Ödipusz története és a rendőri korrupció találkozik Nagy Viktor Oszkár filmjében, az Apaföldben a Screen Daily újságírója, Dan Fainaru interpetációjában. A látvány, a kép sokkal markánsabb, mint a történetmesélés, nehéz nem arra gondolni, hogy a vizuális formát találta meg a rendező előbb, aztán építette fel a történetét, de mindez nem csökkenti a film erejét. Fainaru kiemeli Dobos Tamás operatőri munkáját (nagyszerű világítás, tökéletes színek és kompozíciók), amely által az Apaföld a legjobb magyar filmek sorába illik.

Ugyanő méltatja  Sopsits Árpád filmjét, A hetedik kört. A film elmélyült vitát kínál a hitről, Isten létéről és egyéb egzisztenciális kérdésekről, s annak ellenére számíthat fesztiválmeghívásokra, hogy sok helyen a kamaszkori öngyilkosságok cenzoriális problémája is fölé tornyosul majd. A szépen fényképezett és óvatosan vágott film kíméletlenül őszinte, a gyerekek kitűnő játéka csak akkor bicsaklik meg, amikor olyan filozofikus dialógusokat kénytelenek mondani, melyek idegennek hangzanak a szájukból.

A hetedik körnek cenzoriális gondjai is lehetnek külföldön

A Cineuropa a disztópiák előretörését emeli ki , melyek a maihoz meglepően hasonló világokat mutatnak be. A látványvilágában nagyszabású 1 Borges-i koncepciója a pszichológiai fogalmakra utaló "kísérleti képzelet" műfajába helyezi magát. Az Adás nem épít annyira a látványra, mint az 1, mégis képes az egyszerűsége okán ugyanolyan erős vizualitást elérni. Vranik A fekete kefe után ismét bizonyítja a szokatlan dolgok iránti érzékét.

Az indieWIRE.com szerint a leginkább várt film kétségkívül a Nem vagyok a barátod volt, ami két nagyobb produkció közötti gyors munkának tűnik. A rövidebb,de épp kellő hosszúságú óvodai epizódot természetes, gördülékeny narráció jellemzi, ellentétben a fikciós résszel, amely túl széttartó, túl sokat bízik a véletlenre, hogy abból nyerjen összetartóerőt. Az olcsó videólátvány is fényévnyire van attól a jól komponált képiségtől, ami Pálfi korábbi munkáira jellező volt.

Disztópiák a magyar film jelenében

A színészből lett rendező Szabó Simon Papírrepülőkje hasonló módszerekre épít, mint a Pálfi-film, és jobban is működik nála. Bár a film anyaga nem elég 88 percre, tény, hogy többet tudunk meg belőle Budapest fiataljainak életéről, mint a Nem vagyok a barátodból. A zárójelenet budapesti látképe a "Köpd ki vagy nyeld le!"-felkiáltással fűszerezve kicsiben mutatja a film energiáit és szellemét.
 
A (látványvilágát tekintve is) low budget, új technológiával készült filmek után essen szó a régimódi darabokról is, amelyeknek hagyományosan pazar látványvilága már a múltté, ahogy ezt az 1 és az Adás is bizonyítja. Mindkét munka az erős látványra épít - ezen belül az Adás a kameramozgás hiányára -, képileg sokkal erősebbek, mint a narráció síkján. Ám tagadhatatlan, hogy mindkét filmben motoszkál pár, erős vizualitásba csavart elgondolkodtató tézis. 

A közönségfilm és a szerzői film közötti ösvényen jár a szerző szerint Gárdos Péter Tréfája, Sopsits Árpád A hetedik köre, illetve Mátyássy Áron Utolsó idők-je. Mindhárom film a fiatalokkal foglalkozik, mindhárom érezhetően inkább fesztiválokra készült, és a felelősségről beszél, valamint a közönyös, érzéketlen világban bekövetkező tragédiákra hívja fel a figyelmet.

Az Apaföld csak a magyar zsűrinek nem volt elég jó
 
Keményffy Mázlija is hasonló alapállásból indul, bár ez a hagyományos vígjáték sokkal több humoros pillanatot kínál, még akkor is, ha a film összeségében inkább a honi, maximum a régiós közönségnek szólal meg, csakúgy, mint a Valami Amerika 2, a Bacsó Péter eddigi mélypontját jelentő Majdnem szűz, vagy a Kaméleon.

A kortárs magyar film reménysugarát a cikket jegyző Boyd van Hoeij szerint a lecsupaszított apa-fiú történet, az Apaföld jelenti, amit a zsűri igazságtalanul mellőzött, csak a külföldi kritikusok értékelték a Gene Moskowitz-díjjal.