52. Országos Függetlenfilm Fesztivál

Képmix -- Az első nap

Mint az a zsűri-értékelőkön is elhangzott, az amatőröknél nem is annyira a technikai tökélyt, inkább az ötletet és az eredetiséget érdemes díjazni. Az 52. Országos Függetlenfilm Fesztivál gondosan előválogatott harmincötös mezőnyét sokkal egyöntetűbbnek és színvonalasabbnak találták az ítészek, mint a tavalyi mustra anyagát. Ötletben nem is volt hiány, a produktum pedig legtöbbször az idővel való gazdálkodáson csúszott el. A műfaj és megvalósítás tekintetében rendkívül színes felhozatal a könnyebb emészthetőség kedvéért nem blokkokban, hanem random módon került a közönség elé. Minden napra 17 mese.

A nem fikciósok sorát Gát Balázs és Antos Balázs időben kissé túlméretezett Zenészbúcsúztatója nyitotta. A nyolcvanperces dokumentumfilm készítői Farkas Tibor nyomába eredtek, aki meg az egykori ózdi cigányprímás hőskorszak ereklyéit vette üldözőbe. "És a végén mindenki összeállt egy képpé", a kordokumentumokból építkező fotókiállítás zenés tablójává. Az itt-ott látványosan amatőr felvételek a beszélő fejeket életképekkel és megsárgult fényképekkel színesítik, ám a történet néhol megfeneklik a családi krónikákon.  A film tagadhatatlanul legfőbb erőssége az a minimumra csökkentett távolság, ami a kamera előtt és mögött ülőket választja el egymástól. A lépésről lépésre felépített, szép ívben, ám kellő feszesség nélkül végigvezetett sztori szereplői olyan bizalommal fordulnak a kamera felé, hogy az szinte megszűnik létezni.

Nem a technika, hanem az eredetiség és az ötletesség  volt a középpontban

Ugyanez teszi hitelessé Fógel Katalin filmjét is. A Mint a méhecskék férfibőrbe bújt főhősnői, azaz női ruhákban pompázó hősei különös élvezettel produkálják magukat a nagyvilágnak. Életük apró részletei kitűnően elkapott képek, pillanatnyi feelingek és őszinte kitárulkozások során bontakoznak ki. Ahogy a szereplők a szemünk láttára, lépésről lépésre válnak nővé, úgy meztelenednek le fokozatosan lelkileg. Lemeztelenedik Varecza László, egykori főiskolai docens is. Boros Ferenc és Horváth Zoltán Fejezetek egy szent életéből – Szent Varecza László Halott című filmje egyetlen eredeti figura köré építi mondanivalóját. Felmerül azonban a kérdés, szabad-e valakinek az őrületből táplálkozó magamutogatását kihasználni? Feladata-e a filmesnek az Uhrin Benedek köpönyegéből elősorjázó valósághősök szánalmasságból szőtt komikus portréjának elkészítése?

A kisfilmesek mezőnyének egyik izgalmas színfoltja a polifilmes Gábeli Tamás Csáth Géza szellemisége köré felépített poénhalmaza, a Szexárdi balladák. A minimálköltségvetésből gazdálkodó kisfilmes agymenés az utóbbi idők számos filmes történésére reflektál. Amellett, hogy kiszólásaiban megidézi a Forrest Gumpot és a Mátrixot, dramaturgiája leginkább a Gyűrűk Urára támaszkodik. Mert a kezdet kezdetén többek között kaptak egy gyűrűt a rendőrök, az APEH, az ÁNTSZ, a biztosítók, no meg a BKV-ellenőrök. Nos ez utóbbit kell megsemmisíteni. A mission possible során persze feltűnnek a bolondok házát a legszabadabb helynek minősítő őrültek, akiket olyan illusztris személyiségek keltenek életre, mint a Polifilm-gazda Merza Gábor és a minden lében kanál Szőke András, akik egy nap alatt 5000 esztendőt élnek, majd Ganxsta Zolee keze által halnak, de megjelenik a Family Frost kocsi, Michelle Wild, a Völgyből és a Mediawave-ről elmaradhatatlan Boka Gábor és természetesen maga Cs. Géza, a varázsló kertjébe igyekvő író. Az alkotók munkájukat a tragikusan elhunyt Magyar N. Attilának ajánlották.

