A fesztivál célja összegyűjteni, egyúttal minősíteni azokat a
rendszerváltozás óta, és természetesen a közelmúltban készült hazai és
határon túli filmeket, televíziós műsorokat, amelyek a Magyarországon élő
etnikai kisebbségek és a határon túl, a Kárpát-medencében élő magyarok jogi,
társadalmi, és mindennapi problémáit dolgozzák fel, mutatják be.
A beérkezett alkotásokból szakmai előzsűri válogatta ki azt az 50 alkotást,
amely a fesztivál versenyprogramját képezi. Az előzsőri tagjai Szilágyi
Erzsébet médiaszociológus, Petrovszki Zoltán televíziós programszerkesztő és
Zalán Vince filmkritikus voltak.
Zalán Vince, az előzsűri elnöke a beérkezett pályázati anyagok ismeretében
elmondta: "Az elmúlt huszonöt évben, de különösen az utolsó nyolc-tíz évben
számtalan film készült a kisebbségek történelmi-társadalmi helyzetéről. A
hazai kisebbségek tekintetében jelentős számban születtek a roma társadalom
aktuális helyzetét bemutató alkotások, míg a közép-európai térség
kisebbségei körül az erdélyi magyarság múltját és jelenét megjelenítő
alkotások voltak többségben."
Az előzsűri hangsúlyozta, hogy a mezőny nagyon erős volt, így létrehoztak
egy információs szekciót is, amelyben 12 alkotás szerepel, versenyen
kívül.
A főzsűri javaslata alapján ítélik oda az MFB, a Duna Televízió, Esztergom
Város Önkormányzata, az OKM és a MADE által felajánlott díjakat. Zsűri
tagok: Lányi András író (elnök), Zalán Vince filmkritikus, valamint Péterffy
András filmrendező. A Diákzsűri egy külön- és egy fődíjat ad át a fiatalok
által legjobbnak tartott alkotások rendezőinek.
A rendszerváltozás óta teljesen megoldatlan a dokumentumfilmek terjesztése.
A MADE, mint a fesztivál egyik szervezője arra vállalkozik, hogy az
Együttélés fesztivál díjnyertes filmjeit DVD-n eljuttatja az egyetemekre,
gimnáziumokba és a megyei könyvtárakba.
A fesztivál programjai között két kerekasztal-beszélgetés is szerepel. Az
egyik a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek problematikájának
megjelenése a médiában, a másik a határon túl élő magyar kisebbségek
problematikája a médiában. A beszélgetések meghívott kisebbségi vezetők,
média szakértők és filmrendezők részvételével történik.
A fesztivált megnyitja dr. Hoppál Mihály, az MTA Néprajzi Kutatócsoport,
valamint az Európai Folklór Intézet igazgatója.
Az Együttélés dokumentumfilm fesztivál vetítései INGYENESEK!
Bővebb információ, képek és a program letölthető a
www.made.hu/egyutteles oldalról.
Helyszín:
Esztergom, Zöldház
Időpont:
2008. május 28-29-30.
Támogatók:
Esztergom városa, Esztergomi Helyi Televíziós Egyesület, Oktatási és
Kulturális Minisztérium (OKM), Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Magyar
Mozgókép Közalapítvány (MMKA), Magyar Fejlesztési Bank (MFB), Diákzs?ri,
MADE
Médiatámogatók:
Duna Televízió, Hír Televízió, Kultúrház, Magyar Nemzet, Magyar Narancs,
Pesti Est, Hvg.hu, Film.hu