A beszélgetésen a szervezők ígérete szerint szó lesz storyboardról, a külföldi filmgyártásról, a producerekkel való tárgyalásokról, de természetesen a közönségnek is lesz lehetősége kérdezni.

Antal Nimród Los Angelesben született, 1991-ben költözött haza, hogy az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja legyen. Az egyetem elvégzése után, 1996-tól kezdve reklámokat és videóklipeket rendezett (többek között Sub Bass Monster: 4 ütem, Gyulafirátót és Quimby: Hol volt, hol nem volt).

Szintén Magyarországon készíthette el első egész estés filmjét: a 2003-ban bemutatott Kontroll gyorsan kult-státuszba emelkedett, a mai napig fontos hivatkozási alap a filmes párbeszédben és gyakori szereplője a legnépszerűbb magyar filmeket összesítő listáknak is. A Kontrollt követően visszatért Hollywoodba, 2007-ben hitchcocki ihletésű, feszült moteles thrillert rendezett Kate Beckinsale és Luke Wilson főszereplésével (Elhagyott szoba), majd 2009-ben egy heist movie-t Laurence Fishburne-el és Matt Dilonnal (A szállítmány).


Kontroll

Robert Rodriguez ezt követően kérte fel a 2010-es Predator-film, a Ragadozók rendezésére, ami új lendületet adott az addigra megtépázott hírnevű franchise-nak, és olyan színészek szerepeltek benne, mint Adrien Brody, Topher Grace vagy Laurence Fishburne. A gyümölcsöző munkakapcsolat keretében a rendező még Rodriguez Machete című filmjében is cameózott, marcona testőrként, magyarul nevezte majomnak a címszereplőt játszó Denny Trejót.

2013-ban egy nagyszabású, 3D-s Metallica-koncertfilmet rendezett: A Metallica: Through the Never-ben az élő fellépés jelenetei egy fiktív történetbe ágyazódtak be. A Metallica legendás Master of Puppets című dalához a film jeleneteiből összevágott új videóklip is készült, szintén 2013-ban.


Metallica: Through the Never

Antal Nimród Hollywoodban a sorozatok elkészítésébe is belekóstolt: 2015-ben rendezett egy epizódot az M. Night Shyamalan-fémjelezte Wayward Pines-ból, 2022-ben pedig két részt a Stranger Things 4. évadából. Szintén Shyamalannal dolgozott együtt a Servant című 2019-ben indult misztikus horror sorozaton, aminek 5 részét is ő jegyzi rendezőként.

Az amerikai munkák között pedig 2017-ben hazaköltözött, hogy megrendezze az Ambrus Attiláról szóló életrajzi heist movie-t, A Viszkist, ami nemzetközi színvonalú akciójeleneteivel hívta fel magára a figyelmet. Legutóbb tavaly rendezett mozifilmet, a Liam Neeson főszereplésével készült autós akció-thrillert, a Megtorlást.

 

Antal Nimród előadására a CEU Nádor utca 15. alatti épületében kerül sor október 18-án pénteken 11:00-tól. Jegyek a freeszfe weboldalán kaphatók.

 

Borítókép: Antal Nimród a Filmhu 2013-as mesterkurzusán / Fotó: Filmhu