeiből választott öt kiemelkedő filmet. 
 
Egy panelrengetegben két testvér visszafogott egymásra találásáról mesél Beleznai Márk Kakukkfióka című filmje. „Formanyelvileg a realizmus talaján maradva ugyan, de elemeltebb, stilizáltabb képi világban gondolkodtunk Barna Máté operatőrrel. Fontos szerepet kapnak a színek és a világítás. Messze a legnagyobb produkció volt, amit eddig rendeztem, így nem volt stresszmentes. A legnehezebb talán az volt, amikor az év eddigi legmelegebb napján, 38 fokban egy hetedik emeleti panellakásban forgattunk" nyilatkozta a rendező. 
 
Turai Balázs Amok című rövidfilmje az év nagy dobása, ha animációról van szó. Bezsebelte a világ legnagyobb animációs fesztiváljának fődíját és bámulatba ejtette a Friss Hús közönségét – mi a tíz kedvencünk között korábban így írtunk róla: „Az elvetemült Róma bukása rendezője megtartotta előző filmjének harsány neon-színeit, de ezúttal kerüli a sok szövegelést, mondandóját kizárólag a játékos, szürreális és rémálomszerű képekbe csomagolja. Amikor pedig már azt hinnénk, hogy elragadja a szentimentalizmus, sikerül meglepnie egy újabb kis gonosz geggel." 
 
Kelet-magyarországi színjátszócsoport készül egy tehetségkutató versenyre Kerékgyártó Yvonne Egy csapat vagyunk című rövidfilmjében. Kuru László Ádám természetességével és visszafogott gesztusaival hívta fel magára a zsűri figyelmét, akik a Legjobb színész díjával jutalmazták az alakítást. Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, az Együtt kezdtük augusztusban kerül a mozikba, érdemes még a bemutató előtt megismerkedni a rendező korábbi alkotásaival.
 
Az időskori demencia sokakat érintő problémáját rendkívüli érzékenységgel dolgozza fel Gyimesi Domonkos Ma még nem című filmje. Magyar Éva a tökéletes nagymama szerepéből fokozatosan közelít a zavarodottság rémálomszerű állapotához – a színésznő a karakter drámai súlyát, az apró lelki rezdüléseket is pontosan megmutató játékával kiérdemelte a Legjobb színésznőnek járó díjat. 
Magyari Éva a Ma még nem című filmben
A Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének díját Karácsony Péter Lesen című kisjátékfilmje hozta el. „Amikor kiderült, hogy kevesebb mint egymillió forintot kapunk a vizsgafilm elkészítésére, rögtön tudtam, hogy amit eredetileg terveztem, egy egész estés horror, ennyiből nem tud elkészülni, és ki kell találnom valami újat. Kivettem a forgatókönyvből azt a jelenetet, hogy két ember egy vadászlesen ül, és mindent az ő nézőpontjukból, a vadászpuska távcsövén keresztül látunk” – mesélte Karácsony Péter a Lesen alapötletéről a Filmhunak. 
 
A vetítésre érdemes előbb érkezni, ugyanis este nyolctól Beleznai Márk, Karácsony Péter és Kerékgyártó Yvonne rendezőkkel fog beszélgetni a Filmhu munkatársa.

 

Helyszín: Várkert Bazár, Szárazárok színpad

Időpont: július 13., szerda

Kapunyitás: 19:00

Beszélgetés kezdete: 20:00

A vetítés kezdete: 21:00

Befejezés várható ideje: 23:00

A beszélgetés és az előadás között 15-20 perc szünet lesz.
Magyar nyelven, angol felirattal.

Helyszín: Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

Vendégek: Beleznai Márk, Karácsony Péter, Kerékgyártó Yvonne

Jegyek válthatók a Várkert Bazár oldalán.

Facebook esemény itt.

A címlapképen Beleznai Márk Kakukkfióka című filmje látható.