A repülés története Cannes-ban

Kenyeres Bálint, a nemzetközi porondon Cannes-ban, a Rendezők Kéthete válogatásban debütáló rövidfilmjét, A repülés történetét A Pankrátor kísérőfilmjeként mutatja be május 21-től a Forum Hungary. A francia-magyar alkotást, amelyet a Magyar Filmszemle nyitóünnepségén láthatott először a közönség, a rendező Beregi Tamással együtt írta. Az operatőr Erdélyi Mátyás, a hangmérnök Zányi Tamás, a vágó pedig Politzer Péter volt.




Filmvetítés Schuller Imre emlékére

Schuller Imre operatőr, filmrendező 90. évében elhunyt. Ez alkalomból egy rendhagyó bemutatót terveznek 2009. május 14-én 19 órakor az Urániában, ahol olyan filmeket is láthat a közönség, amelyeket moziban még sosem mutattak be. Azt est folyamán vetítésre kerülő filmek a Requiem, az Im memoriam, az Átkelés a Granicuson, a Holdfogyatkozás, és a Hajnali imádság. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.


Európa legjobbjai a magyar vállalkozói filmek

Mindkét döntőbe jutott magyar vállalkozói kisfilm tarolt a brüsszeli „Oscar-on”: a Földszint 1 Produkció által, két kishörcsög főszereplésével készített "Vállalkozó vs. munkavállaló" című film Európa legjobbja lett, míg a Jam Film munkája a bronzérmet hozhatta el a 2009. május 6-i brüsszeli díjátadóról. Az Európai Bizottság az Európai Kis- és Középvállalkozások Hete rendezvénysorozat apropóján idén először hirdetett filmes versenyt. A pályázat célja a vállalkozói lét népszerűsítése volt.