Két film nevezése nagy vitát váltott ki saját országában. Egyikük a francia Christian Carion Joyeux Noel (Boldog Karácsonyt!) című filmje, mely a független francia producerek szerint politikailag motivált döntés révén lett a kiválasztott. A másik vitatható versenyző pedig az olaszok első sikertelen nevezése után elindított La bestia nel cuore, Cristina Comencini filmje.

Ugyanakkor szembetűnő Ausztria és Görögország hiánya az Akadémia által elfogadott idegennyelvű Oscar-nevezések listáján. Korábban kizárták az olaszokat is, mert a Private című filmjükben nem hangzik el olasz szó, de nekik megengedték, hogy fent említett másik filmjükkel mégis részt vegyenek a versengésben. Az osztrákoknak és a görögöknek viszont úgy tűnik - Michael Haneke Caché (Rejtett) és Pantelis Voulgaris Nyfes (Menyasszonyok) című filmje helyett - nem lesz újabb esélye a jelölésre, habár az ő problémájuk is nagyon hasonló az olaszokéhoz.

Az akadémiai szabályok szerint ugyanis a filmeknek a nevező ország (egyik) hivatalos nyelvén kell beszélnie, kivéve ha a történet bevándorlókról szól, és nagyrészt hazai alkotók jegyzik. (Idén volt ilyen példa is: a svéd Zozo című film, amely egy libanoni fiú svédországi kalandjait dolgozza fel.)

Az olasz Private (Közlegény) viszont Palesztinában játszódik és szereplői arab nyelven beszélnek - így aztán az sem segít az Oscar-esélyeken, hogy igazából Olaszországban forgatták és rendezője is olasz. Haneke mozija szintén emiatt esett ki: a rendező osztrák, részben osztrák pénzekből és helyszíneken készült, de sajnos francia nyelven. Az Osztrák Filmbizottság mindenesetre fut még egy kört, és megtámadja az Akadémia döntését.

A görög Nyfes esetében a bevándorlók megvannak, csak az a baj, hogy az Egyesült Államokba mennek, és ott ebből adódóan angolul beszélnek. Az idegennyelvű kategória viszont nem fogadhatja el az angolt - legfeljebb ha alkalmilag jelenik meg a filmben. A görögöknél azonban nagyrészt angolul zajlik a szövegelés, emiatt nevezésüket az amerikaiak nem fogadták el.

Egyelőre nem világos, hogy az olaszok esetében miért lehetett új jelöltet állítani, míg a másik két ország egyszerűen csak nincs rajta a hivatalos listán.

A nevezettek közül számos film viszont komoly babérokat tudhat már magáénak: a belga Dardenne-fivérek A gyermek című filmjükkel Arany Pálmát nyertek idén Cannes-ban, Jean-Marc Vallee C.R.A.Z.Y.-je a legjobb kanadai film lett Torontóban, a dél-afrikai Gavin Hood Tsotsi című műve ugyanott fődíjat kapott.   

Hivatalos és elfogadott nevezések

Argentína, El Aura, Fabian Bielinsky;
Banglades, Shyamol Chaya, Humayun Ahmed;
Belgium, A gyermek, Jean-Pierre and Luc Dardenne;
Bolívia, Say Good Morning to Dad, Fernando Vargas;
Bosznia-Herzegovina, Totally Personal, Nedzad Begovic

Brazília, Two Sons of Francisco, Breno Silveira;
Bulgária, Stolen Eyes, Radoslav Spassov;
Chile, Play, Alicia Scherson;
Costa Rica, Caribe, Esteban Ramirez;
Csehország, A boldogság közelében, Bohdan Slama;

Dánia, Adam's Apples, Anders Thomas Jensen;
Dél-Afrika, Tsotsi, Gavin Hood;
Dél-Korea, Welcome to Dongmakgol, Kwang-hyun Park;
Észtország, Shop of Dreams, Peeter Urbla;
Fidzsi-szigetek, The Land Has Eyes, Vilsoni Hereniko;

Finnország, Mother of Mine, Klaus Haro;
Franciaország, Joyeux Noel, Christian Carion;
Grúzia, Tbilisi-Tbilisi, Levan Zakareishvili;
Hollandia, Bluebird, Mijke de Jong;
Hong Kong, Perhaps Love, Peter Ho-Sun Chan;

Horvátország, A Wonderful Night in Split, Arsen Anton Ostojic;
India, Paheli, Amol Palekar;
Indonézia, Gie, Riri Riza;
Irán, So Close, So Far, Reza Mir Karimi;
Irak, Requiem of Snow, Jamil Rostami;

Izland, Ahead of Time, Agust Gudmundsson;
Izrael, What a Wonderful Place, Eyal Halfon;
Japán, Blood and Bones, Yoichi Sai;
Kanada, C.R.A.Z.Y., Jean-Marc Vallee;
Kína, The Promise, Chen Kaige;

Kolumbia, La Sombra del Caminante, Ciro Guerra;
Kuba, Viva Cuba, Juan Carlos Cremata Malberti;
Lengyelország, The Collector, Feliks Falk;
Luxembourg, Renart the Fox, Thierry Schiel;
Magyarország, Sorstalanság, Lajos Koltai;

Mexikó, Al Otro Lado, Gustavo Loza;
Mongólia, The Cave of the Yellow Dog, Byambasuren Davaa;
Németország, Sophie Scholl -- The Final Days, Marc Rothemund;
Norvégia, Kissed by Winter, Sara Johnsen;
Olaszország, La Bestia Nel Cuore, Cristina Comencini;

Oroszország, The Italian, Andrei Kravchuk;
Palesztína, Paradise Now, Hany Abu-Assad;
Peru, Dias de Santiago, Josue Mendez;
Portugália, Noite Escura, Joao Canijo;
Puerto Rico, Cayo, Vicente Juarbe;

Románia, The Death of Mr. Lazarescu, Cristi Puiu;
Szerbia-Montenegro, Téli álom, Goran Paskaljevic;
Szingapúr, Be With Me, Eric Khoo;
Szlovákia, The City of the Sun, Martin Sulik;
Szlovénia, The Ruins, Janez Burger;

Spanyolország, Obaba, Montxo Armendariz;
Svédország, Zozo, Josef Fares;
Svájc, Tout un Hiver sans Feu, Greg Zglinski;
Tajvan, The Wayward Cloud, Tsai Ming-liang;
Tadzsikisztán, Sex & Philosophy, Mohsen Makhmalbaf;

Thajföld, The Tin Mine, Jira Maligool;
Törökország, Lovelorn, Yavuz Turgul;
Vietnám, Buffalo Boy, Nguyen Vo Nghiem Mihn.