A fesztivál két nagy kategóriában zajlik, az egyikbe 49 olyan filmet hívtak meg, amit 2013-ban a 10 hazai filmes seregszemle valamelyikén már díjaztak, a másikban pedig a szemlére nevezett alkotások versengenek. A versenyfilmek közé 57 dokumentum- és kisjátékfilm, valamint filmetűd érkezett Magyarország 23 településéről, valamint Szlovéniából, Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről.

A Savaria Filmszemle a hazai fesztiválok díjazott alkotásainak versenyével minőségi tartalmat keres a helyi televíziók számára, amelyeket egyre gyakrabban keresnek meg függetlenfilmes alkotók és közösségek azzal az igénnyel, hogy vetítsék az alkotásaikat, mondta el az MTI-nek Lovass Tibor, a fesztivál főszervezője. A  beérkezett 75 és fél órányi anyagból az előválogatás után négy helyszínen párhuzamosan 24 órányit vetítenek, de valamennyi alkotás lehetőséget kap majd a bemutatkozásra a Szombathelyi Városi Televízió hétvégi műsoraiban. A vetítések pénteken délben kezdődnek.

Szombaton délelőtt az Agora Savaria Filmszínház aulájában forgatókönyvírók számára rendeznek workshopot, amelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja beszél a Magyar Média Mecenatúra pályázati lehetőségeiről, valamint Köbli Norbert, a Forgatókönyvírók Országos Egyesületének elnöke tart előadást. Délután egy filmszakmai beszélgetés zajlik hasonló témában Cs. Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára és Kollarik Tamás részvételével.