A Titanic Filmfesztivált eddig is számtalan szál fűzte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemhez: a MOME hallgatója, Görömbei Luca tervezte a Hullámtörő díjat, a fesztivál arculatát és befutófilmjeit évekig az itt tanító Csáki László és Pálfi Szabolcs alkotta Hipocaloric Group készítette.
Idén ez az együttműködés hivatalos formát öltött: a fesztivál befutófilmjét Carlson Hanna animáció szakos hallgató készítette, a MOME Média Intézete pedig egyhetes intenzív workshopot tartott a Kísérleti Média Stúdiumok keretében a Titanic arculatkészítésének kísérleti modellezésére. A kurzus célja az volt, hogy a hallgatók csapatmunkában koncepciókat és kommunikációs megoldásokat fejlesszenek ki egy jövőbeli lehetséges arculat és kommunikációs módok kialakításához. A workshop során a Média Intézet négy szakmai területe képviseltette magát. A diákok az animáció, a fotográfia, a Média Design és a tervező grafika tanszékek által delegált tutorok, Bodóczky Antal, Fabricius Gábor, Hegyi Béla és Huszár Dániel felügylete és iránymutatása mellett dolgozták ki elképzeléseiket. A tervek szerint 2014-ben egy még szorosabb együttműködés keretében a Titanic megújuló fődíját is a MOMÉ-n tervezik majd.
A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, amely 2005-óta versenyfesztiválként is működik. A fesztivál az elmúlt 20 évhez hasonlóan 2013-ban is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból. Idén előreláthatólag 60 filmet láthat majd a közönség, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait.