A szinte teltházas filmvetítés után a beszélgetésre is sokan voltak kíváncsiak, amelyet Szabó Gábor és Kardos Sándor moderált. Kardos Sándor a közönséggel megosztotta, hogy mennyire lenyűgözte az alkotás, hogy a film kibogozhatatlan szerkezete, a mélységben komponálás zavarba ejtően gazdag távlatai, valamint a fegyelmezett rendben megbúvó aszimmetria elbűvölték. Kardos beszélgetés indító összefoglalójából tökéletes képet kaphattunk a rendező vizuális stílusának jellegzetességeiről, ráadásul olyan nézőpontból tekinthettünk ezúttal a filmre, melyben kevésszer lehet részünk.
Borbás István először arról a folyamatról mesélt, hogy hogyan alakult ki ez a jellegzetes filmes történetmesélési forma és stílus. 1984 óta dolgoznak együtt a rendezővel, aki ekkor egy korábbi filmje miatt ki volt szorítva a filmes szakmából. Az elszigeteltség arra ösztönözte a rendezőt, hogy saját kezűleg, mások beleszólása nélkül kezdjen filmeket készíteni. Főleg reklámfilmekkel foglalkozott, 1985-ben Borbás Istvánnal készítettek együtt egyet, amelyben kifehérített idős amerikai asszonyok szerepeltek. A reklámfilm Cannes-ban díjat nyert, az alkotást mi is megnézhettük. De láthattuk közösen készített választási kampányfilmjüket is, ami a jóléti társadalom előnyeit mutatta be. Ekkor kezdték el kidolgozni azt a világítási technikát, amely majd a későbbi játékfilmeket is meghatározza, olyan lágy fényhatást akartak létrehozni, ami nem vet árnyékot. A fehérre festett szereplők itt is megjelennek, a szomorú bohóc metaforáját itt kezdték el kidolgozni, és a tér és az emberek viszonyának hangsúlyozásával is itt foglalkoztak először. A „tér meghatározza a tudatot” és ezt azzal tudják érzékeltetni, hogy a tér részleteinek fontosságát kiemelkedő helyen kezelik. Az Egy galamb… képei is követik ezt a rendszert, nagyon fontos hogy a statikus hosszúbeállítások, melyek általában elég tágak és részlet gazdagok, be tudják fogadni a szereplőket, és azzal hogy a térben egy bizonyos helyre illesztik őket, elérjék a kívánt hatást. A film hangsávja is nagyon fontos eszköz a térélmény alakításában. A zörejezést utólag adják hozzá a jelenetekhez.
Nézd meg az Egy galamb... előzetesét!
Megtudtuk, hogy a sajátos forgatási technikájáról híres rendező filmjeit forgatókönyv nélkül, csak szövegkönyv és a beállításokról készült rajzok nyomán készíti. Ezek a rajzok nagyon fontosak, hiszen ebben alakítják ki a megfelelő arányokat, és ehhez igazítják a beállításokat és díszleteket is. A jelenetek legnagyobb részét Roy Andersson stúdiójában veszik fel, még a külső jeleneteket is díszletekből, makettekből alakítják ki, mégpedig azért, mert a tökéletesre beállított arányok az eredeti helyszíneken elvesznének. Egy jelenet elkészítését általában azzal kezdik, hogy leteszik egy helyre a kamerát és a képéhez állítják be a díszleteket. Felépítik a falakat, leteszik a padlót, beállítják a bútorokat és mindezt addig csiszolják és tökéletesítik, amíg jónak nem találják. A filmben az egyik leghosszabb „leggrandiózusabb” jelenetben egy városszéli kocsmában vagyunk. Megjelennek a film főszereplői is, a szórakoztatóipari termékekkel házaló kereskedők és elkezdik bemutatni termékeiket (a klasszikus vámpírfogat extrahosszú tépőfoggal, nevető zsákocskát és egyfogú bácsis maszkot) a korábbról már ismert betanult szöveggel. Ezután XVIII. századi katonák tépik fel az ajtót, kidobják a nőket, majd belovagol XII. Lajos és ásványvizet rendeltet magának. Az üvegfalú ivóból jól látszik, hogy az utcán díszesen átvonul a király hadserege. Ezen a jeleneten keresztül mutatta be Borbás István a forgatás fázisait. Mivel ez a jelenet ennyire hosszú és bonyolult a filmben, egyedüliként itt található fahrt a hosszú beállításban. A díszleteket 2 héten keresztül építették és a jelenet forgatása 4 napig tartott. A beszélgetés során vetített filmek között werk fotókat is láthattunk a díszletépítés fázisairól, és a pincekocsmás jelenet előtérmakettjeit is megcsodálhattuk a tökéletesre beállított perspektíva nélkül.
Nézz bele a forgatásba! - werk
A hosszúbeállítás nehézségeiről is szó esett, arról hogy miképp tudják elérni a színeszek koreográfiájával, hogy a térben sokszorosan felszabdalt képen mindig pont oda nézzünk, ahol épp a fontos vagy az érdekes esemény történik. A felvételeket rengeteg próba előzi meg, melyek során pontosan ki tudják számítani, hogy mihez képest mi és mikor történjen. Az egyik legvisszataszítóbb jelenetben majomkísérletet láthatunk (a majom igazából egy kézivezérlésű robot volt) miközben az egyik doktor a háttérben telefonál („nagyon örülök annak, hogy jól vagy” ismétli már el ő is sokadszorra a frázist, amit sok telefonálás alkalmával hallhatunk a filmben). Azért tudták olyan pontosan összeilleszteni a majom és a színész gesztikulációját, mert a kézzel vezérelt robotot jól lehetett igazítani a színész testbeszédéhez. De ugyanakkor voltak olyan jelenetek, melyekben sokszor segített a véletlen: egy csókolózó pár éppen elkezdi egymást fogdosni, háttérben egy hatalmas kutya ül, aki amint elkezdődik a tapogatózás szemérmesen elfordítja a tekintetét.
A rendező személyéről, a hosszú évekig tartó forgatások fókuszáltságáról, humorának élénkségéről is kérdezték Borbás Istvánt, aki szerint nagyon fontos, hogy Roy Andersson mindig érzi a humor ritmusát és ezzel tudja fenntartani a szereplők, filmes dolgozók érdeklődését. Az amatőr színészekre pedig az tud hatással lenni, hogy a felvételt 20-30 próba is megelőzheti, ezért már mindent úgy csinálnak, ahogy a rendező akarja. Megtudtuk, hogy mivel a legtöbb jelenetet utószinkronizálják, a rendező előmondja a szövegeket, segítve ezzel a monológok, párbeszédek ritmusát. Érdekesség fűződik az amatőr szereplők castingjához is: sokszor az utcán járva-kelve kerül rá sor, ugyanis a rendező egyszer csak meglát egy érdekesnek tűnő figurát és megkéri, hogy szerepeljen a filmjében.
Nézd meg a rendező operatőr alkotópáros egyik közös kisfilmjét!
A beszélgetés végén, megtekinthettük Roy Andersson és Borbás István egyik rövidfilmjét, amely 1991-ben készült és felvonultatja a legtöbb stiláris eszközt, ami A galamb…-ot is jellemzően meghatározza.
A struktúra, a hosszúbeállítások, a világítási technika és a steril terek, mint stiláris jellemzők, a szomorú bohóc fogalmivá tétele archetípusként használva, és a tragikus és abszurd világszemlélet, továbbá társadalomkritika is jellemzi a svéd mester filmjeit.
Olvasd el interjúnkat Pálos Gergővel is!
