Európa legelső filmfesztiválja, a velencei mustra idén ünnepli 61. születésnapját. A szeptember 1-11. között megrendezendő fesztivál „Corto Cortissimo” elnevezésű mezőnyében Schilling Árpád Határontúl című 22 perces alkotása kel versenyre a legendás velencei oroszlánért és a legjobb európai film UIP díjáért. Az utóbbit 2002-ben Péterffy Zsófia Kalózok szeretője című filmjének ítélte a nemzetközi zsűri.

Schilling Árpádot 1999-ben a hazai kritikusok az év legígéretesebb rendezője díjjal tüntették ki, Nexxt című első játékfilmjével lett közismert a hazai mozik közönségének körében. A nevével fémjelzett Krétakör Színház hazánkban és külföldön egyaránt komoly sikereket ért el mind a szakma, mind a közönség körében. A 2003-ban készített No comment a Jött egy busz… című szkeccsfilm epizódjaként számos külföldi meghívást nyert el, a locarnói és montreali filmfesztivál is bemutatta programjában.

A Határontúl című költői hangvételű rövidfilmet a februári filmszemle mutatta be elsőízben a hazai közönségnek.

A velencei fesztivál más hazai érdekeltsége is lesz. A mustra digitális mozinak szentelt új szekciójában lesz látható Peter Greenaway rendezésében a magyar koprodukciós részvétellel készült Tulse Luper filmtrilógia befejező része. A Greenaway opusz magyar társproducere a Focus Filmet vezető Sipos Áron volt. A nagyszabású európai együttműködéssel készült alkotást remélhetőleg sok magyar részvételű koprodukció követi a közeljövőben.