Teljesen más gondolatmenetet követ a Kovács István-Koncz András alkotópáros Észkijárata. A szatirikus önportré a filmkészítés nehézségeit járja körül jobb és rosszabb helyzet- és vizuális poénok segítségével. A „megmutatom hát magam mindenkinek” elmélete mellé felsorakozó gyakorlati fogások között szerepel a (Terep)Szemlében oly tökélyre fejlesztett kiszólogatós módszer, a megkérdőjelezhető eredetiséggel megoldott eredetiségvizsgálat, no meg a csattanó: a zsűri befolyásolására felvett zsűrijelenet.

Akadt egy igazi női film is. Kincsei Éva a III. nemben lendületesen zenére koreografált rafinált képekkel és mozdulatművészetre élezett látványhalmazzal mutat be egy különös kettős bosszút. A kevésbeszédű mozi enyhén erotikus játszadozásai a játszótéren leginkább hosszúra nyúlt videóklipre emlékeztetnek, melyben a bosszúálló angyalok keresztre feszítik kísértőjüket.

A kísérletiek kellemesen 12 percre szabott darabja Kárpáti György Budapest! című eleven körképe a nagyvárosról. Az Ottlik Géza idézetekkel átkötött mini DV-vel, DV Cam-mel és Super8-cal rögzített felvételek a fiatalok Budapestjét mutatják be. Utcazenészek, falfirkászok, ördögbotosok, meteósok, horgászok és iskolások vallanak az időkapszulába való korlenyomaton.

Grey Gulyás Tibor és Irimiás Balázs Khmalaria

Feszesen zenére ritmizált elkapott pillanatokkal, lassítással és gyorsítással variáló képmix-szel dolgozik Grey Gulyás Tibor és Irimiás Balázs ötpercese. A Khmalaria színes szösszenet Kambodzsából, a malária hazájából. Egy gegre épül Garami Richárd kétperces Spiritje is. A futó érzés két párhuzamos képkivágásban mutatja be ugyanazt a termet, ahol 1965-ben és 2004-ben is volt egy-egy kiállítás-megnyitó. Hogy mennyit változtak azóta az emberek, a ruhák, a divat, a modor? Változtak? Az Idő ismét gondolkodásra késztet. A fent említett egy poénra élező alkotások jeles darabja Lóránt Demeter Urine című nyolcpercese. A horrornak titulált kísérleti film a dolgok mélyére néz, egészen le a kvarkokig – képpel, fénnyel, hanggal. S hogy a különös álomban miért az állandó vízcsobogás? Hát…

A fesztiválkedvencnek számító animációk egyetlen munkával képviseltették magukat a péntek programján. Falvay Miklós Minotaurus láncfűrésszel című filmje valódi felfrissülés, üde és változatos munka. A különböző rajztechnikákat 2 és 3D-vel, valamint valós filmfelvételekkel ötvöző mesélő képek alapja egy egész alkotókör zenés-irodalmi estjeinek lenyomata. A Minotaurus nemcsak képileg szellemes. Falvay Miklós filmje elgondolkodtató, néhol filozofikus „körkórképet” fest a világról – mindezt jókora adag humorral beoltva. A húszperces fényszáguldás ufókról, fénylényekről, lélekvándorlásról és mennyországról értekezik rendkívül viccesen, miközben képbe kerül maga a filmkészítés és annak minden csínja-bínja is.

