Egy, a működőképesség határát súroló állam fővárosa vált a délkelet-európai térség filmes gyűjtőhelyévé. A rendkívül kisméretű, pénzszűkével küszködő, mindössze évi egy-két nagyjátékfilmet gyártó Bosznia infrastruktúrája erősen hiányos. Utómunka kapacitás nincs, a rendkívül kevés és elavult mozi csak viszonylagos sikereket könyvelhet el a hihetetlen mennyiségű kalózkiadvánnyal szemben. A szarajevói talán az egyetlen európai fesztivál, ahol a műsor egy részét megvásárolhatjuk akár a bazárban is. Mindezek ellenére mégis kivívta magának az elismerést. Nem csak a volt Jugoszlávia utódjainak, vagy a balkáni-mediterráni térség szereplőinek fontos a rendezvény, hanem Magyarországnak, Ausztriának és Törökországnak is. Miért?
 |
| Képes sikeresen megjeleníteni és újrafogalmazni önmagát |
Azért, mert képes sikeresen megjeleníteni és újrafogalmazni önmagát. Rajta keresztül mások ugyanezt tehetik. A genocídiumot és tudatos kultúrapusztítást túlélt bosnyák nép ki nem merülő morális hitelkártyája továbbra is mozgásban tartja a város kreatív energiáit. Jogos erkölcsi fedezetét a fesztivál mindhárom rétegében fellelhetjük. Egy önmagát kereső ország a Szarajevói Filmfesztiválra időzítette saját nemzeti szemléjét, ami a regionális versenyprogramokkal és a nemzetközi információs blokkokkal együtt már valóban képet tudott adni a régióról/világról Boszniának és viszont.
A 4. Bosznia-Hercegovinai Filmfesztiválról idén elmaradoztak a hazai nagyjátékfilmek, két tavalyi produkciót kivéve. A válság okozta pénzzavarokra hivatkozott Elma Tataragić, a fesztivál egyik főszervezője is. Ez kétségtelenül szerepet játszott, viszont az sem zárható ki, hogy a csúszás mögött a hazai rendezők külföldi fesztiválpremierek utáni vágya áll. Dokumentumfilmekből azonban nem akadt hiány.
 |
| A Sevdah a DocuCornerben |
A háborús múlt, a bosnyák népirtás össztársadalmi feldolgozása még korántsem ért véget (I’m From Srebrenica, The Srebrenica Cenotaph, The Seeker), viszont az elmozdulást jól mutatja, hogy egyre több film választ olyan témát, amely a jelen és a jövő viszonyait hivatott vizsgálni. A közönségdíjjal jutalmazott Sevdah (Marina Andree) már önmagában telitalálat. A melankolikus szerelmi énekekben, a sevdalinkákban 400 éves tradíció ötvöződik. A világon egyedülálló dalforma egyedi szöveg és zenei motívumvilágával a bosnyák nemzeti identitás fontos része. A film méltó emléket állít a legendás sevdalinka-énekes Zaim Imamovićnak, fiának, valamint unokájának, aki egyben az egyik legkiemelkedőbb kortárs megújítója is a bosnyák bluesnak is nevezett műfajnak. A háborús tematika mozgóképi kimerülésének jót tett és tesz az ehhez hasonlatos unikumok feldolgozása. A sevdalinka fontos a bosnyák identitásban, tavaly nyáron önálló múzeumot kapott (Sevdah Art Kuća), Jasmin Đuraković (Nafaka, 2006) pedig szerelmi történetet forgatott Sevdah For Karim címmel, ami jövőre már látható lesz.
A fesztivál keretén belül adták át a Bosznia-Hercegovinai Filmes Dolgozók Szövetségének ünnepi találkozóján a legrangosabb bosznia-hercegovinai filmes elismerést, az Ivica Matić-díjat, amit Aida Begić és Elma Tataragić kaptak. Aida Begić rendezőként ért el szép sikereket a Hó (Snijeg, 2008) című filmmel, Elma Tataragić pedig ugyanazon alkotás forgatókönyvírójaként, producereként és a filmes élet egyik fő szervezőjeként érdemelte ki a megbecsülést.
 |
| Az Adás stábja Szarajevóban |
Ami a magyar részvételt illeti, idén is akadtak hazai alkotások szinte minden szekcióban. Sikernek könyvelhetjük el, főleg ha igaz a mondás: a részvétel a fontos. A játékfilmes versenyprogramba Vranik Roland Adás című munkáját válogatták be, a 25.000 eurós fődíjat végül a szerb Vladimir Perišić Átlagos emberek című alkotása nyerte el. A rövidfilmek között Pápai Pici Vallomás, M. Tóth Géza Mama és Kenyeres Bálint A repülés története című alkotásai szerepeltek. Elismerést a fentiek közül csak az utolsó kapott, a zsűri különdíját, megosztva a horvát Goran Odvorčić kisfilmjével, a Ciao Mama-val (Kenyeres korábban a Before Down-ért kapott díjat a Szarajevói Fesztiválon.) A legjobb rövidfilmnek járó 3000 eurós jutalmat Dalibor Matanić, a keresettnek számító horvát rendező nyerte el a Házibuli-val (Tulum). A Fókuszban elnevezésű információs blokkban Pálfi György Nem vagyok a barátod című filmjét vetítették. Ami az intézményi hátteret illeti, előkelő pozíciókat kaptunk. Fliegauf Benedek a játékfilmes zsűri tagjaként, Vezér Éva, a Magyar Filmunió elnöke pedig az Európai Filmakadémia legjobb kisfilmjére javaslatot tehető grémium tagjaként vett részt a munkában. A dokumentumfilmes versenyprogramban Papp Gábor Zsigmond Kémek a porfészekben, Cseke Eszter Fata Morgana című munkái szerepeltek, ami szintén jó arány, ha a filmek számát figyelembe vesszük. Babér sajnos egyikőjüknek se termett, a szintén 3000 eurós fődíjat Dragan Nikolić szerb rendező vehette át Kaviár kapcsolat (Kavijar Konekšn) című filmjéért. A Szarajevói Városfilmek projekt keretén belül készült rövidfilmek között idén is akadt magyar alkotó. Béres Dániel Várakozás címen készíthette el bosnyák forrásból ötletét.
 |
| A mozgókép területén életképes |
Szarajevó elszánt és kitartó. Magához vette a kezdeményezést, hogy a térség széttöredezett, önmagukban életképtelen nemzeti piacait legalább a mozgókép területén életképes méretűvé gyúrja össze, megerősítve azt a koprodukciók, az egységes jogi háttér és a forgalmazás új módszereivel. Erről tanácskoztak a Délkelet-európai országok filmiparáról azon a konferencián, ahol az is körvonalazódott, hogy a mára közhelyessé váló Balkán-ábrázolások helyett az európai mozinak akár hiteles megújítója lehet a valóságosabb ön-reprezentációt adó délszláv filmművészet. Minden esély meg van rá. Jövőre újra díjeső várható, ha elkészülnek Danis Tanović (Senkiföldje, 2001), Pjer Žalica (Idriz nagybácsi, 2004), Nedžad Begović (Teljesen személyes, 2005) újabb munkái.
