A Strange Way of Life című alkotás a hivatalos programba kapott meghívást, a világpremiert követően a közönség találkozhat is a rendezővel és a stábbal. A fesztivál közleménye szerint a félórás western egy állattenyésztő, Silva Pedro (Pascal) és egy serif (Ethan Hawke) találkozásának története. A két férfi 25 év után találkozik ismét, miután korábban bérgyilkosként dolgoztak együtt.

„A Strange Way of Life címe Amalia Rodrigues (énekesnő) híres fadójára utal, amelynek szövege azt sugallja, hogy nincs idegenebb élet, mint az, amelyet a saját vágyainknak hátat fordítva élünk" – idézte a spanyol rendezőt a fesztivál közleménye. Egy podcastban queer westernként hivatkozott a rövidfilmre, elmondta, hogy a western összes műfaji kelléke megtalálható benne, viszont "olyan párbeszédek lesznek majd hallhatóak a két férfi között, amelyekre szerinte westernben még nem volt példa". 

Pedro Almodóvar második alkalommal forgatott angol nyelvű filmet. Az előzőt, az Emberi hang című rövidfilmet Tilda Swintonnal a főszerepben a velencei filmfesztiválon mutatták be 2020-ban. A spanyol alkotó rendszeres vendég Cannes-ban, a Mindent anyámról és a Volver című drámája is díjat nyert a fesziválon, 2017-ben pedig ő volt annak a zsűrinek elnöke, amely az idei zsűrielnök Ruben Östlund svéd rendező A négyzet című filmjének ítélte az Arany Pálmát.

A 76. cannes-i filmfesztivál május 16-án a Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi film díszbemutatójával nyílik meg. A kosztümös filmdrámát Maiwenn rendezte, a főszerepet Johnny Depp alakítja. A fesztiválon Martin Scorsese Killers of the Flower Moon című filmjét is bemutatják Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével. Ott debütál majd az Indiana Jones és a sors tárcsája, illetbe Wes Anderson sztárszereposztással forgatott Asteroid City című filmje is.

A hivatalos program többi filmjét csütörtökön sajtótájékoztatón közlik a szervezők Párizsban.

forrás: MTI