Hogyan vetítjük ki saját identitásproblémáinkat, bizonytalanságainkat az ember legjobb barátaira? Lakatos Róbert rendező (Csendország, Ördögtérgye, Bahrtalo! Jó szerencsét!) elsőként a Variety-nek nyilatkozott arról, honnan jött az ötlet: egyszer megpróbált utódót tenyészteni öregedő kuvaszának, ám a kísérlet a kutyatenyésztés szigorú szabályozása miatt kudarcba fúlt.

A kolozsvári filmes fokozatosan ébredt rá, hogy az emberi társadalom szinte minden problémája megnyilvánul az ebek és tenyésztők szigorú keretek közé szorított világában, beleértve a nacionalizmust, a rasszizmust vagy a kisebbségek helyzetét, „csak sokkal brutálisabb módon.”

Egy önreflektív, dokumentum-esszéfilmnek írnám le. A nagy politikáról szól, a kutyapolitikán keresztül” – mondta el megkeresésünkre a rendező a Ki kutyája vagyok én? című filmjéről, amit még a Nemzeti Filmintézet elődjénél, a Filmalapnál kezdtek el fejleszteni. A film elkészítése több évet vett igénybe, magyar részről előbb 2 millió forintos fejlesztési támogatást, majd 42 millió forintos gyártási támogatást kaptak hozzá, amit a Román Film Központ és a Kreatív Európa Program is kiegészített.

Ki kutyája vagyok én? / Fotó: Other Film

Az egészestés dokumentumfilm a budapesti Other Film és a bukaresti microFILM koprodukciójában készül, producerei Balogh Rita, valamint Alecu és Adele Solomon, akik nevéhez többek között Călin Peter Netzer Arany Medve-díjas Anyai szív és Radu Jude szintén Arany Medve-díjas Bad Luck Banging or Loony Porn című filmje fűződik.

Balogh Rita, az Other Film vezetője és a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál társalapítója szerint a film elsődleges rétege az erdélyi magyar identitás szerteágazó kérdéseit boncolgatja. "Provokatív film, de izgalmas és felemelő benne, hogy a hazai és a román támogatással készül, így a produkciós struktúrával is tudjuk közvetíteni a film üzenetét: meg lehet beszélni ezt a nehéz kérdést, és együtt is lehet nevetni a hülyeségeinken, egy közös művészeti alkotást létrehozva. Számomra nagy büszkeség, hogy így fog megvalósulni.

A Ki kutyája vagyok én? már utómunka fázisban van, jelenleg a fényelésnél tartanak. Augusztus végére készülhet el, de első körben filmfesztiválokra nevezik, a hazai mozikba csak a nemzetközi premiert követően kerülhet.

Címlapkép: Lakatos Róbert a filmben / Fotó: Other Film