Az Oscar-díjakat is odaítélő filmművészeti akadémia 683 új tagot hívott meg a soraiba azt követően, hogy fél évvel ezelőtt bejelentette: 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. Az idei meghívottak száma az eddigi legnagyobb, több mint a duplája a tavalyinak - nyilatkozta Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke.

Idén januárban ismét komoly feszültséget okozott, hogy már második éve kizárólag fehér színészek kaptak Oscar-jelölést a színészi kategóriákban - ezért sokan a szervezet főként fehér férfiakból álló tagságát tették felelőssé.

A meghívott színészek között ott van például Idris Elba, Chadwick Boseman, Eva Mendes vagy America Ferrera. Felkérték a tagságra Csao Fej kínai operatőrt, Taneda Johei japán díszlet- és látványtervezőt, Patricia Riggen mexikói rendezőt és Fitzgerald Diggst, ismertebb nevén RZA-t, a Wu Tang Clan rapzenekar tagját is, aki többek között Jim Jarmusch Szellemkutya című filmjéhez írt zenét.

Az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) Beverly Hills-i irodája

A magyar érintettek közül egyébként Nemes Jeles két meghívást is kapott: az egyiket rendezőként, a másikat forgatókönyvíróként. Ezzel egyike lett annak a tizennyolc filmesnek, akiket több szakma képviseletében is soraiba invitált az Akadémia. Miként a többieknek, így Nemes Jelesnek is döntenie kell, hogy melyik tagozat ajánlatát fogadja el.

Forrás: MTI. A címlapfotón balról jobbra: Clara Royer, Nemes Jeles László, Erdély Mátyás és Röhrig Géza.