2003. 07. 10. filmhu
A H.S.C. tagja lett Tóth Zsolt
A legjobb operatőrök közt
A H.S.C. (Magyar Operatőrök Társasága) felvette tagjai sorába Tóth Zsoltot, az Arccal a földnek és a Posztkatona operatőrét. Az élmezőnyt jelentő tagozatba, ahová Tóth Zsoltot is beválasztották, 56 szakember tartozik. A tagság minőségi védjegyet jelent: a legjobb operatőröket tömörítik a szervezetbe.
Tóth Zsolt 67-ben született Vácott, a Zsámbéki Tanítóképzőben érettségizett, majd a Filmművészeti Főiskola operatőr szakán szerzett diplomát 96-ban.
A Magyar Operatőrök Társasága (H.S.C.) a filmgyártásban, a televíziózásban és a rokon szakmákban működő, hivatásos bejegyzett társadalmi, szakmai szervezet, önálló jogi személy. Célja a magyar operatőrök szövetségbe tömörítése műfaji megkülönböztetés nélkül a hazai mozgóképkultúra fejlesztése érdekében. Képviseli tagjai szakmai, anyagi, erkölcsi és szociális érdekeit, mint az operatőrök képviseleti irodája.
Szabó Gábor operatőr, a H.S.C. vezetőségi tagja - aki egyúttal Tóth Zsolt főiskolai tanára volt - a filmhu kérdésére elmondta, hogy szervezetük, miként több országban is, az amerikai A.S.C. (American Sociaty of Cinematographers) mintájára jött létre. A tagság minden országban minőségi védjegyet jelent: a legjobb operatőröket tömörítik a szervezetekbe. Országonként azonban különböző feltételekkel vesznek fel tagokat. Amerikában például csak a már sok játékfilmben dolgozó és két ajánlóval rendelkező szakembernek van esélye, és a szervezet minden tagjának vétójoga van a felvételt illetően.
Magyarországon 5 fős bizottság bírálja el az alaptagságra vonatkozó kérelmet, majd egy szintén 5 fős zsűri végzi el a tagozatba sorolást. Több tagozat létezik ugyanis a H.S.C.-n belül.
Az élmezőnyt jelentő tagozatba - ahová Tóth Zsoltot is beválasztották - 56 operatőr tartozik, ők azok, akik kiírhatják nevük után a H.S.C. betűket. 37-en vannak a tiszteletbeli tagozatban, leginkább nyugdíjasok vagy külföldön dolgozók, mint például Zsigmond Vilmos és Kovács László. A 3. (alap)tagozat 123 főt számlál, és minden egyes munkájuknál külön kérvényezniük kell a minősítő betűk használatát.
Szabó Gábor arról is nyilatkozott, hogy a tagságba kerülésnek nincs objektív feltétele, mindannyiszor egyedi esetként bírálják el a jelentkező munkáit. Tóth Zsolt jelenleg a második nagyjátékfilmjét forgatja, de kisfilmekkel komoly díjakat nyert már. Szabó szerint mindenképp fel kell figyelni arra, aki két külföldi fesztilválról is a legjobb operatőr díját hozza el.
Szabó Gábor úgy látja, a H.S.C.-tagság egyelőre csak presztízs-szempontból jár előnnyel, de hosszabb távon a szervezet hasonló szerepet szeretne betölteni az operatőrök körében, mint a doktori címeket adományozó Orvosi Kamara. Bizonyos fokú munkákat csak H.S.C.-minősítéssel lehetne elvégezni, például az államilag támogatott játékfilmeknél működhetne ez kívánalomként. Ugyanakkor Szabó szerint nem csak az operatőrök esetében merül fel a szakmai védjegy szükségessége, hanem a filmgyártásban dolgozó valamennyi szakembernek védettséget kellene nyújtani. Szemben a mai, teljesen szabályozatlan rendszerrel: elválasztani a minőségi munkát a hozzá nem értéstől.
Tóth Zsolt munkáiból:
játékfilm:
ARCCAL A FÖLDNEK 2001 r. Tolnai Szabolcs
33. Magyar Játékfilmszemle: zsüri különdija
kisjátékfilm:
POSZTKATONA 2002 r. Buvári Tamás
Mediawave 2003: legjobb operatör dija
ÉLETBEVÁGÓ 1999 r. Buvári Tamás
Kamera Hungária Fesztivál 2001: alkotói dij az operatöri munkáért
TEMETÉS 1997 r. Szász János
33 KÉP 1996 r. Iványi Marcell
dokumentum:
TABU 2002 r. Nordin Eszter
FIPA, Biarritz 2003: zsüri különdija
Worldfest, Houston 2003: Ezüst Remi-dij
A HOLOCAUST SZEMEI 2000 r. Szász János
SZINORSZÁG KAPUJÁBAN 2000 r. Molnár György
tv-film:
TUDOM, PÁRIZS! 1999 r. Xantus János
A KÉS 1999 r. Tóth Tamás
Tóth Zsolt jelenleg Salamon András GETNO cimü filmjén dolgozik.