Megerősíteni a szándékot
A 2005-ös tanfolyamIdén már a második egyhetes tanfolyamot tartották Szegeden Tóth Pál vezetésével. Mint a rendező a filmhunak elmondta, tavaly nyáron a Móra Kollégium és az Egyetemi Könyvtár, legutóbb pedig az egyetem Biológiai Tanszéke biztosított számítógépeket és helyiséget a kurzushoz.

A tanfolyam célja az volt, hogy minél több érdeklődővel – különösen fiatalokkal – megismertesse a 3D-technikát. A részvevők többsége a szegedi Tömörkény Gimnázium művészeti tagozatáról és az egyetem média szakos hallgatói közül került ki. Az egyhetes bevezető kurzus során Tóth Pál az egyik legelsőként megjelent, de az alapvető műveletek elsajátítására alkalmas szoftver használatát ismertette. A kurzus végére a résztvevők megtanultak egyszerű figurákat modellezni, némi textúrát kialakítani, és a mozgatás néhány fogásával is megismerkedve saját elképzelésük szerint 5-10 másodperces minifilmeket készítettek.

„A 3D-műfajnak szerteágazó területei vannak, mint a modellezés, a textúra, az animáció vagy a világítás”, mondja a rendező. „Ezen túl tisztában kell lenni a filmnyelv alapvető szabályaival is. Évek gyakorlata szükséges tehát ahhoz, hogy valaki igazán megtanulja ezt a szakmát; az egyhetes tanfolyam odáig vezethet, hogy megerősítse az alkotói szándékot.”

Éppen ezért a rendező úgy látja, most fontosabb lenne egy önálló műhely elindítása, ahol a fizetős tanfolyammal szemben hosszabb távon, rendszeres konzultációval dolgozhatnának az alkotók. Emellett indulhatnának újabb tanfolyamok is, de az elsődleges cél az lenne, hogy a leggyorsabb és legminimálisabb felszerelést igénylő animációs műfajban biztosítsák a lehetőséget a gyakorlatra és az önkifejezésre.

Mozgás által jellemezni a figurát
Az első lépések
Tóth Pál fontosnak tartja, hogy ténylegesen az animációt tanítsa meg a műhely tagjainak, aminek a lényege éppen az, hogy az animátor a mozgás által jellemzi a figurát. „Sajnos az animációs szakmán belül is kezd eltűnni maga az animáció, egyre több jelzésszerű mozgatást lehet látni, ami nem fejezi ki a figura karakterét vagy lelkiállapotát, és egyre inkább a kamera álló rajzokon történő elmozdulása pótolja a mozgásélményt”.

Aki animációval foglalkozik, kicsit megszállottnak kell lennie, hiszen egy párperces alkotás is hónapokig, olykor évekig készülhet, mondja a rendező, aki úgy gondolja, alkotóként – a kereskedelmi tevékenységgel szemben - nem a gyártási idő számít, hanem a mondanivaló, ami a készítőt foglalkoztatja.

A műhelynek az egyetem Biológiai Tanszéke már biztosította a számítógépeket és a helyiséget, most már csak a folyamatos működés anyagi bázisát kell előteremteni. Leginkább Szeged város kulturális vezetésében bíznak a szervezők, illetve pályázati lehetőségek jöhetnek szóba. Más út azonban nincs, hiszen a műhelyet non-profit jellegűnek szánják. Nem eladható termékek előállítása a cél, hanem – kezdetben legalábbis – inkább egy „szakkör” jellegű tevékenység.

Az animációs filmgyártás költségei a technikától függenek, de a középátlag (professzionális keretek között) Tóth Pál szerint percenként 1 millió Ft körüli. A műhelynek persze nem lenne szüksége ilyen anyagi bázisra, gyártási költséggel nem számolnak, csupán a rezsire, anyagköltségre és a honoráriumra kellene pénzt szerezniük. Jelenleg a Grand Café művészmozival közösen keresik a megoldási lehetőséget a műhely létrehozására, melyet szakmailag Tóth Pál vezetne, a szervezési munkákban pedig a mozi segítene, és persze az elkészült munkákat be is mutatná majd a szegedi közönségnek.  

A megszállottság szükséges
Tóth Pál: Rajzfilm
Tóth Pál a 70-es évek eleje óta foglalkozik animációval. Dolgozott a Mézga családban, a János Vitézben és a Magyar népmesékben, társrendezőként jegyzi a Gusztáv-sorozatot, valamint ő írta, rendezte és animálta a Leo és Fred első sorozatát. 1996-ban alapította meg Szegeden a PajaFilm 3D-stúdiót. „Lehetséges ezt a technikát úgy használni, hogy valóban csak technika maradjon, és ne váljon gondolkodásmóddá, hogy a segítségével ne csak pár másodperces látványtűzijátékot, hanem továbbra is filmeket lehessen készíteni”, olvasható a PajaFilm honlapján. Az alapítás óta számos díjat és elismerést hoztak itt készített animációi: Szezonvég, Esti dal, Egy újabb nap, A szentjánosbogarak nemi élete, Tél, Rajzfilm.