Vasárnap este magyar sikerrel zárult Lengyelország legnagyobb nyári filmfesztiválja a sziléziai Wroclawban. A 11. alkalommal megrendezett „Új horizontok” (New Horizons) nemzetközi filmfesztivál zsűrijének elismerő oklevelét Kardos Sándor A sírásó című Rilke-feldolgozása nyerte el. A célfotókamerával rögzített különleges mozgókép a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a Fipresci rangos díját is elnyerte Wroclawban. Az elismeréseket Kardos Sándor rendező-forgatókönyvíró, aki a film operatőre is egyben, és Muhi András producer személyesen vette át a díjátadón.

A leginkább operatőrként ismert Kardos Sándor a cannes-i filmfesztiválon bemutatott Résfilm-ben (2004) kísérletezte ki A sírásó-ban is használt egyedi technikát, melynek lényege a valóságos jelenetek célfotókamerával való lefilmezése. „Mióta filmet készítek, bizonyos értelemben zavar, hogy a filmkép túlságosan konkrét, mert technikailag arra törekszik, hogy a mindennapi térérzetet utánozza. Így a történettel beizzítja a fantáziát, majd képekkel lefékezi azt, és nem engedi szárnyalni az embert. Mindig vágytam egy eszközre, amely szelleme szerint másképp viselkedik. Tegyük fel, időben rögzíti a teret. Sosem gondoltam volna, hogy létezik!”- összegezte törekvéseit Kardos Sándor A sírásó kapcsán.

A wroclawi „Új horizontok” nemzetközi filmfesztivál 11 napja alatt 44 országból érkező 483 mozgóképet tűzött műsorra, a játékfilmek nemzetközi versenyében 14 munka indult. A fesztiválra több mint 400 szakmabeli látogatott el, közönség száma meghaladta a 111 000-et.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.