A sörnyitó asszonyA Katapult jövőbeni tervei között szerepel Török Ferenc következő nagyjátékfilmje, melyet már be is adtak a gyártási pályázatra. Angelusz elmondta, hogy az Overnight című filmterv a rendező trilógiájának záródarabja lenne. A Moszkva tér a rendszerváltás idején játszódik, a Szezon pedig a rendszerváltás veszteseit mutatja be. A harmadik film a yuppie-k, a "nyertesek" világába kalauzol. Tavaly Török Ferenc már rendezett a Katapultban: az ARTE és a RBB-Loox televíziók koprodukciójában minden európai országban felkerestek egy-egy rendezőt és gyártócéget, hogy készítsenek rövidfilmet hazájuk egy jellemző szobráról. Így született meg A Szabadság szobra, avagy a a sörnyitó asszony című produkció, melyet a Kamera Hungárián vagy a Titanic Fesztiválon mutatnak majd be a többi európai szoborfilmmel együtt, illetve a partnerként közreműködő Magyar Televízió is vetíteni fogja. 

Másik nagyobb tervük Erdélyi Dániel filmje, amely Cserna-Szabó András írása alapján Az üres csizmácskák éjszakája címmel készül majd. A Katapult kis részben ugyancsak koprodukciós partnere az Eurofilmnél készülő Taxidermiának, Pálfi György második játékfilmjének.

A kisfilmek terepén Groó Diána Urlicht című munkáját gondozzák, valamint Szőke Szabolcs életművét szeretnék feldolgozni egy dokumentumfilmben, olasz-francia-magyar koprodukcióban.

A Katapult Film az idei Szemlén Groó Diána Csoda Krakkóban című filmjével vesz részt, valamint náluk készült a Hétköznapi enciklopédia 1., Hajdu Szabolcs kísérleti dokumentumfilmje is.