Véramatőrök, félprofik -- A második nap

A fesztivál második napját is a műfaji sokszínűség jellemezte, no meg a megnövekedett nézőszám. Ki tudja honnan kerültek elő a tizenévesek csapatostul, mindenesetre az első nap pangása után döbbenten kutattam ülőhelyem után egy cigiszünetről visszasurranva a koromsötét terembe. Persze hajnali fél tizenegykor még más volt a terepkép – valahogy a standard félórás késésre álltak be a szervezők a zsűri az alkotók – és barátaik – legyen szó esti konzultációról, buli végéről vagy a versenyprogram vetítésének kezdetéről. Ezt persze mi sem bántuk. Időnk volt – bőven…

Káldy László kisfilmjei az abszolút kivételek, akár külön blokként is megállnák a helyüket, hiszen a szakma mesélő nagy öregjének három filmje került levetítésre. A minimális eszköztárral dolgozó alkotó hangulatteremtése lenyűgöző, karaktereit kis falujából meríti, hőseit akár jó ismerősökként is üdvözölhetnénk. Elég pár kép és máris nyakig benne vagyunk egy sorsban. Sajnos az Agglegény esetében igen szánalmas ez a sors. Egy ötvenes éveiben járó alkoholista életébe nyerhetünk betekintést, aki igénytelenül él, pornólapokból álmodja a gyöngédséget, lavórban mos hajat és lábat (de csak azt!), majd ruhakupacából kiválaszt egy mintás inget, s ily módon rákészülve a falusi búcsúra részegen támolyogja azt végig - irtózatot és szánalmat keltve környezetében és a nézőben. Az emberben akaratlanul felrémlik a Varecza film és a téma bemutatásának morális kérdései. Varecza legalább képben van önmagával kapcsolatban. Sanyi – a sztár – nincs. Őt nézni 16 percen keresztül egyszerűen lehangoló.

Gyorsan elfeledteti velünk a rosszérzést a Jaj, már megint?, hiszen a falucska idős párja egyszerűen tüneményes és az egy poénra kihegyezett történetnek kétség kívül van bája, még ha érződik is az erőteljes „színészvezetés” Nem hiteles, de nem is ez a cél. A Ma sincs ötös a lottón szintén szívmelengető alkotás egy mesebeli bácsikáról és annak Sokol rádiójáról, amiből üvöltenek a kommersz kereskedelmi adó zenéi és reklámjai. A két világ kontrasztban, de együtt van jelen, a bácsi szerves környezetéhez tartozik az irritáló hang – amíg el nem hallgat. Megyünk Ferkóval elemet venni, fröccsöt inni és heroikus küzdelemmel totyogunk át a kis fahídon, miközben „subappa, nekem semmi más nem kell…”A zsűri a második díjjal jutalmazta a kisfilmet.

Császi Ádám Undorground

Káldy falusi idill hangulatával abszolút ellentétben áll a versenyben első helyen végzett Undorground (Császi Ádám), amelyben lakótelepi huszonéves srácok drogkereskedésbe fognak és nagyvilági életről álmodnak: teljes lúzerség szemben a mindenséggel. A sztori gyengécske, a végkifejlettől sem kell sokat várni, viszont mindenért kárpótolnak a tökéletesen megírt és előadott dialógusok és az igénytől függően hol gyönyörűre, hol pörgősre komponált képek, a húzós operatőri munka. A főszereplők előtt főhajtás: Czukor Balázs és Horváth Kristóf alakítása egyaránt lenyűgözte a nagyközönséget és a zsűrit.

Néhány alkotónak ismét nem sikerült a téma és a hossz tökéletes arányára vonatkozó nézői elvárást teljesítenie. A kísérleti filmek közül először Lichter Péter Éjszakai előadás című munkája került bemutatásra. A 38 (!) perces alkotás szöveg nélkül, csupán hangeffektusokkal és nagyon erős képekkel operál. A mozdulatok néha elcsúsznak a zörejektől, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Sajnos nem ez az. Mert mit látunk? Vissza-visszatérő motívumok gyönyörű fekete-fehér fotókba és egyre irritálóbb hangokba ágyazva egy felvállaltan hangulatteremtő filmben. Azonban mivel nincs sztori, nincs gondolatvilág, a hangulat mint segédeszköz így nem szolgál semmit. Szívfájdalom ez a film, mert csodaszép képekkel mutat be – ahogy a zsűri fogalmazott:„makrohangulatot a mikrovilágban”. Nem tartunk sehová. Se a film, se a néző nincs vezetve. Agyalok, de hiába. Az egyetlen rejtély hogy télvíz idején (miközben magányosan nyikorognak a lengő hinták, az ablakon csorog a hólé és fagyoskodva álldigál egy kishölgy) hogyan kerül a szobába egy légy?

