A Filmvilág júliusi számából

Az „angol Fellininek” is nevezett Ken Russell, zeneszerzőkről szóló rendhagyó életrajzi filmjeit (Lisztomania, Mahler) és barokkos rockopera-adaptációját (Tommy) követően sem fogyott ki alapanyagból, ha menetrendszerűen érkező provokációinak kiindulópontot keresett. A nyolcvanas években – részben Hollywoodban, részben a brit filmgyártásban – jelentős és nem utolsó sorban jövedelmező műfajok kiforgatásával alkotta filmjei legjavát, mind mennyiségi, mind minőségi értelemben. Russell műfajfilmjei lépést tartanak a kortárs, friss trendekkel, legyen szó science fictionről (Változó állapotok, 1980), thrillerről (Szenvedélyes bűnök, 1984) és horrorról (Gótika – A szellem éjszakája, 1986; A fehér féreg búvóhelye, 1988) – ugyanakkor valamennyiükre jellemző, hogy hőseiket ugyanaz a megszállottság és hedonizmus jellemzi, mint Russell korábbi filmjeinek szereplőit s persze magának a rendezőnek a habitusát. Az extázis iránti vágy rejlik e filmek mélyén, s ez fölforgatja a műfaji elvárásokat.