A Friss Hús minifesztivált a Magyar Filmszemle hiánya hozta létre: mivel idén nem rendezték meg a magyar film éves mustráját, így a kisfilmes alkotóknak nem volt lehetőségük megmutatni legújabb munkáikat. A Daazo.com - European Short Film Centre május 28-án és 29-án a Toldi mozi két termében teltházas vetítéseken 26, azaz huszonhat új kisjátékfilm mutatkozott be, a vetítések után pedig Gyenge Zsolt kritikus vezetésével a közönség és az alkotók vitatták meg a látott alkotásokat.


Nagy Dénes: Lágy eső című filmjének előzetese

A kétnapos rendezvény felhozataláról a nézők mondtak véleményt: a közönségszavazáson a Toldi mozi, a Libri könyvkiadó és a Sauska borászat által felajánlott fődíjat Nagy Dénes Lágy eső című filmje nyerte. A kisfilm Tar Sándor azonos című novellájának adaptációja, amely a Gerő Marcell és László Sára vezette Campfilm gyártásában készült a belga Novak Prod együttműködésével. A díjat Nagy Dénes vidéki elfoglaltsága miatt László Sára producer vette át.

frisshus 2
László Sára producer átveszi a díjat a Daazo alapítóitól

A Toldi mozi mindenképpen műsoron szeretett volna tartani egy kisfilmet, és mivel a 28 perces Lágy eső túl hosszú a moziforgalmazáshoz, a közönségszavazás második helyezettje, Tóth Barnabás Újratervezés című munkája lesz egy hónapig a Toldi mozi műsorán. A 12 perces alkotásban Pogány Judit és Kovács Zsolt veszekednek folyton-folyvást az autóvezetésről. A film a Rákospalotai Önkormányzat és a Laokoon Film segítségével készült, idén februárban már elnyerte a Filmkritikusok díját is.


Újratervezés - Tóth Barna filmje

A Friss hús minifesztivált első alkalommal rendezték meg a Toldi moziban - két nap alatt több mint 1500 néző mozizott és szórakozott a rendezvényen. A Daazo.com a továbbiakban is tervez kisfilmes bemutatókat, és a legújabb filmes munkákat bemutató Friss húst is szeretnék megtartani jövőre is.

A Friss húson bemutatott rövidfilmekről bővebb információ
A filmekbe itt lehet belekukkantani 
A rendezvényhez kapcsolódó kiadványt itt lehet megnézni online
Fotók a rendezvényről: Első nap  Második nap