„A közvetítőnek ítélt cannes-i Arany Pálma nemcsak Joseph Losey karrierjének, de a Harold Pinterrel való együttműködésének is a csúcspontját jelentette. L. P. Hartley alapanyagként használt regénye érzékletesen adta vissza a fénykorát élő egykori világbirodalom íratlan törvényeit, a társadalmi érintkezés szabályait, a kor emberének elfojtott vágyait. A jól nevelt, de szegény sorból való Leo megilletődve mozog az óriási udvarházban; a szolgák hada és a nagystílű piknikek, az óriási étkező és a kert pázsitján játszott krikett-meccsek, nem utolsó sorban pedig Marian, Marcus gyönyörűszép nővére mély benyomást tesznek a fiúra. Marian bátorítja a fiú rajongását, e bátorításban azonban hátsó szándékok is vezérlik. A lány ugyanis családja és vőlegénye, a háborús veterán Viscount Trimingham háta mögött szenvedélyes viszonyt folytat Ted Burgess-szel, a birtokukon élő földműves bérlővel. A szerelmi ügyekben teljesen járatlan fiú közvetítői szerepre vállalkozik a titkos szeretők között: a feladat nem esik nehezére, hiszen isteníti Ted-et és csodálja Mariant. A szép nyári égen azonban viharfelhők gyülekeznek, és Leo egyre sürgetőbb erők, külső és belső kényszerek szorításába kerül.”

Joseph Losey (1909–1984) a hatvanas évek elejétől kultikus rendezőnek számított, aztán a hetvenes évek közepére kikerült a fősodorból, operafilmjével, a Don Giovannival utoljára még magára irányította a figyelmet, de ma már alig emlékeznek rá. Pedig volna mire. Amerikai létére a brit szokások és társadalmi viszonyok talán legélesebb szemű megfigyelője lett, a kiüresedett tradíciók és a hamis látszatok szigorú kritikusa. Sorozatunkban Losey három legsikeresebb angol filmjének -- A szolga, A baleset és A közvetítő -- keletkezését idézzük föl.