filmhu: Hogy áll a film?
Antal Nimród: Szuperfaszán. Január huszonvalahányadikán fejeztük be a forgatást.
A.N.: Nem akartam a szemle miatt kapkodni, hiszen évek óta mindenki ezt csinálja, aztán jönnek a sajtó-balhék. Király Pistivel most kezdtük vágni intenzíven a filmet, közben a hanganyagot és a zenét a Neo készíti. Nyár elejére lesz kész a Kontroll, és ezután keressük meg a forgalmazókat.
filmhu: A forgatás alatt minden tervszerűen haladt?
A.N.: Jól folyt a munka, és jó volt a hangulat. Bármelyik filmes összetette volna a kezét és megköszönte volna a Filmistentől. Buli volt minden nap, nem a gyomorszorítás, ami ezzel jár. A forgatás negyven napig tartott, csak karácsonyi szünetre álltunk meg.
filmhu: De a film előkészületei régebb óta folytak…
A.N.: Igen, 2000 január első napján indult először a film. Kétszer állt meg. Többször elindult az előgyártása, színészeket válogattunk. Ezalatt az idő alatt sokszor cserélődtek a szereplők, ha valakinek más elfoglaltsága volt, néhány színész is vele ment, Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Feri meg ezalatt sztárok lettek, sőt 3 évvel idősebbek is. Hujbernek például azóta más lett a karaktere (Barátok közt) és ki is gyúrta magát. Így a “most jött ki a tinédzserségből, még nem férfi” szerep helyett egy macsósabbat kapott. Helyette Mátyási Bence (Rinaldo) játssza a kamaszt.
filmhu: Kik a végleges szereplők?
A.N.: Eszenyi Enikővel nyitjuk a filmet, de hogy hogyan az legyen meglepetés. A film főszerepében Csányi Sándor domborít, a jegyellenőr társai: Pindroch, Mucsi Zoltán és Nagy Zsolt. Cserhalmi György a gonosz, Kulka János egy múltbeli régi kolléga, szerepel még Szabó Győző, a női főszereplő pedig Balla Eszter, aki jobbról és balról is kapja a szerelmet.
A nagyobb színészektől elsőfilmes rendezőként féltem, de amilyen tehetségesek, olyan jó fejek is voltak a forgatás alatt.
A.N.: Persze, kaszkadőrökkel vettük fel a több napos forgatást igénylő 'nagy földalatti hajszát'. Az emberek esnek jobbra-balra, egy színész a mozgólépcsőn csúszik le, aztán következik a nagy futás a síneken. És csak egy fül sérült meg ezalatt.
filmhu: Miután Hutlassa Tamás mellett a film társproducere is vagy, tőled kérdezem meg: mindez mennyit kóstál?
A.N.: 100 millió fölött van eddig a költségvetés. Az MMK-n kívül a Szerencsejáték Rt.-től és egy SKS nevű német cég vezetőjétől kaptuk a pénzt.
filmhu: Most is készítesz reklámfilmeket?
A.N.: Persze, valamiből meg kell élni. Mindenfajta reklám tervben van.
filmhu: Új játékfilm-terv?
A.N.: Arról csak annyit mondok, hogy Naftalin. Benzinszerű valami a rakétaturbinákban.
filmhu: Ez hasonlít a Biztosítás című rövidfilmedhez?
A.N.: A Biztosítás trippen, csak éppen nagyjátékfilm lesz és nagyon humoros.