A rangos, 1972-ben alapított Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál nagy figyelmet fordít a szerzői, kísérletező határátlépő filmekre. A horror filozófiáját 2021. június 2. és 6. között fogják vetíteni a hivatalos program „Regained” elnevezésű szekciójában, ami esszéfilmeknek, dokumentum-, hibrid és kísérleti filmek bemutatkozó terepe. A mostani válogatásba olyan klasszikus rendezők eddig nem ismert, frissen restaurált munkái is bekerültek, mint Orson Welles, George A. Romero vagy Walt Disney. A holland seregszemlét idén két részben tartják: az első etap online zajlott februárban, júniusban pedig várhatóan már élő, helyszíni vetítésekkel folytatódik.

A horror filozófiája független filmként készült, nemzetközi premierjét az alkotók megosztva tartották az innovatív alkotások bemutatásáról híres Torino Filmfesztiválon és a kelet-európai filmek egyik legrangosabb eseményén, a Cottbus-i Filmfesztiválon 2020 decemberében. Pár héttel később a filmet az neves brit film-folyóirat, a Sight and Sound 2020 legjobb esszéfilmjei közé válogatta.

Lichter Péter és Máté Bori egész estés, hét szegmensből álló absztrakt horror-antológiája Noël Carroll híres műfajelméleti könyvére, a The Philosophy of Horrorra (1990) épül. A horror filozófiája képsorait az alkotók két nyolcvanas évekbeli slasher film (Rémálom az Elm utcában, Rémálom az Elm utcában 2.: Freddy bosszúja) 35 mm-es tekercseinek képzőművészeti felhasználásával (roncsolásával, festésével és karcolásával) hozták létre. A horror filozófiája a zsánerfilmek és az avantgárd, a filmelmélet és Hollywood érzéki összemosására tesz kísérletet: arról a kísérteties gyönyörről tudósít, amit a művészetelmélet vagy egy jó horrorfilm is kiválthat a befogadóból.

A rendezők nem titkolt célja egy mély műfajelméleti meditáció létrehozása volt, ami a Művészetfilozófia és a Popkultúra összefonódásának örök szépségét ünnepli, hiszen a filmelmélet maga egy mágikus, titokzatos tér, amiben jó elmerülni. A roncsolt filmkockák és a karakterek összecsukló testeinek szinte kézzelfogható képei olyan intenzíven ragadják meg a nézőt, hogy elmosódnak a határok az egyén és a közösség, az emberi és a nem-emberi vagy a test és a természet között. Ezalatt az utazás alatt a Néző maga is szerves része lesz az alkotói folyamatnak, melynek során az ásványok, a rovarok, nedvek és testek mind-mind együtt léteznek, majd végül egy burjánzó szimfóniában teljesednek ki.

A film a rendezőpáros második közös egész estés munkája. A horror-antológia producere és fesztiválstratégája Nedeczky Dóra (Mindwax) elmondta, hogy tervezik a film itthoni bemutatását is, ami a vírushelyzettől és a filmbemutatók várható bőségétől függően fog majd formát ölteni.

Forrás: Mindwax