Az elmúlt másfél hónap belső vizsgálata eddig 6,5 milliárd forintos kárt mutatott ki a Magyar Televízió elmúlt évekbeli gazdálkodásának átvilágításakor - hangzott el Ragáts Imre ügyvezető alelnök szerdai budapesti rendkívüli sajtótájékoztatóján- De nem tesznek feljelentést korábbi vezetők ellen. Csermely Péter korábbi hírigazgató ma hamisnak nevezte az alelnök által vele kapcsolatban megfogalmazottakat.

Az intézmény elnöki jogkörrel felruházott vezetője úgy nyilatkozott: elvben heteken belül lezárulhat a "szerződésmélységig, bizonylatmélységig" nyúló vizsgálat.

Ragáts Imre, aki korábban az intézmény gazdasági igazgatója volt, kijelentette: nem érzi magát felelősnek az előállt helyzetért, mivel az említett szerződések tudtán kívül, az elnök, illetve a hírigazgató által köttettek.

Újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor az alelnök közölte: egyelőre nem áll rendelkezésre olyan adat, amely alapján feljelentést tennének korábbi vezetők ellen.

Mint elmondta: az elmúlt években több-kevesebb rendszerességgel 42 tanácsadót alkalmazott az intézmény, akik közül 11-ről eddig még nem derült ki pontosan, milyen tanácsokat is adtak; mindez Ragáts Imre szavai szerint rendkívül sokba, összesen 801 millió forintba került az MTV-nek.

A vezető úgy nyilatkozott a filmbeszerzések kapcsán, hogy az intézményben nem tartották be az idén tavasszal elrendelt beszerzési moratóriumot, mi több, jelentősen túl is lépték az e célra rendelkezésre álló keretet.

Csermely Péter reagálása

Nincs és nem is volt olyan szerződés a Magyar Televízióban, amelyről Ragáts Imre helyzeténél fogva ne tudott volna - így reagált Csermely Péter korábbi hírigazgató az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben Ragáts Imre egykori gazdasági főigazgató, jelenleg ügyvezető alelnök aznapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Ragáts Imrének pontosan tudnia kell, hogy a Magyar Televízió Rt.-ben érvényben lévő rendelkezések szerint most is teljes képtelenség, és az elmúlt időben is az volt, hogy egy szerződés pénzügyi vonatkozásait egy igazgató aláírására az intézmény teljesítse - fogalmaz Csermely Péter, hamisnak nevezve az alelnök által vele kapcsolatban megfogalmazottakat.

Állítása szerint soha nem fordult elő, hogy egy igazgató, különösen a hírigazgató egyedül szerződést köthetett vagy kötött volna bárkivel is, ezt ugyanis csak az intézmény elnöke tehette meg.

Voltak ugyan olyan szerződések az intézménynél, amelyekről az elnök kikérte az igazgatók véleményét, ám ebben a sorban első helyen mindig a gazdasági főigazgató állt, ezt a posztot pedig Ragáts Imre töltötte be.