Arany Gold Zoltán Vendége hál’istennek másképpen rejtélyes. Az egy snittel rögzített, egy gegre épülő hat perc feszültsége és bizonytalanságérzése után azon gondolkodom, hogy képes így hatni rám a margarin? Szintén egypoénos alkotás az animációs Maestro ( M.Tóth Géza, Koós Árpád, Pacsay Attila, Megyeri Tamás, Bogdán Zoltán). Tökéletes befejezése volt a fesztivál versenyprogramjának a nézőkből – egy emberként – feltörő nevetés.

A dokumentumfilmek – nem túl meglepő módon – nem voltak ennyire vidámak. A katalógusban szereplő pár mondatos ismertető alapján Csík Juci Tollas című filmje tűnt a legbanálisabb témaválasztásnak. Az orosházi cigánytelepen élők többsége alkalmi munkásként libatollat foszt, némelyikükkel közelebbről is megismerkedünk. Ez az ismerkedés a film közepéig kifejezetten egysíkú, viszont negyed óra elteltével feljavul a film. Érzelmekre ható, fájdalmas képekkel mutatja be a libakompánia szenvedéssel teli mindennapjait. Az állatok keservesen gágognak, csupaszon szabadulnak kínzóiktól, majd hattyúdalt „járva” próbálnak lábra állni - tép a nép, szakad a liba, varr a kéz, száll a toll… Gyűlöletes gürimunka cigánynak, libának egyaránt. Addig, míg az „állategészségügyisek” be nem tiltják, hisz itt az EU, vagy mi.

Csík Juci Tollas

A Tollasnál kevésbé felkavaró Katkits Kálmán magyarságtudatunkra erősen alapozó Messze ott hol nap szentüle című filmje. Fekete-fehér és színes képek váltakoznak. Mint azt a napot záró konzultáción az alkotótól megtudjuk – ez nem koncepció, a magyarázat egyszerűen annyi, hogy a rendező már 1988 óta dolgozott művén.(?). Persze érezzük miért fontos a Lakatos Demeternek emléket állító film, csak ez a fontosság nem tudatosulhat. Senki ne essen kétségbe, ha teljes információhiányban leledzik erről a méltatlanul elfeledett csángó magyar költőről, mert megnyugtathatok mindenkit, hogy ez a bemutatott 26 perc után sem lesz másként. Az, hogy a megkérdezett csángó magyaroknak minden tizedik szavát érteni, akár zavarhatna is – feliratozás ugyanis nem zavar -, de gyorsan világossá válik hogy falujában szinte senki nem emlékszik emberünkre, sírját gaz fedi, a filmben megkérdezettek csak rázzák a fejüket meg húzgálják a vállukat. Tehát maradt az érzett fontosság, de ez is tud szép lenni.

Major Gyula Aki nekem hazát adott filmjében címe alapján már vártam a Katkits-féle pátoszt, de szimplán egy Kádár-rendszer alatt működő volt katonatiszt vezeti meg a film készítőit, akik leraktak elé egy kamerát aztán hagyták beszélni. Állítólag három és fél órán keresztül, úgyhogy örülhetünk – és dicsérhetjük érte a vágót – a 36 perces végeredménynek. Az interjúalany sztorizik katonai hírszerzői munkásságáról, melyet az amerikai kormánynak és CIA-nek végzett a szovjet hatalom és a Magyar Népköztársaság eszén jól túljárva. Tényleg a hazaszeretet vezérelte az infók átadására vagy volt mögötte kellő mennyiségű dollárköteg is? Sose derül ki. Ugyanis ez a kérdés nem hangzik el. A múlt rendszer hazaárulója, tehát hazafi? Eldönthetetlen.

Annyi mindenesetre biztos, ezek a filmek vitára késztették a zsűri tagjait, a nagyérdeműt és az alkotókat egyaránt, és ez az aktív kommunikáció folytatódott a konzultációknak helyet adó Zöld Szalonban, az ebédlőben, a büfében, sőt még a fesztivált záró buli táncparkettjén is. És éppen ez az, amit annyira szeretünk a független filmmustrákban.