55 országból 962 nevezés érkezett a 7. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra, ami kizárólag rövidfilmből egyedülállónak tekinthető Magyarországon. Az előzsűrizés lezárta után elkészült a versenyprogram, amelyben 93 alkotás szerepel: 65 fikció, 16 animáció valamint 12 kísérleti film, augusztus 30 és szeptember 3 között vetítik őket Budapesten.
A versenybe jutott alkotók július 30-ig akkreditálhatnak a weboldalon, amennyiben személyesen is szeretnék képviselni magukat a fesztiválon. "Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy a hátralevő 2 hónapban valahogy előteremtsük a fesztivál megrendezéséhez szükséges alapvető feltételeket, mert egy szösszenet kivételével valamennyi pályázatunkat elutasították! Úgy tűnik, hogy komolyan vették a kuratóriumok, hogy 2011 az önkéntesség európai éve, így aztán mindenki önkéntesen dolgozik a fesztiválon, viszont az alapvetően elmaradhatatlan dolgokat, mint a katalógust, mozibérletet, zsűrit vagy a díjakat ésatöbbit, mindenképpen meg kell oldani! De mi megoldjuk, és mindenkit szeretettel várunk szeptember első hetében a 7. BuSho fesztiválon!" - áll a BuSho hírlevelében.Még több magazin
magazin
Egy csapat elszánt anya közel harminc éve küzd azért, hogy a fogyatékkal élő gyermekének tisztességes lakhatást biztosítson arra az időre, amikor ő…
továbbmagazin
A vonatjegy-hamisításról szóló briliáns magyar animációs dokumentumfilm, az év legmegosztóbb testhorrorja és kedves karácsonyi mesék is érkeznek az…
továbbFriss
Nepp Józsefről és a Pannónia Filmstúdióról készül dokumentumfilm
Két magyar dokumentumfilmtervet díjaztak Zágrábban
Nepp Józsefről és a Pannónia Filmstúdióról készül dokumentumfilm
Premier előtti vetítésekkel érkezik az új magyar családi film
Cannes-i nagydíjassal folytatódik januárban a Mozinet Filmnapok
A Filmhu és az NFI közreműködésében készültő Filmgyár podcast adásaiban a hazai mozgóképipar, a filmfinanszírozás és a filmgyártás szakterületeiről beszélgetünk filmesekkel és a Filmintézet szakembereivel.
Filmgyár podcast #23: Stratégia a magyar animáció fejlesztésére
Filmgyár podcast #19: Reformkori város díszlet épült Fóton
Filmgyár podcast #21: Filmklub hálozat
a teljes dossziéNovember 15-én kilencedik alkalommal rendezik meg az Inkubátor Program pitchfórumát. Mi pedig szokásunkhoz híven egyenként bemutatjuk az alkotókat és filmterveiket.
Inkubátor 9.0 – Schnabel Annabella: Ennyit jelent, ha az ember felnőtt?
Inkubátor 9.0 – Karácsony Péter: Az utolsó vonatrablás
Inkubátor 9.0 – Dóczé Péter: Nyugalom megzavarására alkalmas
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dossziéOktóber 29-én indul az első BIFF, azaz a Budapest International Film Festival a Corvin moziban. A november 3-ig tartó eseményen olyan filmeket láthat először a magyar közönség, mint a Velencében körülrajongott The Brutalist, Andrea Arnold legújabb könnyfakasztója, a Bird vagy épp a német Oscar-nevezés, A szent füge magja.
Horváth Kristóf: Ez egy tiszta lappal induló fesztivál
Keményen dolgozó kisemberek a BIFF-en
A brutalistát is elhozza nekünk a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál
a teljes dossziéMagának viszonya volt Szirmai feleségével, időnként lekapdossa a titkárnőjét. Emellett tíz éve jeggyűrűt hord. Aztán számonkéri a halotton, hogy megbízhatatlan. Emberileg.